MEGOSZTÁS
A kép illusztráció

Egy kisbaba megérkezésével a szülőkre, de főleg az anyára háruló feladatok megsokasodnak. Habár az a mondás járja, hogy „az újszülött csak eszik és alszik”, mégis ez a két dolog is nagy fejtörést okozhat nap mint nap.

Az újszülött etetése már a szüléssel elkezdődik,

Hirdetés

mivel a mellben elkezd termelődni az előtej vagy más néven kolosztrum, amelyet az első órában a kisbaba szinte reflexszerűen magához vesz, természetesen, ha hagyják neki. Manapság ugyanis a „kórházi rendre” hivatkozva sokszor az első néhány órában az anya nem is láthatja a kicsinyét. Az előtejet pedig nagyon fontos lenne megkapnia a picinek, mivel olyan fontos összetevőket tartalmaz, amelyek segítik az érzékeny szervezetet abban, hogy ellenálljon a kórházakban fellelhető veszélyes baktériumoknak. Az újdonsült édesanyák jó, ha legalább elméleti szinten tud alapvető szabályokat a szoptatásról, azért, hogy a szülés után ne legyen kénytelen saját kísérletezgetésbe kezdenie ahhoz, hogy eredményt érhessen el. Vannak anyák, akiknek csak a harmadik vagy az ötödik napon indul be a tejtermelésük, ugyanis sokszor nem teszik mellre annyiszor az újszülöttet, ahányszor annak szüksége lenne rá, egyszerűen csak azért, mert nem tudnak arról, hogy ez jó dolog.

Ugyanis az újszülött etetése ott kezdődik, ahol a baba az üres szopással kezdi beindítani a tejtermelődést. Maga az inger az, ami majd meghozza az eredményt és az anya szervezete képes megtermelni a kicsi táplálásához szükséges tejmennyiséget. Ami után a tejtermelődés beindul, akkor kezd a kicsi igénye is nőni. Az első héten ugyanis a kicsi gyomra körülbelül cseresznye nagyságú és az első hétben kezd ennek a mérete egyre nőni. Az újszülött etetése tehát az anya testével harmonizálva történik meg hosszútávon. Ezért is nem szabad feladni a szoptatási kísérleteket az első héten, hanem inkább pótmamával vagy táppal pótolni a szükségletet.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here