szeparációs szorongás

A szeparációs szorongás “betegséget” leginkább túlzott nyugtalanság vagy búskomorság jellemzi, amikor a gyermek távol van azoktól a személyektől, akikhez a leginkább kötődik.

Hirdetés

Általánosságban a szeparációs szorongásrólBizonyos mértékű szeparációs szorongás majdnem minden gyermeknél előfordul, különösen nagyon fiatal korban. Ezzel ellentétben a szeparációs szorongás betegség túlzott szorongás, mely legalább egy hónapig tart, és jelentős szenvedést okoz a gyermek számára, ami megnehezíti a mindennapi életét. Minél tovább tart a betegség, annál súlyosabb esetről beszélhetünk.

Előfordul, hogy a betegséget valamilyen megrázó élmény, például rokon, barát, vagy háziállat halála, elköltözés, óvodakezdés, iskolaváltás váltja ki. Genetikai hajlam is szerepet játszhat a kialakulásában.

Az érintett gyermekek borzasztóan szenvednek attól, ha távol kerülnek otthonról, vagy azoktól a személyektől, akikhez kötődnek. Mindig tudniuk kell, hogy merre járnak ezek az emberek, és folyamatosan attól félnek, hogy valami szörnyűség történik velük amíg nincsenek velük, pl. autóbalesetet szenvednek vagy elrabolják őket. Úgy érzik, a szülők csak addig vannak biztonságban, amíg látják őket és együtt vannak.

szeparációs szorongásA mi esetünkben kisfiam három éves koráig nem volt olyan, hogy egy-két óránál tovább külön lettünk volna. Előre rettegtem attól, hogy mi lesz akkor, ha majd a második babám születése után a kórházban kell töltenem egy hetet és muszáj majd különválnunk. Ekkor három éves volt. Az utolsó hónapokban nagyon sokat magyaráztam neki, hogy majd ha a kis hugi ki akar bújni, akkor neki nagyiéknál kell majd aludni pár napot. Úgy tűnt, megért és elfogadja a helyzetet, bár folyamatosan azt hajtogatta a kis huginak a pocakomba, hogy „Szeretlek, csak ne bújjál ki!”.

Aztán végül mikor beindult a szülés, ő hősiesen elment a nagyiékhoz és telefonon mindig mondta nekem, hogy már csak négyet-hármat-kettőt-egyet kell aludni és találkozunk. Imádtam a kis hősömet és már alig vártam, hogy újra otthon legyünk együtt. Nagyiéknál nem volt vele a legkisebb gond sem, felfogta, megértette és átvészelte a helyzetet. Ennek már 5 hónapja és azóta sem tudják a nagyszülők magukhoz csábítani egy éjszakára sem, úgy, hogy én ne legyek ott. Pedig egyébként imádja őket és alig várja hogy találkozzanak!

Az ilyen gyerekek nem is szívesen maradnak egyedül a szobájukban sem, nagyon aggodalmaskodók, különösen saját vagy szüleik sérüléseivel, betegségeivel kapcsolatban. Ahelyett, hogy a többi gyerekkel játszanának, állandóan a felnőttek nyomában vannak, “árnyékként” követik őket mindenfelé a lakásban. Előfordul, hogy nem hajlandók iskolába vagy táborba menni, illetve valamelyik barátjukat meglátogatni, vagy ott aludni.

Ezek a gyerekek éjszaka ragaszkodnak ahhoz, hogy valaki velük maradjon a szobában, amíg el nem alszanak. Kisfiam még azt is követeli, hogy fogjam a kezét, amíg el nem alszik. Csak utána tudok kiosonni a szobából, ha már elaludt. Pedig már 3,5 éves. Előfordul, hogy a gyermek félelmei rémálmok formájában jelentkeznek (pl. a család meghal tűzvészben, vagy valamilyen más katasztrófa történik).

szeparációs szorongásTúlzott mértékű, irreális félelmeik is előfordulhatnak, pl. bizonyos állatoktól, szörnyektől, betörőktől.

Kisfiam naponta kb. 5-ször kérdezi meg tőlem: „Anya, ugye senki nem tud bejönni?” Elalvás előtt a leggyakoribb ez a kérdés. Mindig megnyugtatom, hogy jól bezártam az ajtót, senkinek nincs kulcsa, így senki sem tud bejönni, de ez a félelme még nem múlt el. Emiatt még a Télapó történetet is kicsit módosítanunk kellett. Mikor 1,5 és 2,5 éves volt, nem értettük, hogy miért kezdett el iszonyúan sírni, mikor reggel meglátta az ajándékait és mondtuk neki, hogy a Télapó hozta. Később értettük meg, hogy azért sírt, mert a Télapó „csak úgy” bejött a lakásunkba, pedig zárva volt az ajtó. Idén már azt mondtuk neki, hogy éjszaka ha megérkezik a Télapó, majd halkan kopog az ajtón, Apa beengedi, kiteszi az ajándékokat, megeszi a sütit és Apa kiengedi. Így már idén örült reggel az ajándékoknak.

