Danyelle mellé új szomszéd költözött, ám rendkívül megrökönyödött, mikor meglátta, hogy az a férfi az, aki gyerekkorában többször is megerőszakolta.

Egyre több gyermekkori molesztálás kerül napvilágra. Régen is történtek ilyenek, de azokat igyekeztek a szülők eltitkolni. Most az internet világában, amikor szinte mindent megosztanak egymással az emberek fény derül nagyon sok olyan titokra, amit korábban tilos volt kimondani is.

Hirdetés

Most egy amerikai nő törekszik arra, hogy megváltoztassanak bizonyos törvényeket. Danyelle Dyre csupán hét éves volt, amikor a szomszédban lakó nagybátyja molesztálta. A férfit akkor letartóztatták és börtönbe is került.

A nő azonban egy életen át viselte lelkében az erőszak nyomait.

A férfit nemrég kiengedték a börtönből és megvette Danyelle mellett álló házat és beköltözött. A nő sebei újra felnyíltak és az emlékek előtérbe kerültek. A jelenlegi törvények szerint azonban, ha erőszak miatt a bántalmazó leülte a büntetését visszatérhet a társadalomba és úgy élhet és ott, ahol neki tetszik. Akár az áldozata mellett is.

A fiatal anya – aki a gyermekeit is félti – megrémült, hogy nap mint nap látnia kell a gyerekkori megrontóját. Ezért a közösségi oldalon is petíciót indított azért, hogy törvénymódosítást vezessenek be arra, hogy a nemi erőszakot elkövetők a börtön után se mehessenek a korábbi áldozataik közelébe. Hiszen ezzel – hiába javultak már meg a jog szerint – az áldozatok életét már a látványukkal tönkretehetik.

Ezen kívül az anya azt is szeretné elérni, hogy akik valaha ilyen bűnöket elkövetnek, ne mehessenek bizonyos helyek közelébe, mint játszótér, óvoda és iskola.

A közösségi oldalon nagyon sok korábbi szexuálisan molesztált áldozat csatlakozott hozzá és szeretnék, ha a törvénymódosítást elérnék.

Hirdetés