Kezd divatba jönni a bölcsőde. Egyre többen döntenek úgy, hogy másfél-két éves gyermeküket heti több napra bölcsődébe vagy családi napközibe adják, akkor is, ha ez elkerülhető lenne.

Hirdetés

Persze, nehéz a döntés, sok a mérlegelendő tényező. És vannak helyzetek, amikor elkerülhetetlen, mert nincs más megoldás. Ha megtehetjük, közösségbe akkor kerüljenek kicsinyeink, amikor szerves fejlődési menetrendjük szerint időszerűvé válik, hogy közösségben legyenek.

Mikor is van ez? A világ felé fordulás apró lépésekkel kezdődik. Csecsemőkorban még állandó kontakt szükséges az anyával, így épül az ősbizalom, ami lehetővé teszi a későbbiekben, hogy a kis totyogó a világ felé is bizalommal forduljon és elkezdjen nyitni felé. A szülőtől biztonságos távolságban vagy vele együtt jön-megy, mindent kipróbál, információkat gyűjt, tanul. Meg sem fordul a fejében, hogy anya lecserélhető egy “Marika néni”-re, egy idegenre,aki majd vigyáz rá, amíg anya nincs ott. Ez traumatikus és korai lehet a kisgyermeknek.

Az óvodai beszoktatásnak is mindenütt úgy kellene történni, ahogy a Waldorf-óvodákban: van egy félév, amikor heti egyszer a szülő és a gyerek elmegy játszóházba, az óvodába. Anyukák, gyerekek és a leendő óvónők együtt játszanak a leendő óvodahelyiségben az ottani játékokkal. Ez minden héten megtörténik. Mire a kicsi valóban óvodás lesz, már ismeri az óvónőket, a helyet, a gyerekeket: semmi nem változik, csak az, hogy a szülő elkezd nem ott lenni. Akkor, amikor a gyerek már valamennyire valóban fel tudja fogni, mi az, hogy nem lesz ott, és mi az, hogy visszajön. Ha a gyerek személyisége engedi, a szülő rögtön egész délelőttre elmegy. Ha az óvónő szükségesnek ítéli, a szülő csak egy órára megy el, aztán visszajön, később két órára, később három órára.

Ez így elég humánusnak tűnik, kár, hogy  kevés ilyen intézmény működik az országban. Mindenesetre a bölcsőde csakis kényszermegoldásnak jó, nehéz élethelyzetekben, egyébként pedig kerüljük el messzire, ha lehet! 🙂

Forrás: csaladinet.hu

Hirdetés