Barnabásunk második szava

Kis Barnabás másfél hónapja lábon jár, mostanra már egyenetlen terepen, megpakolva, sok ruhában “pingvinként” is ügyesen közlekedik. Sőt, már szaladni is tud, gyakorlatilag már csak a lépcsők jelentenek akadályt számára. A mozgásfejlődés ezzel tulajdonképpen véget ért, jöhet a kommunikáció. A kommunikáció, amit szavak nélkül is jól művel már egy ideje.

Tíz hónaposan, mint mindent, egyik napról a másikra kezdte a mutogatást. Azóta a mutatóujjával “beszél”. Karját és az ujjacskáját is olyan mereven kinyújtja egy hümmögés kíséretében, hogy az gyakran még most, négy hónap elteltével is mosolyt csal az arcomra. De célravezető kommunikációs eszköz, gyakorlatilag mindent tudtunkra ad vele. Én ezt tekintem a kommunikáció első formájának. Kezdetleges ugyan, de az első, teljesen “néma” babahónapokhoz képest hihetetlen mértékben megkönnyíti a dolgomat az a pirinyó kis ujjacska. De nem is olyan sokára valóban beszélgetni fogunk, az elmúlt hetekben ugyanis az első szavak is elhagyták a száját.

Baba, mama, memme, pápá, dádá – ezeket régebb óta mondja utánam, ha ez is számít, akkor ezeket nevezhetjük Tökmagunk első szavainak. Állathangokból is egyre szélesebb a repertoár, a halacska tátogását gyorsan követte a “brumm-brumm”, a “vau” és a “gá-gá”. Két hete aztán ennél komolyabb szót alkotott: “apa” <3. Akkor lepett meg minket ezzel, amikor a legkevésbé sem számítottunk rá.

Elég régóta mondogatom neki pelenkázás, öltöztetés, törölközés közben a legegyszerűbb szavakat, köztük az apát is, kérve, hogy mondja utánam, de minden próbálkozásomra csak egy boldog mosoly vagy hosszas gügyögés volt a válasz. Hát nem az autóban ülve, a parkolóban vártam, hogy tanításom meghozza gyümölcsét. 🙂 Két hete vasárnap, a mamánál való ebédről hazatérve, a ház előtt leparkolva, Maszatunk hátul, ülésében várta türelemmel, hogy a bevásárlótáskák után végre rá kerüljön a sor és kivegyük a kocsiból. Mikor aztán Apa kinyitotta a hátsó ajtót, Barnabás ránézett, majd egy nagy mosoly kíséretében jól érthetően, kristálytisztán, hibátlanul azt mondta: “APA”! Én épp mellette pakolgattam, férjem nagy szerencséjére, így ugyanis meg tudtam erősíteni, hogy nem hallott rosszul. Először elfogta a kétely, kérdőn rám nézett, hogy jól értette-e… De aztán kimondta még egyszer és nagyon örült magának… Mi pedig neki! 🙂 Apa szíve pedig nagyot dobbant, nagyon nagyot! <3

Azóta eltelt több mint két hét és nem mondta újra. De nem sürgetjük, tudjuk, hogy tudja. Csak épp nem a meglévő kis szókészletét gyakorolja, hanem inkább bővíti azt. Ma még az első szónál is sikerült jobban meglepnie. A dédinél ebédeltünk hárman, Barnabás, a keresztanyja és én, amikor azt mondta: “alma”. Az asztalon, a gyümölcskosárban lévő almákkal játszott, egyet leejtett. Rámutatott – mint mindig, mereven kinyújtva kis karját és ujjacskáját 🙂 – és azt mondta: “ALMA”. Ezúttal hárman néztünk egymásra, de nem volt kétség, mindannyian hallottuk. És ismét hibátlan kiejtéssel, újra a legváratlanabb pillanatban, magától, nem “megrendelésre”.

Lehet, sőt, biztos, hogy elfogult vagyok, de szerintem az alma nem sok gyerek első szavainak egyike. Ráadásul ezt kimondottan – mint például a babát, mamát, papát, apát – nem is tanítottam neki. Ha jól belegondolok, csak akkor hallotta ezt a szót, amikor szóltam neki, hogy itt az alma, megpucoltam, felvágtam, jöhet uzsonnázni. Meg amikor a boltban almákat válogattam. Tulajdonképpen ismer ő már minden szót, fejben szerintem folyékonyan beszél. Mindent megért ugyanis, amit mondok neki. A szavak már odabent vannak, a kis buksijában. Ott állnak szépen sorban, csak arra várnak, hogy Barnabás piciny szájával megformázza őket. Ott tolonganak a betűk szabályos egymásutánban, azon vitatkozva, hogy melyikőjük legyen a következő.

“Apa”, “alma” – ezeket a sorokat írva is itt csengenek a fülemben, hallom, ahogy vékonyka, csilingelő kis hangján mondja kis Manónk, olyan természetességgel, mintha századszor tenné. Szinte hihetetlen, hogy milyen boldoggá tett egy “alma”! Bearanyozta a napomat, így végülis nekem mindegy, hogy mi lesz a következő. Na jó, azt azért nem bánnám, ha az “anya” lenne az! 🙂

A teljes bejegyzésért katt ide!

Előző cikkAz érzelmekről (3. év)
Következő cikkBabát vár AJ Cook

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .