Mérhetetlen indulatok dúlnak bennem! Dühös vagyok és elkeseredett. Nézem a világban folyó dolgokat, és szégyellem hogy ember vagyok. Miért más egy autista

Szülők, illetve csak biológiai szülők, dobják el maguktól a gyermekeiket, mert mások. Mert nem “normálisak”. Van akit a szülei, és van akit az osztálytársai, a közössége kerget öngyilkosságba. Elveszik tőle a legalapvetőbb emberi jogot, az életet. Csak azért mert más. Valójában mi számít normálisnak? Csak akkor kell szeretni és támogatni a gyermekemet, ha ő az én elképzeléseim szerint él? Ha olyan mint én, vagy olyan amilyen én szerettem volna lenni? Valójában mi a normális? Az amit a társadalom, a vallás és az ismerőseink elvárnak tőlünk? Vagy az amit legbelül érzünk? 

Nekem fiaim vannak, mindig és minden körülmények között szeretem őket. Akkor is ha mások lesznek. Legyen szó homoszexualitásról, transzneműsègről vagy bármiről ami a társadalom szerint nem normális, akkor is a fiaim lesznek. Ha egy férfi mellett lesznek boldogok akkor is, ha esténként női ruhába bújnak, mert az teszi boldoggá őket , akkor is. A szeretetem nem ettől függ, sőt! Nem függ semmitől. Szeretem őket mindig, minden körülmények között. 

Amire én nevelem őket az a tisztelet, az elfogadás, a becsület. Tudom hogy ez közhely, de így van. A belső értetek, a tudás és a képesség arra hogy jó ember legyen, olyan tulajdonságok amiket nem vehet el tőlük senki. És abban a világban ahol én szeretnék élni, ezek a tulajdonságok alapján ítélik meg az embert, nem más miatt. 

Egy szülőnek nem tisztje eldönteni gyermeke életét, nem hozhat döntést a gyereke jövőjéről. Az  egyetlen amit tennie kell, szeretni és elfogadni mindig, minden körülmények között. 

Előző cikkVérszerinti apja erőszakolta meg a 10 hónapos kislányt, a kisbaba belehalt
Következő cikk1-3 terhességi hét