MEGOSZTÁS
Forrás: Nők Lapja Café

A 10 éves Leon egy cuki üzenetet hagyott annak a plüssállatkának a dobozán, amit a szülei nem tudtak (vagy akartak) megvenni.

Mint talán tudjuk, egy gyermek számára a plüssállat lehet a legjobb társ a világon, akivel bármilyen személyes élményt, érzést megoszthat. Mint egy igaz barát, aki sosem vág közbe, és mindig egyetért velünk.

Hirdetés

Így gondolhatta Leon is, amikor belebotlott az ASDA áruházban a plüsspandába. Talán számára szerelem volt első látásra, mindenesetre a szülei racionálisan úgy gondolták, hogy nem tudják megvenni a plüssállatkát. Ennek kismillió meg egy oka lehetett, feltehetően nem ez lett volna az első plüss a családban.

Forrás: Nők Lapja Café

Mivel ott kellett hagyni a pandát, ezért Leon egy cuki üzenetet hagyott a plüsspanda dobozán:

“Anyukámnak nem volt rá elég pénze, hogy megvegye most szóval csak a következő, június 15-i héten veszi meg nekem Pandyt. Kérem, addig ne vegyék meg, mert sírni fogok. Köszönöm szépen. A reménybeli tulajdonos. A panda neve Pandy.”

Mikor a dolgozók megtalálták a feliratot, összegyűjtöttek rá annyi pénzt, hogy meg tudták venni neki a játékot, visszakeresve és visszahívva a családot pedig Pandy új családra lelt.

Forrás: Nők Lapja Café
Hirdetés