Az 5. terhességi héten a kismama – ha már tudja, hogy az – akkor valószínűleg túl van az első megdöbbenésen, túláradó örömön és sokkhatáson is. Ezek az érzések amúgy is mostantól felerősödve és szinte percenként változva fognak megjelenni (a környezetünk nagy örömére :-).

Hirdetés

Ekkor elindul a szédületes keresés – kutatás minden egyes információ után ami fellelhető, akár könyvben, akár az interneten, akár már babás barátnők meséiből. Sajnos ilyenkor szinte öt perc alatt a kismama kap hideget és meleget (és nem csak a hőhullámok miatt). Végignéz egy rakás könyvet, persze az első a saját jelenlegi állapota lesz, amit elolvas. Valljuk azonban be, itt a legelején még semmi érdekeset nem írnak. Rólunk legalább is, hisz a csodás dolgok bennünk zajlanak. Még nincs pocak, nincs kívánósság, nincs émelygés (persze egyénfüggő, de itt még ezt nem írják). Aztán ha elolvastuk, hogy épp mekkora a babánk, a méretét besaccoltuk a két ujjunkkal (mert biztos, hogy megtettük), azután továbblapozunk és…. Eljutunk a meredek dolgokig amikre nem vagyunk még felkészülve. Meghallgatjuk az összes ismerős szörnyű kínjait a szülésről, amit máskor nevetve és a világ legszebb dolgának állít be nekünk, mivel most már pocaklakónk van természetesen egy halál közeli élményként vázolja.

Megtaláljuk az összes oldalt és könyvet amiben pusztán véletlenül, de mindig a veszélyek, a beteg kisbabák és egyéb tragédiák kerülnek a szemünk elé.
Persze ezeket is el lehet – talán kell is – olvasni, de nem akkor, amikor még szinte elképzelni sem tudjuk, hogy várandósok vagyunk immáron egy hete.

Az 5. terhességi hét! A kezdet!

Ez a hét semmiben nem különbözik az előzőtől, talán annyiban, mivel tudtam, hogy babám ott van a pocakban, végre kiválasztott engem a várva várt csoda, talán fejben is kezdtem már felfogni a dolgot. Ezért már érzékeltem is (lehet, ha csak egy héttel később tudom meg a Drágám jövetelét, ezen a héten még nem lettek volna panaszaim, de hát az agy egy csodás gépezet). 

Édesanyámat felhívtam, hogy közöljem vele a jó hírt. Mondtam neki „Szia Nagymama”. Persze nem esett le neki a tantusz, ráadásul épp egy sütés közepén volt, úgyhogy nem szokta, de most mondta, hogy várjak majd visszahív, mert most minden épp odaég a konyhában. Természetesen én nem hagyhattam annyiban, hisz el kellett mondjam, kezemben a teszttel újra csörögtem, majd ismét lenagymamáztam, de ekkor már sírtam. Hát ez hatott. Azt hiszem az egész hétvégi ebéd odalett. 🙂 

A családom kiugrott a bőréből. Tudták, mennyire vágyom a babámra, hogy évek óta mindhiába küzdök érte. Már lelket önteni sem nagyon tudtak belém, mikor az orvosaim csak azt szajkózták, hogy esélyem sincs. 

Az első jelek amiket észleltem magamon az a hányinger volt. Sosem hánytam szerencsére – bár anyukámtól végighallgattam :-), hogy ő bezzeg velem, hááá minden percben egy szimpatikus bokrot keresett – és a hányinger is csak rövid ideig tartott. 

A medencém már a fogantatás előtt furcsa mód kiszélesedett, mintha a szervezetem érezte volna, hogy 1-2 hónap és beköltözik a lakó. Ezt a jelenséget a mai napig nem tudom megmagyarázni. Azonban most annyira szétcsúsztak a csontjaim, hogy egy ruhám sem jött már most rám. Nyár lévén minden hajnalban egy tortúra volt kiválasztani azt a szoknyát amit még talán át tudok gyűrni a medencecsontomon. 

A hét vége felé csináltam még pár tesztet. Már csak úgy a magam örömére. Annyi negatívot láttam, most pedig nem tudtam betelni vele.( Így visszagondolva egy szép emlék lett, ha a kezembe akad a teszt ránézek a Fiamra és eszembe jut, hogy ez volt az első üzenete nekem, hogy jön.) Persze le is fényképeztem. 

Ez azonban csak a jó része volt ennek a hétnek, mert elindult a hangulatingadozás is. Bár a férfiak szerint ez nálunk nem csak a terhességnél jellemző, hát megnyugtatásképp ilyenkor még sokkal rosszabb. Állandóan mindenen sírtam, úgy éreztem senki nem szeret és igényeltem a szeretetet. Leginkább azonban jó volt egyedül, nem akartam senkit magam köré, persze ha egyedül voltam, akkor jött, hogy senki nem szeret……. És ez így egy ördögi kör nemde?

Hirdetés