Hónapok óta terveztük a babát a férjemmel, minden vágyam az volt hogy anya lehessek. Sok keserű hónap után végre eljött a pillanat, két csík volt a teszten. Én akkor a világ legboldogabb embere voltam, óvtam és féltettem az én gyönyörű kis csodámat.Alig vártam az első orvosi vizsgálatot, számoltam a napokat mikor mehetek végre.Sokkoló! Az abortusz formái!

Hirdetés

Az első vizsgálat időpontja nagyon nehezen jött el, de végre ott voltam a rendelőben. Amikor szólítottak hatalmas izgalommal léptem a vizsgálóba, ahol büszkén mondtam az orvosnak hogy a menstruációm nem jött meg és a tesztem pozitív. Megvizsgált, a papíromra azt írta élő embrió. Én annyira boldog voltam, a babám tényleg a hasamban van és minden rendben van vele. Az elkövetkező hetekben a föld felett jártam , és vártam az újabb vizsgálatot.

Az orvos a 12. hétre rendelt vissza, ahol az ultrahang után életem legszörnyűbb hírét hallottam, a babám nem fejlődött tovább , meghalt. 

Olyan volt mint egy rémálom, a kicsikém akinek minden nap meséltem, énekeltem ,aki annyira vártam , már nem volt velem. Az orvos azt mondta műteni kell, kaptam időpontot, de fel sem fogtam mi történik. A műtétig egy hét volt. 

Én csak sírtam és sírtam , utáltam az egész világot,dühös és elkeseredett voltam. Nem érdekelt a munkám, a férjem és az életem sem, én csak vissza akartam kapni a babámat.

Rettegtem a műtéttől, nem tudtam mi fog történni, csak azt tudtam hogy ennek a terhességnek végleg vége lesz, megmásíthatatlanul és visszafordíthatatlanul. Eljött a nap, amelynek sosem kellett volna, és én csak álltam a klinika előtt összetörve, reszketve , meg akartam halni. Felvették az adataimat, kaptam egy karszalagot és irány a kórterem,ahol rajtam kívül három nő volt, ők abortuszra vártak. Jó kedvűek, felszabadultak voltak, olyanok mint akiknek a baba, akit a szívük alatt hordtak , nem jelentene  semmit. De nem is jelentett, hiszen azért voltak ott hogy megöljék őket, három nő , három egészséges gyerekkel. Miközben én, aki az életemet adnám a babámért, nem lehetek anya, még nem. Haragudtam rájuk, megvetettem őket, gyülölködve néztem rájuk amiért eldobják a gyerekeiket. 

A műtő felé csak lehajtott fejjel mentem és sírtam, zokogtam , elsirattam a meg nem született anyaságomat, a babámat akit sosem láttam. Ahogy a kezeimet és a lábaimat leszíjazták a műtőben,nem éreztem mást csak ürességet, megaláztatottságot és gyülöletet.Mindent és mindenkit gyűlöltem, azt a három nőt különösen. 

Fél óra múlva felébredtem a kórteremben, de többé nem voltam az az ember aki azelőtt.

Hirdetés