lefekvés és külön szoba

Minden gyermeknek szüksége van alvásra. Ha nem pihen eleget, akkor ingerlékeny lehet, nehezen fog együttműködni velünk.
Azzal azonban hogy aludnia kell, még nem biztos, hogy ezt örömmel teszi.
Általában magát a lefekvést és az alvást csak az iskolás kor elérése után tekinti a gyermek pozitív élményként.

Hirdetés

A lefekvés és a külön szoba 1 éves kor utánSzokások

Az éjszakai pihenésért egy nagyon fontos lépést tehetünk, ha kialakítunk egy bizonyos lefekvési szokást. Ez átmenetet képez az aktív nappal (játék, mozgás stb.) és a pihentető éjjel között, mely a gyermek hangulatára is változással van.

Persze azt nem várhatjuk el, hogy a gyermek óramű pontossággal változtassa a hangulatát, ezért hozzunk létre egy kis „szeánszt”.

Ezalatt arra törekedjünk, hogy a lefekvés élvezetes legyen, ne pedig egy kötelező dolog (még inkább ne egy csata eredménye) legyen.

  • játékok elrakása
  • fürdés
  • fogmosás
  • pizsamába, hálóingbe bújás
  • mesehallgatás az ágyban (apa vagy anya mesél)
  • villanyoltás

 

Ez a sorozat segít a gyermeknek „lehiggadni”. Fokozatosan lenyugszik, miközben már készül a pihenésre.
A teste egy idő után már a rutin részeként készülni fog a pihenésre. Ilyenkor már a fürdés során tapasztalhatjuk, hogy ásít, tehát a teste már felkészült az alvásra.

Miközben készülünk a lefekvésre, arra törekedjünk, hogy a gyermeket minél kevesebb inger érje. Halkítsunk le tv-t, rádiót, tegyük el a még szem előtt levő kedvenc játékokat.

Hálószoba

Mindebben a hálószoba is nagy szerepet játszik. Egy olyan környezetben, ahol az ágy és maga a szoba is csalogató könnyebben nyugszik le a gyermek. Az ágyába tegyünk plüss állatokat – vagy amit szeret. Vonjuk be a tapéta vagy a fal színének, az ágyneműjének kiválasztásában. Segítsen – ha kell – éjjeli lámpát választani. Így ő is a részesévé válik a szobának, ami olyan, amilyet ő szeretne.

Nézzünk körbe a szobában gyerekszemmel. Nézzük meg, milyen a szoba hőmérséklete, milyen messze van a fürdőtől, hallatszik-e be valami háttérzaj a mi szobánkból stb. Hisz, ha nekünk sem barátságos a szoba, miért várnánk el, hogy a gyermek itt aludjon. És sose felejtsük el a mi ízlésünk még nem biztos a gyermek ízlése is. Hisz ő már egy másik egyéniség.

Okok, amiért nem akarhat lefeküdni

  • Fent lenni jobb – A gyermek agyának stimulálásához aktivitásra van szükség. Nem csoda, hogy játszani szeretne még akkor is, ha már ágyban kell lenni.
  • Nem áll meg a Világ, ha alszik – Sok gyermek hiszi azt, ha alszik, akkor rajta kívül mindenki nagyon jól érzi magát, tovább „játszik”, de már nélküle. Nem szeretne kimaradni ebből, ezért aludni sem akar.
  • Nem érti miért kell aludni – Nem biztos, hogy a gyermek tudni fogja, hogy az ingerlékenysége, az esetlensége, ügyetlensége esetleg esése- kelése, már a fáradság jele. Ezért nekünk kell elmondani miért is fontos az alvás.
  • Nem jó a szoba – Ha hideg, sötét vagy egyhangú egy szoba, akkor a gyermek nem várja lelkesen, hogy bemehessen aludni.
  • Elméje éber – Az este folyamán a gyermek még mindig a nap eseményein töpreng, és a fejében előbukkanó képek annyira izgalmasak, érdekesek, hogy nem akar aludni, ébren tartják őt.

.

Hirdetés

3 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Mi is csak egy szoba+konyha+fürdő , pici 50 nm -es házat tudtunk venni magunknak.
    Nincs saját szoba. Akkor most szar anya vagyok ?!?!?!

  2. És aki nem engedheti meg a külön szobát? És régen, amikor egy szobában 5 gyerek aludt a szülőkkel? Anyukámék csak hárman…Hmm?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..