A nevünk egy olyan biztos pont az életünkben, mely végigkísér minket (legtöbbször).

Hirdetés

Jelentőségét mindenki érzi, hisz finom üzenetei is vannak. Gyermekünk (és szüleink nekünk is) nevét valamilyen célból, emlékből, a szép jelentéséből adjuk. Azonban régen nem csak az ízlést tükrözte a név. A fiú gyermek apja nevét kapta. Illetve voltak preferált nevek is. Gondoljunk csak bele régen mennyi Lajos, Mihály, Gábor, Margit, Erzsébet, szaladgált az „utcán”. Nem volt nagy a választék. Ma már akár a kedvenc sorozatunk szereplőinek nevét is adhatjuk babánknak. Hisz már bejegyzett név a Kis Herceg, Karácsonyi Meglepetés stb. is. Azonban több dolgot vegyünk figyelembe.

Soha ne felejtsük, hogy a név előjel, jelkép is egy jelzés a külvilágnak.

A pszichológusok már régóta vizsgálják a nevek eleve elrendelő voltát. Pl. kutatók felkértek 130 tanárt, hogy ötödik osztályos tanulók viselkedését és teljesítményét becsüljék fel. A részt vevők között előfordult európai hangzású keresztneves alanyok és afroamerikai hangzásúak is. Lényegesen jobb teljesítménnyel illették az európai hangzású nevek tulajdonosait. Itt már az előítéletek is domináltak ismeretlenül is.

Figyeljünk arra is, hogy a név egyértelműen mutassa meg a tulajdonosa nemét. Sok gyermeket vizsgálva rájöttek, hogy azon nevű fiúk (és lányok), akik nevének „párja” van (Dominik-Dominika), félnek, hogy gúnyolódás tárgyai lesznek.

Egy másik kutatásból az derült ki, hogy a modernebb keresztnevet viselőket mindig fiatalabbnak becsülik, mint a régimódi nevűeket.

Sok embernek a keresztnév többet mond minden szónál. Tehát jól gondoljuk meg, nem biztos, hogy pont a mi gyermekünk lesz a Világ béke meghozója, vagy híres politikus (bár miért is ne lehetne?). Vannak olyan nevek, vagy név kombinációk, amivel ezt az esélyt már születéskor el tudjuk puskázni. Pl. Cserepes Virág, Bevíz Elek…

2011-ben a leggyakoribb fiú- és lánynevek

Január: ATTILA, MARCELL, JÁZMIN, ANTAL, ÁRON

Február: JULIANNA, JÁZMIN, MÁTYÁS, GÉZA, LÍVIA

Március: KLAUDIA, KRISTÓF, GÁBOR, PATRIK, HENRIETTA

Április: RICHÁRD, GYULA, KATA, MARIANNA, ÁRON

Május: MÍRA, MILÁN, BOTOND, SZANDRA, ZOÉ

Június: GRÉTA, ZOÉ, NOEL, MÍRA, LÁSZLÓ

Július: PANNA, NOEL, LILIÁNA, LÉNA, KRISTÓF

Augusztus: MARCELL, NOEL, KÍRA, ZOÉ, IBOLYA

Szeptember: DORINA, KORNÉL, MÍRA, REBEKA, MIHÁLY

Hirdetés

48 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sziasztok!
    2 lányom és egy fiam van. A névválasztásnál nekem az elsődleges szempont az volt hogy ne lehessen anyon becézni a második h ne legyen hétköznapi. A nagyobbik lányom Mercédesz Naomi . az elsőt nem én választottam. a fiam Martin Dárius és a kislány Meredisz Zsaklin.
    Szerintem gyönyörűek és illik hozzájuk

  2. Ezaz, hogy nálunk Richárd és nem Rikárdó… Sokan azt hiszik, hogy attól lesz egyéniség valaki mert hülye neve van, pedig csak mindenki tudja, hogy anyucinak és apucinak nem nagyon volt egyénisége… Én nem lennék ennyire elnéző a Nyelvtudományi Intézet nevében! Inkább sok Bence és Anna szaladgáljon a játszótéren, mint sok Melanie… Mi azzal szoktunk hülyéskedni a férjemmel, hogyha azt akarjuk, hogy be tudjon illeszkedni a gyerek az oviba akkor Banderas lesz, ha fiú és Beyoncé, ha lány…

