A következő sorokat egy gyászoló apuka levelében olvashatjuk, aki sajnos egy hónapos gyermekét veszítette el bölcsőhalálban.

Az édesapa azért osztotta meg történetét egy internetes honlappal, mert szeretné, hogy erről a jelenségről minden szülő tudjon, és ha tud, felkészülhet a váratlan helyzetekre.

Hirdetés

Az apa írja, az egy hónap alatt, amit élt a gyermekük, az orvosok, ápolónők, védőnők csupán arra voltak kíváncsiak, megfelelően hízott-e, illetve mennyit evett.

Az elmúlt hetekben az édesanya alvás nélkül élt gyakorlatilag, hiszen szinte éjjel-nappal a baba miatt ébren volt. Ugyan volt neki kiságya, de nem bírták benne elaltatni, így az anyukája mellett töltötte az éjszakákat, de egy óránál többet sosem aludt egyszerre, folyton éhes volt.

A tragédia éjszakáján is ugyanígy történt, először nem bírt elaludni. Mikor elaludt, már nem kelt fel soha többé.

Bölcsőhalált halt a kisbaba! Az apuka megható levelet írt!

Az apa úgy érzi, becsapták, tehetetlenek voltak, hiszen az orvosok nem figyelmeztették őket erről, hogy bármikor bekövetkezhet a halál, azt gondolja, az orvosokat nem érdekelte a kisbabájuk.

A szülők összetörtek, csendben, némán töltik napjaikat, és az orvosok mellett magukat is vádolják a történtek miatt.

Sajnos egy héttel ezelőtt veszítettük el családunk legfiatalabb tagját, aki csak egy hónapos csöppség volt – és a rengeteg kérdőjel mellé csak az a sok düh társul, amit az orvosok iránt (is) érzünk. Tudom és tudjuk, hogy már semmi nem segít, csak az nyugtat bennünket, ha újra és újra megpróbáluk felhívni a többi szülőtárs figyelmét a bölcshalál veszélyére, a légzésfigyelő fontosságára.
(…)
A kórházban szülés után képtelenség volt pihenni, a nővérek rendszeresen zaklatták a kismamákat, egyáltalán nem hagyták őket aludni, pihenni, reggel 5:30-6:00 között már kiverték őket az ágyból. Minden csak a szoptatásról szólt: szopik-nem szopik, az állandó szemrehányásokat kaptak a friss anyukák, ugyanakkor a bölcsőhalál veszélyére senki nem hívta fel a figyelmet, mi sem gondoltunk rá, hiszen annyira, de annyira egészséges volt a kisbabánk. Miután a kórházból hazakerültünk egy alkalommal kint járt nálunk a gyermekorvos, szinte meg sem nézte az újszülött babánkat a szülés után. Kint volt kétszer a védőnő, de senki nem figyelmeztetett a veszélyekre, mindvégig csak azt firtatták, hogy 10-15 deka fogyás vagy hízás történt-e.
(…)
A kezdeti nehézségek miatt az első hónapunk alvás és pihenés nélkül telt. A feleségem szinte éjjel nappal ébren volt a baba miatt. A kisbabának vettünk babaágyat, de nem volt hajlandó abban aludni, így mindig közvetlenül az anyukája mellett  töltötte az éjszakát. Már amennyit aludni akart – 1 óránál többet sose tudott, mert folyton éhes volt.
A végzetes éjszakán a baba először nem tudott elaludni aztán végleg, örökre, csendben elaludt…
(…)
Mondjátok meg, honnan is tudhattuk volna, hogy ennyire bármikor bekövetkezhet a halál?!
A tragédia után most itthon vagyunk, csendben és némán, orvosi-lelki-pszichológiai segítség nélkül, mert ahogy a kisbaba, úgy mi sem érdekeljük már az orvosokat.
Tudjuk, hogy az életnek mennie kell tovább, de néha úgy tűnik, hogy semmi értelme… én csak az új céljaimat tartom szem előtt, hogy másnak még segítsek, úgy érzem, hogy sokat teszek, ha mások figyelmét felhívom a bölcsőhalálra. De a feleségemet már semmi nem tudja vigasztalni.

Hirdetés