boldogság
boldogság

Mindannyian úton vagyunk. De vajon hová vezet ez az út?

Az első boldogságtörvény:

Úton vagyok saját magamhoz.

Akkor érkeztem el a célomhoz, ha önmagamhoz érkeztem el.

Második boldogságtörvény:

Mindig a célban vagyok.

Ha én magam vagyok a cél, mindig is a célban voltam, a célban vagyok, és mindig a célban leszek.

Harmadik boldogságtörvény:

Az út abból áll, hogy felfedezem, ki vagyok.

Ez a legnagyobb felfedezés, amit bármelyik életemben tehetek. Tudat vagyok, egy individuum, mely az istennek nevezett egy tudat elválaszthatatlan része. Része vagyok egy erőnek, amit Istennek nevezünk.

boldogság

Negyedik boldogságtörvény:

Nyugodtan élvezhetem az utat, mert nem téveszthetem szem elől a célt. 

Felismerem, hogy a kereső és a keresett cél is én magam vagyok. Az egyetlen cél, amiért megéri küzdeni, én magam vagyok.

Ötödik boldogságtörvény:

Az út a birtoklástól a létig, a látszattól a valóságig vezet.

Tudjuk, hogy mindaz, amit birtokolhatunk, nem tehet boldoggá, még akkor sem, ha azt hisszük róla.
Mindig arra várunk, hogy megszerezzünk valamit, és amikor végre a miénk, meg kell állapítanunk, hogy egyáltalán nem tesz olyan boldoggá, mint azt hittük. Be kell látnunk, hogy nem az tesz boldoggá, amit birtokolhatunk. Az egyetlen, ami számít, a lét.

boldogság

Hatodik boldogságtörvény:

Az életem az én saját beavatási utam.

Én magam vezetem el önmagamat önmagamhoz. Valódi ön-tudatból éljem az életemet, és azt tegyem, amit tennem kell.

Hetedik boldogságtörvény:

Keresőből találóvá válok. 

Ha már találtam, és az egyetlen, ami megtalálható, én magam vagyok, véget is ért a keresés. Már elértük célunkat.
Már csak annyit kell tennünk, hogy emlékeztetjük magunkat erre a tényre. A tettekből ráleljünk a létre. A lét pedig az igazi ön-tudat-létből ered.

Kurt Tepperwein: A boldogság törvényei

boldogság

Előző cikkA Szűz
Következő cikkLeszületés előtti gondolatok!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .