feleség, férj
A kép illusztráció!

Kedves Tagok! Egyik barátnőm kéri a segítségeteket ill. véleményetekre kíváncsi! Téma kicsit kínos, de kérlek ne vegyétek viccesnek,mert neki egyáltalán nem az és lelkileg teljesen össze van törve épp ezért fordulunk hozzátok! Élettársával már 3 éve vannak együtt és született egy kislányuk aki ma már fél éves. Azonban a terhessége és a szülés után elég keveset voltak együtt, mint amikor még nem volt úton a gyermekük. Általában heti egyszer szoktak együtt lenni, ez így elég gyanús lett neki és kénytelen volt a telefonjába bele nézni, hogy ki derítse, mi állhat a problémahátterében. Bele nézett az előzményekben, és teljesen össze tört, amikor ezeket meg látta, ugyanis kiderült, hogy elég sűrűn, mondhatjuk úgy is, hogy majdnem napi rendszerességgel ellátogat pornó oldalakon. Nem tartja ezt normálisdolognak, mivel úgy gondolja, párkapcsolat mellett erre nem lenne szükség,hiszen ott van ő. Az is kiderült, hogy még a terhessége előtt is ellátogatott ilyen oldalakra, de nem ilyen rendszerességgel, mint most. Teljesen ki van bukva, épp ezért kéri tőletek a segítséget, mi tévő legyen? Én azt tanácsoltam neki, hogy ne mondja el az élettársának,hogy tud a dologról, mert ezzel csak tönkre teszi a kapcsolatát. Még amit hozzá szeretne fűzni a témához, a kapcsolatuk teljesen jó, érzi, hogy a párja szereti, mindent meg tesz érte és nem sokat vitáznak. Negatív kommentelőkre nem vagyunk kíváncsiak! Segítségeteket előre is köszönjük!

Hirdetés
Hirdetés