Emberség gyermekkorban, avagy az együtt érzést, az emberségre tanítani kell, vagy olyan mint a rajzkészség? Vagy veled született adottság, vagy nem?

Kedves, megható, és maximálisan elgondolkoztató történetre bukkantam valamelyik nap az internetet böngészve.

„Anya, szeretném odaadni a hajam egy olyan kisgyereknek, akinek nincs”-állt Édesanyja elé történetünk főhőse, Lukács.

Lukács, 12 éves , aki kérésének idején már 10 éve hogy növesztette a haját. Édesanyja elmondása szerint többször próbálta fiát a hajvágás gondolata felé terelni, kisebb nagyobb sikerrel, de végül a gyermek mindig meghátrált az elé leselkedő feladattól.

Édesapja okán, kinek szint úgy derékig érő haja van, a kisfiú ragaszkodott lombkoronájához, végül pedig a jó szíve elejét vette a történetnek.

Anyukájával beszélgettek azokról a gyerekekről akik valamiben picik mások mint a megszokott. Szó szót követett, s végül eljutottak a beszélgetés azon pontjára ami végül meghozta a kisfiú drasztikus döntését.

Beszélgettek arról hogy bizony a kisfiút sokan piszkálták a haja miatt, de volt aki különösen dicsérte. Végül rákanyarodtak arra, hogy bizony nem csak őt piszkálják, vannak akiket azért piszkálják mert beteg. S igen, itt eljutottak azokhoz a gyermekekhez akiknek betegség miatt hullott ki a hajuk.

„A beszélgetést követő két hétre a fiam egyszer csak elém állt, s közölte szeretné a haját egy olyan gyereknek adni, akinek nincs. Mondtam, hogy gondolja át, aludjon rá egy párat, ert ha a vágás mellett dönt, azt már nem lehet visszacsinálni. Hajthatatlan volt.” – idézi fel büszkén az Édesanyja.

„Felkerestem pár ehhez hozzáértő csoportot, s pár nap alatt gazdára talált a fiam haja. 65 centi hajtól vettem könnyes búcsút az nap.” -zárta a bejegyzését a hölgy.