  3. Két fiam van, első kisfiam nevét keresztanyuja adta, hogy Benjamin, mert nekem nem volt elképzelésem, szülőszobán mondtam akkor legyen második neve Gábor keresztapuja után, apukájával nem voltunk akkor már együtt azért rajtunk volt a sor 😉 így lett Kiss Benjamin Gábor, második kisfiamnak apukája adta a nevét Valentint akart, rábolitottam, mert mondtam, ha lány lesz én adom neki, ovis korom óta meg van a kislányom neve 😉 de sogornőmmel összedugtuk a fejünket, hogy nem megy a Valentin a vezetéknevéhez, meglestük neten mi megy hozzá, kidobta az Albertet és a Flóriánt, mi össze tettük Albert Flóriánnak, apa nagyon örült mivel Fradista 😉 így lett Járvás Albert Flórián ;-)Lányom ha lesz Leila Mirjam lesz 😉

  4. Az én lányom Szófia Niké egyik sem gyakori név sőt inkább ritkának nevezném! Szerintem mindkettő gyönyörű és a jelentésükkel talán megalapoztam a jövőjét is. Szófia a bölcsesség görög istennője a Niké pedig a győzelem istennőjének neve szintén görög eredetű!

  5. A fiam Gábor Máté , a lányok :LOLA BORBÁLA,ZSELYKE JÚLIA,ZILLE SAROLTA- mindenkinek mindkét nevét használjuk ,egyiket sem tarjuk elfekvőben.Szeretik is mindet.

  6. Sziasztok nem értem a Bence miért lenne gáz sokkal jobb mint a kimondhatatlan nevek és egyébként a mi kisfiúnknak a neve. Szerintem egyáltalán nem manós és bárhol megállja majd a helyét de a Zalánról meg nekem egyből a szalámi jut eszembe amit a boltban veszek már bocs ez sem jobb!!!!!!!!!!!

  7. Sziasztok nem értem a Bence miért lenne géz sokkal jobb mint a kimondhatatlan nevek és egyébként a mi kisfiúnknak a neve. Szerintem egyáltalán nem manós és bárhol megállja majd a helyét de a Zalánról meg nekem egyből a szalámi jut eszembe amit a boltban veszek már bocs ez sem jobb!!!!!!!!!!!

  8. Mi a Párommal 2 hónapja se voltunk együtt, nem tudtuk, hogy meddig lesz olyan, hogy MI, még nem volt meg az 1. összebújás se, és akkor eldöntöttük, hogy ha egyszer lesz Gyermekünk, ha fiú lesz, Csongor, ha lány, akkor Csenge. Nem volt megbeszélés. Ő benyögte, ha lánya lenne, Csengét szeretne, én előadtam a fiú változatot, és csak sírtunk, hogy mennyire egyet akarunk megbeszélés nélkül. 🙂 Ez már több mint 3 éve volt. Amikor decemberben kiderült hogy meglátogat minket a gólya, már nem is volt kérdés. Csak kis Cs-nek hívtuk 🙂 egész a 20. hétig. 🙂 Akkor kiderült, hogy fiú lesz. (előtte még kicsit variáltunk, hogy mi volna ha,… mert tetszik a Sára, a Csaba, a stb… De annyi név felmerült, hogy mondtam, hogy maradjunk az eredetinél, mert ha stresszbe leszek mikor megyünk szülni, ne már hogy nem tudom majd megmondani, hogy mi volt a végleges 😀 ) Aztán megbeszéltük, hogy mivel közel elhunyt Nagyanyám születésnapjához várjuk a Kicsit, így ha lány lesz, megkapja utána az Anna nevet is, Mama után. De fiú lesz. Úgyhogy kevés közelharc után, Csongor név mellé kapja a Gábort, Apukája után. 🙂 Így várunk egy kis (óriásbaby) Nagy Csongor Gábort 🙂

  9. Sziasztok! Most vagyok 20 hetes, és kiderült hogy kislányunk lesz:) A Viktória és a Fanni nagyon tetszik, csak a vezetéknévvel van egy kis baj:D Krékity névhez nehéz nevet találni:) A Fanni felé hajlunk jobban, de mindenképpen 2 nevet szeretnék adni neki.Kérdés hogy a Krékity Fannihoz mi illene :)? Várom a véleményeket:D