A szeparációs szorongás időszaka 8 hónapos kor körül kezdődik. 

Ha a szülő másra bízza babáját, a csecsemő láthatóan kedvetlenné válik, nem eszik, nem foglalkozik a körülötte lévő emberekkel, csak az ágyban fekve forgatja a fejét, meg sem próbál felülni sem.

A szorongás egyébként úgy jelentkezik, hogy az a baba, aki korábban egyedül is szépen eljátszott, hirtelen sírni kezd, ha anyukája kimegy a szobából, éjjel gyakran felkel és csak akkor nyugszik meg, ha a szülő maga mellé veszi. Ez az időszak a lelki fejlődés velejárója.

 

Oka, hogy a baba előtt a világ hirtelen kitárul. Eddig a mozgásához szüksége volt a segítségünkre, most viszont már tud kúszni vagy mászni, ezért magától el tudja érni a játékait. A lakásban elkezdi felfedezni a korábban ismeretlen helyeket is, feláll, ezért más szemszögből látja a világot és a tárgyakat. Összességében egyre ügyesebb és önállóbb, ami rémísztőleg hat rá.

szeparációs szorongásEbben az időszakban az anya és a baba tökéletes szimbiózisban élnek, ezért egy amerikai pszichológus (Mahler) az újszülött kortól kb. 6 hónapos korig tartó időszakot paradicsomi állapotnak nevezte el. A baba úgy gondolja, hogy az anya az ő része, aki mindig ott van vele, 6 hónapos kor után azonban ez a kép fokozatosan felbomlik. A kicsi egyszer csak tudatára ébred, hogy anya nincs mindig ott vele, amitől megijed. Ez a legtöbb babánál az első komolyabb alvászavarok időszaka is, amit a kezdődő fogzás, a hozzátáplálás kezdete miatt megváltozott emésztés és a mozgásfejlődés is “súlyosbít”. Ez egy átmeneti időszak, kb.10 hónapos kor körül javulni kezd a helyzet.

Forrás: http://szeparaciosszorongas.hupont.hu/

Hirdetés

11 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Sziasztok!
    Ti mit hordtok magatokkal a babának? Jön a jó idő, szeretnék sétálni menni, vásárolni, esetleg látogatóba majd. Pelenka, texti pelus, popsitörlő, popsikrém, pótruha, cumi meg van. Más valamire lehet még szükségünk?

  2. Kulfoldon elunk nincsenek kint rokonaink.
    A fiam het es fel honapos meg mindig szopik de minden mast eszik valogatas nelkul.
    24/7ben velem van. Mindenkire mosolyog es elbaratkozik de eleg anyas. Ha itthon lennenk sem tudnam lepasszolni nagyon mert se mananak se baratnomnek nincs teje 😀 Bator felfedezo de amugy sem az a tipus akit konnyen hozzaszokatok h orakat legyen nelkulem. De meg kicsi. Minden gyerek mas. En orulnek ha olyan konnyen itt ott hagyhatnam neha de ez van. Attol meg nem lesz bezarkozobb felnott. Sot.

  3. Nagyon egyet ertek! Sot egy baba aki csak szopik azt nem lehet orakra meg fel delutanokra lepasszolni.
    Es az meg gyerekfuggo h ki mennyire fogadja el h kulon legyen a szuleitol.

  4. Ne haragudj, de ez orbitális baromság. Van többféle gyerek is, a mi fiúnk pl. semmilyen jelét nem adja, hogy zavarta volna, hogy sokat volt a két Nagymamával és másokkal, aki időszakosan vigyáztak rá. Sőt, annyira lekötötték az új helyek, élmények, játékok, hogy inkább már azon aggódtak, hogy lehet, hogy valami szociális defektje van, hogy ennyire nem aggasztja, hogy a Mama elmegy… 🙂 Ellenben bátran jár-kel és fedezi fel a világot magának, és mindig visszajön hozzánk, ha segítséget vagy törődést szeretne.
    Az meg aztán végképp az otrombaság netovábbja, hogy “ezért van anyu meg apu. akik meg ezt nem tudják összehozni…”. Szerintem meg az számít, hogy mi a jó a gyereknek. Ha semmilyen jelét nem adja, hogy ez nagy traumát okozna neki, akkor miért is lenne baj, ha ki tudnak kapcsolódni egyszer-egyszer a szülei is? Különösen az anyának iszonyú mókuskerék tud lenni a gyereknevelés, és a gyerek is megérzi, ha egy “kimenő” este, később nap, hétvége utána feltöltődik.
    Persze az előző hozzászólók egyikénél én azt furcsállom, hogy miért nem gondolták, hogy egy progresszív felépítés szerencsésebb – először pár óra, aztán egy éjszaka, egy teljes nap, egy hétvége, stb. Mi nagyjából ezt követtük, és bevált. Ez nyilván nem Szentírás, és minden gyerek tök más, de azért a 24/7 együttlét után egyik pillanatról a másikra egy hét különlét szerintem elég traumatikus lehet egy picinek…

