Megdöbbentő történet látott napvilágot Kínában. Egy ifjú házaspár évek óta vágyott arra, hogy gyermekük legyen. A 26 éves férj és a 24 éves felesége mindent meg is tett azért, hogy végre teherbe essen az asszony.

Hirdetés

Négy év után azonban már elegük lett a folyamatos csalódásból és a negatív terhességi tesztek látványából, ezért a nő orvoshoz fordult. A pár úgy gondolta itt az ideje, hogy orvosi segítséget kérjenek azért, hogy megfoganjon a babájuk.

Az orvosi vizsgálat után azonban óriási meglepetés érte a fiatalokat. A nőgyógyász ugyanis megállapította, hogy az asszony még érintetlen, vagyis szűz. A nő ekkor elmondta, hogy szinte naponta szeretkeznek a férjével, ami neki hihetetlenül fájdalmas, de a baba érdekében elviseli.

Ez is érdekelhet

Ezután a gyanakvó orvos intim kérdéseket is feltett a párnak, amiből kiderült, hogy a házasságuk óta anális szexet végeznek. Az orvos állítólag elmondta, hogy valóban furcsának találta, hogy négy év házasság után sem tudták, hogyan is eshet teherbe az asszony. De ő mindezt a fiatalság számlájára írta.

Az orvos ezután szexuális tartalmú könyveket adott a párnak. Majd elmondta, hogy egyre több fiatal nincs tisztában a gyermek fogantatásával kapcsolatban.

Forrás: metro

Hirdetés