  10. Nálam van Viktória, Andrea Dóra, Virág Kíra, Bálint Gábor és úgy gondolom szép neveket választottunk.

  11. Az én lányom Melanie ,így is van anyakönyveztetve,igaz a családnevünk is illik ehhez az írásmódhoz.(németes családnév)engedélyeztetnem kellett.:D

  12. Kifelejtetem hogy lányom 2 nevet kapot lehetöséget adtam neki arra hogy neki tetszöt használja barátai körében.És mivel kész csoda volt hogy megfogant bibliai nevet kapot Gabriella.Gyöngyi Gabriella kissé hosszu így aláírásnál nem a leg elönyösebb. 🙂

  13. Én szeretem a nevem .Bár nincs belöle sok,de szép és ami a lényeg magyar név.Nem szeretem a külföldröl el csent neveket.A szappanoperák neveit minek koppintani.Legyünk büszkék arra hogy magyarok vagyunk!Mivé lesz a világ ha a saját nemzetünk neveit szégyeljük.Nálunk anyám neve Gyöngyi ,az én nevem Gyöngyi és a lányom neve Gyöngyi.Lehet régimodi vagyok,de szerintem egy Pamela-rol csak egy sorozat ugrik be és az hogy nem magyar.Rengeteg szép magyar név van ne szégyeljük öket.Ne szégyelj keresgélni!

  14. Az én lányaim:Anna,Lídia,Mirjám és Johanna.

    Manapság gyakori:Hanna,Zoé,Jázmin,Fanni,Noémi,Boglárka,Csenge,Kincső

    Fiú:Kristóf,Bence,Gergő,Dávid,Dániel,Máté,Hunor…

  15. Az én kislányom neve Melani lett Melánit akartam de úgy sajnos nem lehetett anyakönyveztetni.de szerintem szép és ritka név 🙂

  16. Az en kislanyom Rubina Ráhel….Rubina latin eredetu,,,es a rubinból lett női név,de az en kislányom azis egy ékkő.a Ráhel meg a bibliai eredete miatt kellet.Az ösmagyar nevek nem tetszenek,

  17. Az én kisfiam neve Bene jól olvassátok nem Bence, nem Benett hanem Bene. Egyszerű, ritka, és ha a játszin elkiabálom magam, hogy Bene vagy Benőke ahogy mi becézzük őt, gyere ide, tuti csak az enyém szalad oda, mert a többit másként hívják. Ritka és én még nem is találkoztam olyan emberrel akinek ez lenne a neve. Én imádom a gyerekemet és a nevét is. :):):):)):) A nagyobb fiam Soma az sem egy gyakori név, de abból azért már hallottunk egyet kettőt. 🙂 Nem szeretem a cifra, külföldi hangzású, nehezen kimondható neveket, nem nehezítem az életét a gyerekeimnek egy olyan névvel amit még 10 évesen is alig bír kimondani. Lényeg hogy egyszerű legyen szép és pont hozzá való 🙂 🙂 Ja és a tömegnevek nagy ellensége vagyok, mert a szülő gondolkodjon és válasszon szép nevet a gyerekének, ne pedig divatnevet amiből tucatnyi van.

  18. Nagy lányom Jázmin,de 1998-ban még ez annyira nem volt gyakori név 🙂 kisebbik lányom Noémi Zoé

  19. Lányaim neveik: Nagy Ízisz Ivett, Nagy Maja Dóra, Nagy Kiara Zoé. Szerintem a legszebb nevek. Tökéletesen illenek rájuk. Egyediek.

  20. Az én kisfiam Kristóf Mózes. Az egyik gyakori, a máik nem, de neki ez így a tökéletes. Lánynévben a Kincső, és a Zselyke viszik a pálmát

  21. Már tinédzser koromban kitaláltam, ha egyszer lányom lesz, akkor Jázminnak fogják hívni. Így is történt, még mindig tetszik a név, viszont amit nagyon sajnálok, hogy mostanra “tömegnévvé” vált… Ha a játszótérre lemegyünk, kb. 5 Jázmin biztos, hogy lesz, viszont ha más nevet választottam volna neki emiatt, akkor most tuti nagyon bánnám.