  5. Igaz nem éjszakára, de az egy hónapos lányomat egy fél délutánra a nagynénire, később három hónaposan anyumra kellett hagyni, mert költözés miatt ügyeket intéztünk, ahova nem vihettük magunkkal. Nagyon rossz volt nélküle, lelkifurdalásom volt végig. De a lányka jól érezte magát, később mindig volt/van egy-egy délután, amikor a családtagok vigyáztak rá, míg mi az apjával elegyünk moziba… stb. Nem lesz baja belőle, nem hiszem hogy lelkileg összetörnénk ezzel.

    • Mi is így vagyunk, néha hagyjuk a nagyszülőknek, hogy unokázzanak, addig mi is tudunk pihenni kicsit és csak egymásra figyelni 🙂 Szerintem a picinek is jobb, ha a szülők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kapcsolatuk nyugodt és kiegyensúlyozott maradjon.
      Zsó 8 hónapos, eddig nem volt ezzel semmi baja, de most ő is elkezdett nagyon “anyás” lenni. Egészen addig szépen elvan bárkivel, amíg meg nem hallja a hangom vagy meg nem lát, onnantól egy ideig csak nálam jó 🙂

  6. Véleményem szerint egy 1 évesnél fiatalabb babát nem kell másra bízni. ezért van anyu meg apu. akik meg ezt nem tudják összehozni…Az én kicsi lányom 8 hós lesz… de senkivel senkinél nem aludt még. Apun és rajtam kivül és nem is fog. Ö azért született ohgy velünk legyen. Meg mert ezt szeretnénk közösen… egy gyereknek a szüleire van szüksége nem arra, hogy a megszokott dolgokból kiszakítsák és le legyen passzolva a nagyiéknak…

  7. Szia Gabi, nem tudom, hogy akkor jól csinálom, hogy már ilyen korán elengedem anyumhoz a Nonot? Azaz pár napra esetleg 1 hétre, hogy szokja, hogy nem mindig vagyok vele? Már 4 hós a picim és nem ez az első, hogy anyu “elkérte” s nincs gond vele soha 🙂

    • Szia!

      Egyáltalán nem probléma. HIsz ismeri a Pici.:) Ha valamivel gond lehet, az talán az éjszaka. Éjjelre még ne hagyd ott egyedül, mert az altatásnál vagy ha éjjel ébred és nem talál, az törést okozhat a kicsinél. Aludj Te is ott anyudnál.:) Nappalra azonban bátran ott hagyhatod. MÁr a pocakban ismerte anyudat, hisz ott volt Veletek.:) Ne aggódj….

  8. A szeparációs szorongás nem “betegség”! Egy átmeneti időszak, amikor a baba különbséget tesz idegenek és ismerősök között, és amikor nehezebben viseli az időszakos elszakadást a szeretteitől. De ezt betegségnek aposztrofálni téves. Az írónak mondanám, hogy egy gyermek általában arra reflektál, amit a szülei közvetítenek felé. Ha állandó aggódás és szorongás veszi körbe a szülei részéről, ő is átveszi ezt, és úgy kezdi látni a világot, ahogy felé azt közvetítik. Ha félelemre okot adónak éljük meg a környezetünket, a gyermek is annak fogja látni…

    • Ezzel teljesen egyetértek. Sajnos a megnevezés sok anyukát megtéveszthet és betegségnek gondolja, hisz benne van szorongás.:( Azonban szinte minden baba átesik rajta- az életének különböző korszakaiban. Én azonban nem gondolom, hogy ennek az első megjelenését a 8 hónapos korra lehetne tenni, ahogy sokan írják. Ez annyira gyermek függő. Persze később is megjelenik majd, akár egy óvodai beilleszkedéskor is.

      Itt a cikk első felében azonban a súlyos szorongásról van szó, tehát nem arról, amin minden baba átesik.( ha kimegyünk a szobából akkor sír, nélkülünk nem akar egy percet sem lenni stb…). Ez egy természetes folyamat.

      Viszont sajnos vannak ennek komolyabb változatai is, ami már szakember segítségét is feltételezhet…

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..