MEGOSZTÁS

2 éves korban, ahogy fejlődik a gyermek összpontosító és emlékezőképessége, úgy ismeri fel mind jobban az összefüggéseket. Ennek alapján az ismereteket összegyűjti.

Egyre inkább olyan játékokkal játszik, ami fejleszti a képzelőerejét.

Hirdetés

Képzelőerő a játékban

Ebben az életkorban már érti a gyermek a jelképek szerepét. Ilyenkor láthatjuk, hogy egy általa kiválasztott tárgy, egy másik tárgyat jelöl. Pl. egy szappantartó lesz a baba ágya. A játékoknak nem kell bonyolultnak lenniük, sőt minél egyszerűbb, annál jobb. A mozgó, hangot adó játékok mellett a gyermek már passzív maradhat. Ilyenkor inkább már főz a babáknak, lefekteti őket – sokszor azokat a mozdulatokat végzi, amit tőlünk, felnőttektől lát.

Ebben a korban a fiúk is szívesen babáznak. Ezt ne gátoljuk meg. Hisz a gondoskodást nekik is meg kell tapasztalni – egyszer ők is családapák lesznek. Sokszor a fiúk és a lányok együtt is játszanak. Így tudják a legjobban kifejezni a szeretet és gyengédség „játékát”.

Ilyenkor tapasztalhatunk képzeletbeli barátokat is. Erről már volt szó egy másik cikkben – itt olvashatsz róla:

Három éves korukig a gyermekek „természetfeletti” képességekkel rendelkeznek

Ne próbáljuk lebeszélni ezekről a gyermeket. Azért, mert mi nem látjuk őket, még létezhetnek/léteznek. Soha nem vegyük komolytalannak a gyermek állításait.

A kor játékai közé tartozik, a kéz és a szem ügyességét is fejlesztő játékok. Mint a festés, gyurmázás stb.

Összpontosítás

2 éves gyermek 2

Egy 2 éves gyermek már jól összpontosítja a figyelmét. Ez attól függ épp mit csinál, és az mennyire köti le. Már a hosszú távú memóriája is működik, így az eddig megszerzett tudását, fel is tudja használni. Tanulhatunk már bátran dalokat, mondókákat. Jöhetnek a piciknek való memória játékok. Azt is észreveszi a gyermek, ha egy ismert szövegbe – dalba – más szót helyezünk bele. Ki fog javítani minket.

Már tisztában van a hely és időhatározókkal. A tér és az idő fogalmával.

Televízió

Napjainkban szinte elkerülhetetlen, hogy a gyermek ne találkozzon vele. Igazából az ő generációjuk számára az élet természetes velejárója a televízió, a számítógép stb.

2 éves gyermek 4

Ebben a korban egy műsor teljesen el tudja bűvölni a gyermekeket, azonban a kutatók szerint a sok tévézés befolyásolja a szellemi és testi fejlődést egyaránt.

Amerikai kutatások bizonyították, hogy a 6-10 évesek az erőszakos filmek szereplőivel könnyedén tudnak azonosulni, így könnyebben válhat belőlük is agresszív felnőtt.

A hosszú tévézés a testtartásra, aktivitási szintre is hatással van. Ha sokat tévézik a gyermek, nyűgössé válhat. Mivel a tévé miatt kimarad a séta, a játszótér – esetleg a tévé előtt nassol is – az elhízás is gyorsabb. A gyermek ne a tv által ismerje meg a nyelvét, a szokásokat, hanem a mozgás, a játék és a beszélgetés, a környezet figyelése által.

Mit tegyünk?

  • 2-3 éves kortól naponta fél órát engedjük tévézni a gyereket. A hosszabb tévézés miatt a gyermeket nyűgössé teszik a villódzó fények, a koncentráció. Vagy épp ellenkezőleg, túl aktívvá válik.
  • Reggel válasszuk ki a gyermekkel, hogy aznap milyen meséket nézhet meg a tévében.
  • Ha tehetjük – a legtöbb esetben – nézzük mi is a műsort a gyermekkel. Meséljük el, mit lát, mi történik. Ha kérdése van, válaszoljunk neki. Így, ha vége a mesének, könnyebben tudjuk a figyelmét is másra terelni.
  • A szobájában ne legyen televízió.
Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..