  22. a lányom Anna. Még a nemét sem tudtuk, kb. 10hetes pocaklakó volt, amikor ez eldőlt. Héber eredetű név egyébként, jelentése: kellem, báj, kecsesség. És bár kecsesnek egyelőre nem mondanám a kis vasgyúró lányomat, viszont a báj, ami beleszorult, valami elképesztő 🙂

    Én nem szeretem sem a “túl” hagyományos neveket – Erzsébet, Lajos, Mária, András -, sem a most dúló ősmagyarságot – Koppány, Sólyom, stb. De a legrosszabb a sok Kevin, Ricardo, Dzsenifer, Mercedes és társai, na ezektől a hajam hullik. Dehát ízlések és ficamok 😀

    • Valóban inkább a magyar nevek, mint a Ricardo, Esmeralda és társai. Hú hát ezektől a nevektől nekem is a hajam hullik. 🙂

  23. Bettina, A Rafael, Rikárdó és az egyéb latinos hangzású nevek, mitől jobbak? A Bencével is lesznek gondok, hidd el. Két éve minden harmadik kisfiút így neveztek el. Bárkit lehet bármiért csúfolni. Ha nem a neve miatt, akkor azért mert elállnak a fülei. Az általad említett nevek történelmi,irodalmi, biblia alakok nevei. Tök normális nevek. Ahogy a Ricardo is, csak nálunk Richárdnak hívják!

  24. Az én kislányomat Alíz Annának hívják. Az Alízt utánam kapta, ritka név és szerintem szép is. Ha a játszótéren szólni fogok neki, bízok benne, hogy nem 6-an figyelnek majd rám egyszerre. Bár manapság az Alíz is kezd egyre népszerűbb lenni, kislány koromban egyedül voltam a bölcsödében, óvodában és az általános iskolában is. Három középiskolám közül pedig 2-ben egész biztosan egyedüli Alíz voltam. Tavaly mikor a lányom született, 2 Alíz is volt rajtunk kívül.br /Az Annát a magyarsága miatt és elhunyt édesanyám után kapta.br /Ha még egyszer rászánnám magam gyermekáldásra és fiam lenne ő az Imre János nevet kapná, az Imrét édesapám után, a Jánost pedig, hogy tovább vigye a hagyományt, miszerint az apja, nagyapja és dédapja is János:)

  25. 3hete született kicsi lányom édesapja Viktor, és gondoltuk poénból Viktóriának nevezzük el a babát, ami telitalálat volt, hiszen a kicsi 100%ig az apjára hasonlít. 2.nevének a Véda keresztnevet kapta, ami az emlékezetes My girl- Első szerelem c film főszereplőjének neve, elég ritka, jelentése bölcsesség. És a gyermekünkre tökéletesen illik.

  26. Én állandóan a Csenge és a Hunor névbe ütközök. Lehet csak tájjelleggel vannak egyes nevek többségben.

  27. Andrea, szerintem a Zalán szép név. br /Én azon kacagtam jókat, hogy amikor a kislányom született, volt a kórházban egy Holló nevű kisbaba… Na őt hogy becézik, gyere kismadaram?! :))) Bocsánat, ha valaki magára veszi! :)br /Egyébként a kislányom Beatrix Izabella, szerintem két igazán különleges és szép nevet kapott. 🙂

    • Olyat hogy Holló még nem is hallottam. De elég érdekes. Viszont a kórházban mikor a kisfiam született Dersk nevezetű volt, meg Csörsz de én ezen is ledöbbentem. Én azt se tudtam léteznek ilyen nevek…. 🙂 A Csörsz-re az hittem külföldi szülők gyereke és azért hívják így, de mikor megláttam magyarosan leírva megdöbbentem. Vannak érdekes dolgok a világban 🙂 🙂

  28. mi a baj a Zalán névvel? Talán szégyen magyar gyereknek magyar nevet adni?br /És miért kellene majd a gyereknek szégyellnie? Komolyan nem értem. Eddig mindenki dicsérte milyen szép párosítás hogy Zalán Adrián, magyar és latin keresztnév. Szerintem meg a Bence név gáz már bocs, amolyan erdei manó név.br /br /Az én kisfiam Zalán Adrián. Bár a Zalán nevet picit bánom, mert most már tömegnév lett belőle. Anno mikor eldöntöttem, még elég ritka volt. Az Adrián meg egyenesen gyönyörű. Nem lenne baj ha inkább ezt használná majd a kisfiam:)

