MEGOSZTÁS

A járás fejlődése minden babánál egyéni tempóban zajlik. Egy tipegő korú gyermek általában az első születésnapja táján megteszi az első lépéseit. Ez a legtöbb babánál 13-14 hónaposan következik be, de itt is van eltérés.

Hirdetés

Egy 1-1,5 éves gyermeknél csak az a fontos, hogy haladjon, az már mindegy milyen módon éri ezt el. Ezért nem szabad sürgetni a járás elsajátításában.

12-18 hónap között a járás fejlődése

Első lépés

Először a baba 1-2 percig fog egyedül álldogálni, majd minden előzetes jel nélkül fog néhány bizonytalan lépést tenni. Közben behajlított kézzel egyensúlyoz.
Ezután lehet, hogy napokig nem fog próbálkozni újra. Ez nem probléma.
Elsőre szép nagy terpeszben fog haladni, változó lépéstávolságokkal. Majd ha meglát minket, sietve elindul felénk, ilyenkor jönnek a nagy esések is.
Ha már elindult a gyermek bizonytalanul érezheti magát, ha csak az egyik kezét fogjuk, ilyenkor ezt így ne erőltessük.
A totyogók másik fele pedig még később is igényli, hogy fogjuk a kezét.

A járás tökéletesítése

15 hónaposan már összehangolt a járás. Nem tartja el magától a kezét a baba, a törzse is egyenes. Azonban továbbra is terpeszben jár. Talpai a talajhoz simulnak.
Ekkor már mindenhova két lábon megy, még akkor is, ha sokszor elesik.
18 hónaposan már megpróbál futni is. Talpa még mindig lapos és a térdét is egyenesen tartja. Ami ugye nem túl kényelmes a futásnak, de rettentő édes.:)
A legtöbb baba lelkesen mászik a lápcsőn is. Egy 15 hónapos baba már fölfelé négykézláb megy rajta, lefelé pedig a hasán vagy a popsiján csúszik le. Ilyenkor még nincs veszélyérzetük, erre azért figyeljünk oda.
18 hónaposan pedig önállóan fog lesétálni a lépcsőn, de még minden fokra leteszi mindkét lábát.

Eltérő járásmódok

Az első lépésnél még a kicsi bizonytalankodik, azonban ha néhány hónap múlva sem válik biztossá a járása, szakembert kell keresni.
A kisgyermekek egy része lábujjhegyen jár. Ez nem gond, ha egyébként le tud állni teljes talpra is. Azonban nem árthat, ha beszélünk gyermekorvossal, mert az is előfordulhat, hogy a kicsi inai túl feszesek.

Ha későn indul el a gyermek

Sok mindentől függ, mikor kezd el járni a kicsi. (Családi jellemzők, a kicsi egyénisége, magabiztosság, egészségi állapot és ide soroljuk, hogy a fiúk vállalkozó kedve nagyobb, mint a lányoké, mégis később kezdenek el járni.)
A gyermekek 3 %-a 9 hónaposan teszi meg az első lépést. 1,5 éves korukra 97%-uk jár. Ha még ebben a korban sem indul el, akkor kell orvoshoz fordulni. Ez ritkán veleszületett csípőficamra utalhat. Azonban nálunk erre vannak szűrővizsgálatok, melyet még az újszülötten elvégeznek. Így nem a járáskor derül ki a probléma.

Csípőficam korai jelei:

  • Ha a csecsemő lábait kinyújtjuk a comb redői nem szimmetrikusak
  • Korai lábmozgásoknál nem egyformán használja a két lábát, a kórosat kíméli

Csípőficam járáskor mutatkozó tünetei:

  • Nehézkes mászás, egyik láb vonszolása
  • Egyik láb rövidebb, mint a másik

Ha későn vesszük észre, ebből lesznek a bicegő felnőttek, azonban ez ritka és nálunk szűrve vannak a babák.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..