transzvesztiták

A toleranciára tanítják a transzvesztiták a kisgyerekeket egy brit óvodában. Mondókákkal és mesékkel igyekeznek a kicsik fejében rendet tenni – az óvónők szerint – hogy miért is szükséges a harmadik nem.

A vezetőség szerint nagyon jó ötlet a kezdeményezés, hiszen a 2-3 évesekben még nem fejlődött ki a diszkrimináció, így teljesen nyitottak a világra.

Hirdetés

Ennek ellenére sokan értelmetlennek tartják ezt a módszert. A pszichológusok többsége szerint pedig nem hogy segít, inkább még jobban összezavarja ez a dolog a gyermekeket.

transzvesztiták

Az óvónők szerint ahhoz, hogy a módszer sikeres legyen a szülőknek is segíteniük kell. Tehát ha egy ilyen óra után a 3 éves kisfiú azzal megy haza, hogy ő másnap szoknyában szeretne óvodába menni, mert kipróbálná, akkor a szülőknek közreműködni kell ennek a megvalósításában.

A szakértők szerint a gyerekek ösztönösen tudják, hogy két nem létezik. Hiszen azonosulni tudnak a szüleikkel, testvéreikkel. A mai felfogás szerint azonban nem kettő, hanem – hamarosan bevezetésre kerülő – három nem létezik.

transzvesztiták

Ezzel a módszerrel pedig a gyerekek a harmadik nemmel is azonosulni tudnak majd.

Hirdetés