Az elbeszélések szerint egy Jakob Nufer nevű, svájci állatgondozó vágott bele elsőként a műtét végrehajtásába, 1500-ban. Ő onnan vette ehhez a bátorságot, hogy nagy gyakorlata volt a miskárolásban (az állatok nemi szerveinek kioperálásában). Amikor a felesége nagy bajba került, mert elakadt a szülése, és ebben a község összes bábája is tehetetlennek
bizonyult, elszánta magát, s a miskároló késével felvágta a felesége hasát, majd a méhét is. Ezután épségben kiemelte a magzatot, és a sebet ugyanúgy összevarrta, ahogyan azt az állatoknál begyakorolta. Ha így történt, akkor nagyon kellett értenie a fertőtlenítéshez és a
fájdalomcsillapításhoz is.

A bátor állatgyógyász nagy elégtételt kapott ezután a sorstól, hiszen az általa megmentett gyermeke egészségesen felnőtt, sőt, a felesége még további kilenc gyereknek adott életet!
Az első, dokumentált sikeres beavatkozásra pedig 1610. április 22-én került sor, a németországi Wittenbergben. Itt egy Jeremias Trautmann nevű sebész bizonyult különösen bátornak, de kevésbé lehetett sikeres, mint az előde, mert bár az újszülött egészséges maradt, a szülő nő azonban huszonöt nappal a műtét után belehalt a sebfertőzésbe.
Ugyanakkor a sebészet számára hasznot hozott az az újítása, amelynek jegyében a méh sebét selyemmel varrta össze.

Az első, olyan alkalomról, amelyben az anya jóval túlélte a beavatkozást, Írországban (1738), majd Angliában (1793) számoltak be. Magyarországon az első császármetszést 1839-ben végezte el Nógrád megye főorvosa, Pongrácz Mihály, de sajnos még az ő paciense is
meghalt. Néhány évtizeddel később, 1880-ban azonban Tauffer Vilmos már sikerrel járt: addigra annyit fejlődött az orvoslás, hogy az általa műtött anyák a gyerekeikkel együtt egészségesen élték túl a beavatkozást.

Előző cikkA gyermekirodalom rémségei – igen ilyen is van
Következő cikkKülönleges titkok! Így kommunikálnak a gyerekek!