MEGOSZTÁS

Végre eljött megint a nap, mikor mehettem beszélgetni a Babámmal. Most már ugye Bálinttal. Miután elindultam már az órán a Picimhez, éreztem, hogy nagyon rugdos. Láttam magam előtt a méhem, de nem találtam, hol tudnék bemenni. A Fiam eközben folyton hívott, hogy menjek már. Kívül pedig már szinte fájdalmat éreztem, annyira fáj, ahogy rugdal.

Hirdetés

Végre megtaláltam a kis rést, ahol hozzá tudtam jutni. Ekkor a nyakamba ugrott és hozzám bújt. Szeretgettem egy darabig. Majd megkérdezte Bálint, hogy apu miért nem jön ilyenkor velem. Elmondtam neki, hogy vele csak a pocakon keresztül tud beszélgetni. Azután érdeklődött, hogy hogyan is van ez, hogy ő bent van, mi meg kint. Ezt nem érti. Sajnos hiába voltam már a 20. héten, nem említhettem, hogy meg fog születni közénk. Ezért ismét elmeséltem, hogy ő két ki sejtből jött létre. Hosszú utazás alatt leért ide, ahol most van. Mi a köldökzsinóron át vagyunk kapcsolatban. Az ő dolga most, hogy növekedjen.

Persze ennyi nem volt elég neki, mert megkérdezte meddig lesz itt bent. Súgásra szorultam és annyiban maradtunk, hogy még sokáig.

Eközben Bálint végig az ölemben ült, nem újszülöttnek láttam, hanem nagyobb babának. (Ennek az a magyarázata, hogy azt közvetítette nekem, hogy ő már milyen nagy – egyébként most látom újra a fiamban azt az arcot, akit akkor ott bent láttam.)

A következő kérdés is azt bizonyította, mennyire okos az én Kincsem.

Ha majd kint leszek, akkor mi egy család leszünk? Azért, hogy kielégítsem a kíváncsiságát újra képeket vetítettem a családtagokról. Bemutattam apa munkahelyét, ami nagyon érdekelte. Megmutattam az anyukámat ismét és mondtam neki, hogy ő énekelt neki. Erre azt válaszolta, hogy tudja és milyen vicces hangja van. Mondtam, most mindenkinek vicces a hangja, mert a vízen keresztül így hallja. Majd elmeséltem, hogy én mivel foglalkozom. Megmutattam neki néhány állatot. Mutattam az erdőt, mezőt, ahol ők élnek. Ezen nagyokat kacagott.

Sajnos ezután már mennem kellett. Elbúcsúztunk, de mondtam én mindig beszélek hozzá és gondolok rá.

A hét második analízise is érdekes volt. Már írtam a terhességnél, hogy ezen a héten végig rossz kedvem volt, sokat sírtam. Így rossz kedvvel érkeztem meg. A Fiamat nem is találtam, mikor elértem hozzá. Egy sarokban ült. Mikor meglátott rögtön a nyakamba ugrott, azonban éreztem rajta is, hogy szomorú. Rögtön vigasztalni kezdtem. Elmeséltem neki, miért vagyok szomorú, de neki ebben semmi szerepe nincs. Ő a legszebb csillag nekem az égen. Soha nem tud nekem fájdalmat okozni. Kis idővel éreztem, hogy jobb lesz a kedve is.

Majd képeket vetítettem neki az évszakokról. Lassan jön a tél. Minden évszakhoz fűztem mondanivalót, képeket mutattam milyen szépek a fák tavasszal, milyen szép a nyár, ősszel a színeket, majd télen a szánkózást.

Sajnos most gyorsabban véget ért az óra. Legalább is úgy éreztem. Nagyon megszeretgettem még a Pici Szemem Fényét. És megígértem nemsokára újra jövök.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here