MEGOSZTÁS

terhestesztA 4. terhességi hét az a pont, ahol bebizonyosodik, hogy valóban lakótársat kaptál. Minden nő életében mérföldkő az első terhesség. Az élete fenekestül felfordul úgy testi, mind lelki szempontból. A magyar nyelv gyönyörű szavakat alkotott erre az állapotra, mint várandósság, áldott állapot. Azt azonban valljuk be, hogy nem mindig fenékig tejfel a terhesség. Aki mást mond, az vagy nagyon szerencsés, vagy már „az idő megszépít mindent” időszakban van, ami tulajdonképpen a szülés nehézségei után szinte rögtön elérkezik.

Hirdetés

Sok könyv és újság oldalain olvashatunk a terhesség tudományos hátteréről a fogantatás pillanatától kezdve. Szinte napra pontosan leírják, mikor jön az émelyégés, az undor, a hangulatingadozás. Ha a kismama ezeket nem tapasztalja magán, rögtön a fejéhez kap, hogy valami nincs rendben, nekem ilyen nem volt, mit csinálok rosszul? Pedig minden terhesség egyedi, úgy ahogy mi emberek is, mind különbözőek vagyunk. Sőt, egy nő egymás utáni terhességei is eltérőek lehetnek. Egyszóval erre nincs séma, a tünetek mások, és ezt el kell fogadnunk. Persze a környezetünknek is. Nem szabad soha egy kismamát ijesztgetni, vagy lebecsülni azzal, hogy „Óóó, hát az semmi, bezzeg nekem milyen volt,” vagy „ ha ez és ez a jel nincs meg, nem is igazi terhesség, mert azt végig kell „szenvedni”.

Ezért én azt vallom, nem kell mindent mosolyogva tűrni, csak azért, mert azt várják el, hogy életed legszebb 9 hónapja legyen. Hidd el az lesz –  bármilyen nehéz is volt – majd, amint a kezedben tartod a gyermeked. Hiszen ezek az elvárások a sok-sok információ hatására alakultak ki, amit az emberek összeszedtek a mai világban gyorsan terjedő információhalmazból.

Tehát ha fáj, akkor fáj, lehet bátran pityeregni. Ha fáradt vagy ülj le, nem kell napi több kilométert futni, csak mert ez a „trendi”. A pocak úgyis szól, hogy most elég. Ő az első. Később mindent pótolni lehet.

Aki sokat várt a babára, sokáig küzdött érte, az szinte a teste minden rezdülését ismeri már. Figyeli a jeleit, hátha még a soron következő vérzés előtt hírt kap az új jövevényről. Sajnos napjainkban egyre jobban kitolódik az első terhesség időpontja, amire a nők, a családok sokat várnak.

terhességi teszt
terhességi teszt

Nekem ez a bizonyos hónap semmivel nem volt másabb, mint a többi. Esetleg annyiban, hogy életemnek nagyon fontos szakaszára, tanulmányaim végső lezárására készültem. Így nem gondoltam annyit a lehetséges babára. El voltam foglalva a vizsgával, szervezéssel, készülődéssel. Talán az első tünetet produkáltam azzal, hogy hulla fáradt voltam, folyton aludtam volna. Egyszer melegem volt, egyszer fáztam, de kérem június volt, épp bejött az első kánikula, és éjjel nappal az előadásomon dolgoztam, készültem, majd védtem. Szóval a jeleket a stressznek és a melegnek tudtam be.

Aztán közeledett a ciklus vége. Úgy sejtettem, hogy most megint csalódás lesz, mint az eddigi 36 alkalommal mindig. A stressz miatt nem jött a vérzés, ezen már meg sem lepődtem. A barátnőm mondta, hogy próbáljak meg egy tesztet.

Magam sem hittem a szememnek, mikor halványan ott volt mind a két csík. Sírva fakadtam. Majd persze még remegő kézzel hívtam az orvost, hogy épp itt tartom a kezemben a babám első jelét és most azonnal és rögtön… Megnyugtattak, amennyire ilyenkor lehet egy nőt, hogy két hétig még semmit nem lehet ultrahangon sem látni, tehát üljek le a fenekemre, próbáljak türelmes lenni, és várjak.

Azt hiszem itt már el is jutottunk az első hónap végére. Azaz már csak 8 van hátra. Repül az idő. Bár ekkor még nem tudtam biztosan, de ezek a napok szinte álltak.

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Én is épp tanulmányaimat fejeztem be csak én a szakmámat szereztem meg (22 voltam akkor). fogamzásgátlót szedtem és nem tervezett baba volt,de imádjuk Őt! Épp a szülinapomhoz közeledtünk mikor már késett a menszeszem pár napja,csodálkoztam is,mert nem szokott a gyógyszer miatt. De akkor tesztet csináltam és pár perc múlva halványan de ott volt a 2 csík,akkor még nem tudtuk biztosra,de június 22-én a vizelet teszt után amire a nődoki küldött egészen biztos volt,hogy az vagyok. Hihetetlen boldogság fogott el 🙂

Comments are closed.