MEGOSZTÁS

2016.07.11.-én 16:07-kor 3290gr 52cm-rel 38+4 hétre megszületett kisfiúnk István Márk. 😉

Hirdetés

11.-én hétfőn hajnal 4-től 20 percenként voltak fájásaim, nem foglalkoztam vele mert ugye abból lehetett volna bármi… Reggel 7-re 8-9 percre csökkent ez így ment fél 9-ig mert akkor már 5 percre csökkent… 9-kor indultunk a kórházba 10-re értünk be. A szülésznő meg nézte a méhszájat azt mondta 2-3 cmre van nyitva csak… Fel raktak Nst-re közben folyamatosan fájásaim voltak… Orvos csak délben került elő, akkor vizsgált meg. Mivel a magzatvíz nem folyt el és nem is szivárgott igy meg nézte azt is, azt mondta tiszta. Tágulás semmi ugyan úgy 2-3 cm. Azt mondta nyugodtan menjek vissza a szobába ma úgy sem lesz baba… Ez volt 12:15-kor… Úgy is volt vissza mentem a szobába lefeküdtem pihenni mert nagyon szédültem. De a pihenés nem ment. Úgy döntöttem ki megyek a folyosóra és sétálok. Egyre erősebben fájt de ugyan úgy csak 5 perc volt…. Egészen fél 4-ig amikor is hirtelen már csak 2-3 perc volt, de nagyon erős. A szülésznő mondta ha erősödik a fájás menjek és szóljak neki. Háromnegyed 4-kor már mennem kellett hozzá de nem igazán jutottam odáig csak a folyosón lévő székig mert teljesen be nyilalt a derekamba és olyan érzésem volt mintha nyomnom kellene. Meg vártam hogy vége legyen és mentem szóltam neki, kérdezte hogy mennyire erősen fáj, annyit tudtam mondani, hogy már 2-szer úgy éreztem nyomnom kell. Azt mondja na ne csináljam… 🙂 Néztea méhszájat és már mondta is hogy ne menjek vissza a szobába a hálóingért amit adott hanem ad másikat és öltözzek át azonnal. Hívta a dokit is. Át öltöztem, be mentem a szülőszobára, fel feküdtem az ágyra, előkészítette a cuccokat ami kellett, addig jött a doki is, és mivel még mindig nem folyt el a magzatvíz így burkot repesztettek. 🙂 Aztán mondták hogy na akkor most lehet nyomni…. 3 nyomásból kint volt a fiam, persze gátmetszés mellet…. 🙂 Szerencsére nem tartott hosszú ideig a vajúdás és hamar ki bújt a kis manó…. 🙂 A szülésznő mondta is hogy nem gondolta hogy mi ma még találkozunk. Szerencsém volt hogy viszonylag gyorsan tágultam. 🙂
4 napot voltunk bent aztán haza jöttünk és azóta már egyszer sajnos be kellett feküdnünk a gyerekosztályra 6 napra mert kezdődő tüdőgyulladása volt, antibiotikum kezelést kapott, most a hét elején hétfőn délután jöttünk haza… Ezen is túl vagyunk és remélem többet nem kell mennünk… 🙂 Hát ez a mi kis történetünk…

Hirdetés