Össze vagyok zavarodva. Évekig azt hittem minden rendben a férjem és köztem. Van két gyerekünk. Az egyik ráadásul 3 hónapos- tehát valóban azt hittem hogy minden oké. Hónapok óta tervezzük a karácsonyt, hiszen a pici első ünnepe és nekünk is teljes családként. Erre két nappal ezelőtt leült mellém a férjem és azt mondta- csak így- hogy 2 éve szeretője van. Nem hittem el, hiszen nem voltak jelei. Bíztam benne, sosem kutattam utána. Aztán miután ezt mondta közölte, hogy nem velünk tölti az ünnepet, hanem a nőjéhez megy és ott is marad. Majd nyugtatni kezdett, hogy minket mindenben támogat. Na de ez nem így működik…Nem tudom mit tegyek. Mi van ha januárban visszajön, hogy bocsnem sikerült a szerelem. Mit mondok a gyerekeknek? És mit mondok magamnak?

Hirdetés

Ez is érdekelhet!

Hirdetés