MEGOSZTÁS

Nyakunkon a tavasz – még ha ez a tényleg bolondos április még erőlködik is egy kicsit a hideggel és az esővel. Ilyenkor a legtöbben bajban vagyunk az öltözködéssel, az egyéb funkcionális „magunkkal vivendőkkel”.

A dilemma a szokásos. Lesz-e eső vagy sem? Vigyek-e esernyőt vagy csak cipelni fogom? Reggel még fázok, napközben meg folyik rajtam a víz.  Ennél már az állandó kánikula is jobb, mert legalább kiszámítható.

Hirdetés

Na, most akkor interpretáljuk ugyanezt egy kisbabára! Nála is megvannak ugyanezek vagy a hasonló kihívások, azzal, hogy bárhogy is érzed te magad: ha ő nem érzi jól magát, akkor te sem fogod. Lehet kellemesen langyos a levegő, álmosító, lusta tavaszi szellő lengedezhet – mely még vizet sem áraszt. Ám, ha nem vagy felkészült, érhetnek meglepetések. Segítünk megelőzni ezeket.

1. Babatakaró

Egy babatakaró ezer funkciója közül most kettőt emelnék ki. Az egyik, talán a legnyilvánvalóbb az, hogy véd a hirtelen feltámadó hűvös levegőtől, a széltől. A másik, hogy bárhol is vagytok, akár egy pelenkázás jön közbe, vagy csak egy kis játék, egy takaróra heveredni mindig nagyon komfortos.

Kifejezetten igaz ez egy wellsoft anyagból készült takarókra. Puha, bársonyos, mégis könnyed anyag. Már magában a wellsoft biztosíték a pihentető, édes álomra. Már ha úgy vab, hogy a gyermeket épp séta közben találná meg az álom. (És általában úgy van.) Mellesleg, puhaságát a sokadik mosásra sem veszíti el.

Egy takaróból mindig jó, ha több van, hiszen mindig tudod hasznát venni valahol. Ha már van egy a kiságy körül, vagy a hintánál, semmiképp se felejtsd ki a babakocsiból sem!

2. Textil pelenka

Ha a popsi törlő a kisbabás szülők svájci bicskája, akkor a textil pelenka … maga Svájc.

(Daddy Chameleon)

E fenti aforizmát a férjemnek sikerült – megszülnie, hogy stílszerűek legyünk-, amikor szembesült vele, hogy a textil pelenka tényleg csillió dologra használható. Ráteheted a kisbabát. Megvizezve, ha épp kifogytál a popsi törlőből, azt is helyettesítheted vele. Kicsi darabokra vágva és beszegve csinos, praktikus, egy-egy kisebb esemény eltüntetésére is jó.

Ezen túl megvédi a ruhád, ha büfiztetnél, vagy előkeként teheted a kicsire. Ha meleg van, tedd a feje alá, de csak mondjuk két rétegbe hajtva. Így nem emeli meg nagyon a fejét, és ha izzad, akkor a verejtéket is felszívja.

Lehet belőle akár törölköző is. És, hogy a babakocsiban betöltött szerepére írjak még egy konkrét példát végül, ha rá tudod csíptetni a babakocsira, árnyékot is adhat a babának, és a rovaroktól is megvédi.

3. Pelenkatartó

Mivel babakocsiról beszélünk, mindenképp összekötődik a téma azzal, hogy  „úton vagyunk”. Egy olyan eseménnyel, amikor nem otthon vagyunk, amikor nem vesznek körbe minket a már jól megszokott dolgaink, melyek kényelmessé teszik a mindennapokat.

Ilyenkor ezek egy részét össze kell szedni, és bepakolni egy táskába, mondjuk a babakocsi pelenkázó táskájába. Ám abban sokszor annyi minden összegyűlik, hogy egy gyors pelus cseréhez sokkal praktikusabb rendszerezetten beletenni a szükséged kiegészítőket, kellékeket. Ehhez hatalmas találmány a pelenkatartó.

Nevétől eltérően nem csak pelenkát tehetsz bele. Elfér benne a popsikrém, a popsi törlő is, rögzített helye van a cuminak, és, amíg bírja hellyel, minden mást is beletehetsz. Kicsi, praktikus, ezen kívül nagyon cuki kis darab is.