  29. Mi a kislányunkat Csengének neveztük el, mivel mindenképpen magyar nevet akartunk neki adni, elvégre magyarok vagyunk. Ha fiunk született volna, akkor a Hunor nevet kapta volna. Pl. Amerikában sem magyar nevet adnak a gyereknek, akkor mi miért erőltetjük a Dzsenifert és társait.. borzalmas.. Amúgy nem értem mi a baj az ősmagyar nevekkel, van saját kultúránk, minek válogassunk más népek kultúráiból nevet.. Egyébként ha egy gyereket csúfolni akarnak, akkor tök mindegy, hogy hogy hívják, ha nem a nevével, majd csúfolják azzal, hogy hogy áll a füle vagy az orra, szóval ez nem kifogás. Mondjuk pl. a Major Anna és társai már túlzás 🙂

    • Nekem anno egy Kasza Blanka nevű ismerősöm volt.. Általános röhögés vt mindenhol ha meghallották.. Én csak azt kérdezném meg van-e fiú tesója.. Őt hogy hívják, Kasza Nova?:) :/

  30. Mi igyekeztünk a vezetéknévhez választani. Bár azt olvastam hogy a mgh-ra végződő vezetéknév után jobb egy msh-val kezdődő kereszt, mi mégis mgh-at választottunk. Így lett a lányunk Aliz. Rövid i-vel, bár ezt mindenki elírja :-). Csak később kezdtük el keresni, mit is jelent, meg hogy van angol megfelelője… stb. Nem ez volt a cél, inkább az, ha elkiáltom magam a játszótéren, ne 10 gyerek kapja fel a fejét 🙂

  31. Hát már én is rácsodálkoztam néhány névre:.Pl: Salamon, Zalán, Bendegúz, stb.Nem akarok egy anyukát sem megbántani, ha épp így hívják a gyerkőcüket, de belegondoltak abba hogy a gyereknek ezzel a névvel kell leélnie az életét?!Hát nem tudom, de elég érdekesen jön ki, ha elkezdik csúfolni az oviban, suliban a neve miatt.Egyébként az én kisfiamat Bencének neveztük el.

    • Kedves Bettina 🙂 Ha már itt tartunk minden 3.fiú már Bence,és a Salamon, Zalán, Bendegúz név miatt nem hiszem hoyg bármelyik gyereket csúfolnák 🙂 az utóbbi kettő legalább magyar eredetű 🙂 Bendegúz a mondák szerint a hun Attila apja volt 🙂

    • Nagyon szép a Bence név, de én még véletlenül sem adtam volna a fiaimnak. Bocsi, de ahányan vagyunk annyi félék. Zalán nekem nagyon tetszik, és a környezetemben egyetlen egyet ismerek, így még azt sem mondhatom hogy sok Zalán szaladgál körülöttem. Nekem nagyon bejön ez a név. Az én kisfiam BENE és mindig agyonra sértődök ha le Bencézik őt 🙂 🙂 persze ez csak poén volt 🙂 Amúgy mindenki adjon olyan nevet amilyet akar a gyereknek, ahányan vagyunk annyi féle név tetszik. :):):)

  32. Én míg benn voltunk (1hónap) belefutottam jópár olyan névbe, amin igencsak tágra nyitottam a szemem…bele sem gondolnak, milyen lesz majd a gyereknek felnőttként viselni.. De amit igazán megjegyeztem, hogy szinte minden második lány Jázmin.. és a fiúknak rendszerint ősmagyar vagy épp ultramodern neveket választanak. Nekem a külföldi magyarul lebetűzött nevek is borzalmasak 😀

  33. Mi a nevekben elég konzervatívak vagyunk. Kisfiam János, a két nagypapa után. A lánynévre az Annamária volt a választásunk. Ha a következő baba fiú lesz, ő az András nevet kapja. Olyan szép magyar nevek vannak. Bár ez a jelenleg quot;tombolóquot; ősmagyar név dili is túlzás egy kicsit.

  34. Szép s még sorolhatnám sosem értettem miért variálunk vannak szép magyar nevek is hozzáteszem az én keresztnevem is egy katasztrófa!

  35. MARCELL, NOEL, KÍRA, ZOÉ, MÍRA, MILÁN szép magyar nevek tökéletesen illenek a Kovács,Molnár,Kiss,Nagy,Németh,Varga,Fekete,Villám :-),Győri :-),Thót,Papp,s

  36. Miből készült a névstatisztika? :)br /Én hiányolom a Hanna nevet, vagy csak én botlok több tucat Hannába? 🙂

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..