MEGOSZTÁS
Forrás: starrfmonline.com

Egy egészséges kapcsolathoz hozzátartozik a rendszeres testi kapcsolat is. Ez nem csak a testnek de a léleknek is feltöltődést ad. Ahány leendő szülő, annyiféle helyzet – minden esetben szükséges, hogy a pár a szexualitással kapcsolatos félelmeit egymással megossza, azokat megnyugtató módon megbeszéljék. Vannak olyan párok, akik a terhesség egész ideje alatt változatlan formában élnek nemi életet, és léteznek olyanok, akik a terhesség ideje alatt egyáltalán nem igénylik azt. Az, hogy a nemi élet a kilenc hónap során hogyan alakul – természetesen azokban az esetekben, ahol a szexuális együttlét korlátozása orvosi szempontból nem indokolt -, kizárólag a leendő szülőkre tartozik. Bárhogyan is történjen, csak az számít, hogy a kismama és párja harmonikusan, kiegyensúlyozottan, egymással egyetértésben várhassa gyermeke születésének napját – akár szexszel, akár anélkül.

Szex a terhesség első harmadában

Hirdetés

Az első trimeszter során a kismama hangulata igen hullámzó lehet, mely a hirtelen megváltozott hormonszinteknek köszönhető. A hormonok tombolásának egyik tünete a libidó, azaz a szexuális vágy csökkenése a kismama részéről. Szerencsés az a nő, akinél egyéb testi tünetek nem jelentkeznek. Legtöbbször azonban a nagyfokú fáradtság, a megnövekedett alvásigény, az esetleges rosszullétek, a sok esetben fellépő hányinger, hányás miatt csökken a nemi vágy, nincs ok aggodalomra.

Szex a terhesség második harmadában

A második trimeszter során a kismamák kivirulnak: a 14. hét tájékán a rosszullétek elmúlnak, az életerő visszatér, és a pocak sem akkora még, hogy az a mozgást megnehezítse. Sok várandós nő ilyenkor szexuálisan aktívabb, mint terhessége előtt. Párjuk legtöbbször örömmel nyugtázza a változást, ám vannak olyan férfiak, akik a terhesség alatt inkább féltik, és óvni szeretnék kedvesüket mindentől, még a szexuális élettől is.

Szex a terhesség utolsó harmadában

A szüléshez egyre közelebb kerülve, a pocak egyre nagyobb lesz, a kismama mozgása nehezül, egyes mozdulatokat csak lassabban tud végrehajtani. Ez a fajta fizikai változás természetesen csökkenti a szex iránti lelkesedést, amely a 30. héttől a hormonszintek változása miatt egyébként is csökken.

Vannak azonban olyan esetek, amikor nem ajánlatos az együttlét:

  • Előző terhesség a várandósság korai időszakában spontán vetéléssel fejeződött be, esetleg ez többször ismétlődött.
  • Előzőleg koraszülés fordult elő.
  • Az aktuális terhességnél a koraszülés veszélye emelkedett.
  • Hüvelyi fertőzés esetén.
  • A terhesség folyamán vérzés, medence- és/vagy hastáji fájdalom lép fel, akár görcsök kíséretében.
  • A méhszáj nyitott állapota esetén.
  • A magzatburok megrepedt, a magzatvíz szivárog.

Forrás: webbeteg.hu

Hirdetés