Engedjétek meg, hogy énis megosszam veletek kicsi csodánk történetét

Hirdetés

Az egész június 11-én kezdődött, amikor sok sok átfalt nap és émelygős reggel után, hajnal 5-kor örömujjongásban törtem ki, mikor is enyhén kómás állapotban végre 8 hónap próbálkozás után megláttam ezt:

13014948_1588109938147536_1004057167_n

Nem akartam hinni a szememnek, de a férjem sem, annyira boldogok voltunk. Emlékszem aznap pont édesapám jött értünk, mert másnap volt a húgom ballagása. Természetesen nem bírtam magammal, és amint megérkeztünk, egy gyors reggeli után rögtön a nőgyógyászatra siettünk, ahol megpillantottam a mi kicsi (akkor még) “szappanbuborékunkat”. Mivel még ici-pici volt és szívhangot se lehetett hallani így vissza rendeltek 2 hét múlvára, de megerősítette a doktorbácsi, hogy jó helyen van!!!

Telt múlt az idő, de hála az égnek a szokásos reggeli rosszullétek elkerültek..De helyette jött más:

Úgy 9 hetesek lehettünk, amikor borzalmas fájdalomra lettem figyelmes intim tájékon Azonnal elmentünk az ügyeletre, ahol közölték, hogy Bartolin tályogom van, és nincs mese, azonnal kórház, mert ezt bizony meg kell műteni. Be is mentünk a területileg illetékes kórházba, ahol közölték a rossz hírt:

2 lehetőség van: Vagy helyi érzéstelenítést kapok, amit nem tudnak normálisan beadni arra a területre, úgyhogy Mindent érezni fogok, vagy altatással műtenek, de akkor elveszíthetem a kisbabámat.

Zokogva könyörögtem az orvosoknak, hogy találjunk valami megoldást mert én ezt a kisbabát nem szeretném elveszíteni. Összedugták a fejüket, és a végeredmény az lett, hogy epidurális érzéstelenítést kaphatok, de ez is káros lehet a babára…

Végülis e mellett döntöttünk.

A műtét rendben zajlott, a kisbabám is túlélte egészségesen, a gyógyulás borzasztóan fájdalmas volt, de túl voltunk rajta. Kb 3-4 hét telt el, amikor is jött a következő rossz dolog. A fodrászati székből felállva iszonyú nyilaló fájdalmat éreztem a hasamban. Kisétáltam a mosdóba és ami fogadott ismét sírásra késztetett…vér…nagyon sok és nagyon friss.

Azonnal kórházba siettünk, ahol szívhang hallgatás után kiderült, hogy megnyugodhatunk, a mi kis “csikóhalunk” jól van, köszöni szépen, csak a méhlepényem tapadt meg rossz helyen (méhszájon) és a hirtelen mozdulat miatt indult meg a vérzés, de azért pár napig benn tartanak megfigyelésen.

13023499_1588115278147002_1547691136_n

3 nap bentlét után hazaengedtek. Minden rendben volt egy darabig..A 18.hét környékén újabb erős vérzés. Ismét kórház ismét vizsgálatok, ahol kiderült a tályog műtét sebéből szivárgott a vér. Újabb pár nap bentlét, és folyamatos fájdalmas kezelések után újra otthon voltunk…

Kb. úgy a 26.hétig, mikor is 2 perces fájásokkal újra kórházban kötöttünk ki… Már lassan be is költözhettem volna, hiszen majdhogynem többet voltunk odabenn, mint idehaza…

3 adag magnéziumos infúzió és 2 tüdő érlelő szuri után ismét majd 1 hetet benn töltöttünk, majd mikoris mindent rendben találtak, haza engedtek minket.

Megint pár hét otthon, megint minden rendben, amikor is a 33.héten a kisasszony úgy döntött MEGINT, hogy unja a banánt odabenn, úgyhogy márpediglen Ő ki akar jönni 3 perces fájásokkal újra benn…

Újra infúzió kúra, újra tüdő érlelő szurik, újabb fekvés és vervetelek-vizsgálatok hada, ezúttal 2 hét. Itt más másfél ujjnyira nyitva volt az összes méhszáj és a méhnyak is elkezdett rövidülni… 2 hét után, végre ismét otthon

Aztán január 24-én egész éjszaka borzasztó összehúzódások, pocak keményedések, Manócska pedig alig akart mocorogni…

Majd 25-én reggel a szokásos reggeli pisi túrára indultam…a fürdőszoba ajtajáig el is jutottam, de amint beléptem volna, 6:35 perckor elfolyt a magzatvíz, 37+1 hetesek voltunk, gyors tusi, mentő hívás, na meg persze a doki és a család értesítése:

Elfolyt a magzatvíz. Szülünk.

Beértünk a kórházba, úgy fél 8 lehetett, majd az én drága dokinénim azzal fogadott, hogy mindenki ma szül, úgyhogy sorbanállás van a szülőszobákért. Előkészítettek, és mire végre végeztünk mindennel már fektettek is az ágyra.

Sok órás vajúdás (zuhany, labda és forgás) után 14 óra magasságában bekötötték az oxitocint

Onnantól 3at pislogtam és mire észhez tértem a fájdalomtól, jött a szokásos “ha úgy érzi nyomni kell, nyomjon anyuka, mert mi bizony szülünk” 15:20-kor hatalmas sírás, rengeteg könny közepette anya (és apa részéről is) végre kibújt a mi kicsi kincsünk: Regina, apa azonnal elvágta az “anyamadzagot”

13059500_1588119208146609_1863731332_n

Hirdetés