4. Szoptatós karpárna

A szoptatós karpárna a szoptatós párnák új generációját képviseli. Ugyanolyan praktikus a maga nemében, mint a hagyományos szoptatós párna. Mégis, funkciójából adódóan sokkal kisebb, ezért akkor is nagyban megkönnyíti az etetést, ha nem vagytok otthon. Pakolhatod a pelenkázó táskába, ha babakocsival mentek sétálni. De szétkapcsolva az autóban sem fog senkit sem zavarni.

Igazi értékét használatban közben látod majd. Karod köré patentolva kisbabád fejének kényelmes, puha támaszt ad, amikor kényelmesen ülve, karba véve eteted őt. Csak felcsatolod, és kész is. Nincs benne olyan töltet, ami elcsúszhat, és bizonytalanná tenné gyermeked kényelmes elhelyezkedését. Az ebben a pózban való etetés pedig csökkenti a gázképződést is. Végül, nyári melegben sem fogtok egymáshoz izzadni, ezzel is növelheted babád komfortérzetét.

Nem mellesleg: tökéletes ajándék babaváróra is!

TIPP #fashionfollower -eknek

A szoptatós karpárna a pelenkatartóval, valamint egy ezekhez színösszeállításban is passzoló babatakaróval válik igazán ütős és egyben harmonikus elemévé is a baba mindennapjainak.

5. Sapka-nyálkendő

Vagy írhatnám akár, hogy sapka-nyálkendő szett. Hiszen, a fentiekhez hasonlóan, itt is nagyon trendi, amikor a kicsik egyszerre viselnek színben összeillő, harmonizáló darabokat.

A sapka annyira alapértelmezett egy csecsemőnél, hogy talán írni se kellene róla. Hiszen, például fürdés után, még a lakásban is rájuk adjuk, elkerülve, hogy meghűljön a fejük. Így hát mindenképp legyen nálad a babakocsiban is.

A nyálkendő talán nem ennyire egyértelmű. Mert az oké, hogy fogzáskor jó használni, meg amúgy is, szeretik a gyerekek rágcsálni ugyanúgy, mint egy rongyi kendőt. De akár a nyáladzás miatt, akár ivás miatt lesz nedves a kis felső, a párolgáskor könnyen megfázhatnak a babák a szabadban. Ám, ha nyálkendő van a nyakukban, különösen, ha vízzáró réteggel ellátott frottírból készül, a baba felsőruházata teljesen száraz marad. A száraz érzés pedig ebben az esetben kifejezetten növeli a komfortérzetet.

+1. Naptej

Ahogyan télen, síelés közben le tudunk barnulni, ugyanúgy, nagyon gyorsan le tud pirulni a kisbabánk bőre is. Igen, akár már az első tavaszi napsütés során is. Ezért, őket már érdemes csak egy rövid séta erejéig is UV-sugárzás elleni készítményekkel bekenni. Persze, elsősorban a ruha által nem takart részekre gondoljunk.

Erre az esetre mindenképpen olyan terméket válasszunk, amiben nem kémiai, hanem fizikai fényvédő összetevők vannak. Azért, mert a kémiai szűrő felszívódhat a bőrön át, esetleg könnyebben okoz allergiás reakciót. Ezzel szemben a fizikai (ásványi) a bőrön marad. (Ettől szokott a babák bőre fehér maradni.) Vannak kakaóvajat tartalmazó fényvédők: ezek is jók, azzal a különbséggel, hogy esetleg nyomot hagyhatnak a ruhán.

Ha már naptej, és a nyár is megjön nemsoká: egyesek szerint fél, mások szerint egy éves kor alatt napra sem lenne szabad vinni a babát, amivel, ha direkt napfényről van szó, akár egyet is érthetünk. (Hiszen nincs még a bőrében megfelelő mennyiségű melanin.) Ám, ha strandruhát adsz rá (ismert még úszóruha, vagy UV-szűrős ruha néven) valami fejfedővel, ha amikor csak lehet, árnyékban játszotok, valamint ha a már fent említett fényvédőket is alkalmazod, mindent megtettél azért, hogy a kicsid biztonságban legyen!

A fenti kiegészítőkről bővebb információt kaphatsz például a Baby Chameleon oldalán, vagy íratkozz fel a hírlevelükre ITT!

Hirdetés