MEGOSZTÁS

Nincsen baba a világon, akinek ne lenne zenélő játéka. Még a pocakban vannak a Kicsik már megvesszük a felhúzható, forgó zenélőket. Ezeket már a pocaknak is zenéltetjük, hogy babánk a külvilágban is megnyugodjon a már ismerős dallamoktól.

A baba zenei hallása is sérülhet, ha nem jó a zenélő játék!
A kép illusztráció
Hirdetés

Azonban legyünk nagyon körültekintőek. Szinte minden boltban lehet már ilyen játékot venni. A bolttól függ, milyen minőségű, színű, dallamú és persze árú.

Szomorúan láttam azonban, hogy sem a gyártó sem pedig a boltok – minőségtől függetlenül, mert láttam ilyet neves boltban és sarki bababoltban is – nem adnak a dallam tisztaságára.

Többször szörnyülködtem el egy-egy hihetetlen hamisan szóló felhúzó játék hallatán. Hiába szóltam az eladóknak, nem érdekelte őket. Viszont, ha ilyet hallgattatunk a Pici babánkkal egy életre tönkre tehetjük a hallását – és itt nem az anatómiai hallásról, hanem a zenei hallásról beszélek.

Ha mi magunk is elég botfülűek vagyunk, akkor ilyen játék vásárlásához vigyünk magunkkal egy muzikális embert. Ő rögtön hallani fogja, ha hamisak a zenék.

 

Tehát ne úgy válasszunk zenélő játékot, hogy milyen aranyos rajta a maci, milyen szép színes, hanem a hangja alapján elsősorban.

Ne csináljuk azt, mint egy első számú bababoltban levő fiatal párocska. Nagy pocakkal az Anyuci hevesen válogatott a felhúzós dallamok között, mikor is egy tündéri plüss macit választott. Felhúzták. A hátamon állt a szőr annyira hamis volt. Szóltam nekik, hogy ezt ne vegyék meg, szóltam az eladónak is. Egyiket sem érdekelte. Hisz aranyos, a másik meg pénzt kap érte…

A gyermekinkben hihetetlen lehetőség van, minden téren. Ne romboljunk le egy későbbi tehetséget egy ilyen figyelmetlenség miatt.

 

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Szia! Ez az én hangomra is igaz? mert elég hamisan éneklek,de a kisfiam imádja,igy alszik el.(vagy inkább azért,mert legalább abbahagyom?)Tönkre teszem ezzel a hallását?

    • Nem.:) Az anya hangja az egész más.:) Azt már a pocakban is hallja, ismeri, erre megnyugszik…Egy zenélő játék az mű hang. Ott törekedjünk a tiszta hangzásra.:)

  2. Nekünk volt, felhuztam neki sokszor, mikor a pocakban volt, aztän magammal vittem a korhäzba is, felkötöttük a kisägyära vagy amibe vannak.
    Reggel mindig elvitteek öket kontrollra es mikor hoztäk vissza, mär messziröl hallottam hogy jön a babänk, mert felhuztäk neki a zenelöst.
    Es nagyon figyelt rä mär pär naposan is, pislogott honnan jön a hang. Most mäsfel eves es meg mindig vele alszik. Neha, ha nem tud elaludni, felhuzza pärszor magänak 🙂

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..