A szülővé válás folyamatában a férfiaknak mindig kicsit mostoha szerep jutott. A nők a testükben hordják ki a magzatukat, de ez nem jelenti a feltétlenül nélküli anyává válást. Előnyt jelent a terhesség, mert a szó szerinti teher cipelése, a magzat reakciói sejtetik a nő életének megváltozását. A szülés pláne tesz erről. A férfiak mindig is szemlélői maradtak ennek a folyamatnak, bár a mai törekvések, a 21. század változásai megmutatták, hogy igenis részesei lehetnek a gyerek megszületése előtti történéseknek. Ma már sok tanulmány megerősíti, a magzattal való születést megelőző kommunikáció, jelentős hatással van mind a születendő gyermekre, mind a leendő szülőkre.

Hirdetés

Szülőként úgy gondolom, hogy a gyerekeim iránti szeretet az egyetlen olyan érzés az életben, amely soha nem múlik el. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy hibátlannak látom őket, vagy nem haragszom időnként rájuk, de úgy gondolom, hogy egész életemben felelős vagyok és leszek értük, és nem történhet semmi olyan köztünk, amiért kevésbé szeretném őket. És nem hiszem, hogy a legtöbb szülő ne érezne ugyanígy, szerintem ez teljesen normális.

Apának lenni mégis más. Mondja ezt nagy magabiztossággal egy anya. Az a tény, hogy egy nő szül, szoptat, nem vetíti előre a felelősségteljes, szerető anyaságot. Mindannyian ismerünk olyan nőket, akik vagy elhagyták a gyerekeiket egy jobb élet reményében, teszem azt, új szerelem miatt, vagy egyszerűen a családban nem vállalják fel a hagyományos szerepeket.

Vannak anyalelkű apák is, akik közelebb vannak fiaikhoz, lányaikhoz, mint sok önmegvalósító, karrierista nő. Nem, nem azt szeretném ezzel mondani, hogy a nőknek otthon kell maradniuk és csak a háztatással és a gyerekkel kell foglalkozniuk. Arra szeretnék rávilágítani, hogy manapság nem ritka a családját elhagyó anyuka. Lassan az is megszokott lesz, hogy a nő nem vállal gyereket, mert így is teljes az élete.

Apák. Természetesen vannak jók is, rosszak is, nem szentté akarom őket avatni így Apák napján, csak jó lenne észrevenni ebben a fene nagy emancipációban, hogy ők is léteznek. Nem arra vannak kitalálva, hogy robotoljanak, hordják haza a pénzt, erejükön felül teljesítsenek, mert gyerekük született. Az apa is férfi, lehet, lusta, nemtörődöm, link, ahogy egy nő is. A köztudatban mégis inkább az terjedt el, hogy a férfiak lépnek le, hagyják el a családjukat, lépnek félre. A nő a mártír, a szenvedő, a küszködő. Igen, ilyenből is van bőven. Mégis mindenki ismer csodálatos apákat, akik hatalmas türelemmel tanítják biciklizni a csemetéiket, viszik őket orvoshoz, maradnak otthon velük, ha betegek, és ha kell, a fodrászhoz is beülnek csacsogó lánykáikkal, pedig ehhez nagyon nem fűlik a foguk. Egyre több férfi hozza-viszi a gyerekét az óvodába, iskolába. Egyre gyakrabban találkozhatunk babakocsit tologató apukákkal. A minden változik-témakörben ez is lehetne egy fejezet. Pár évtizede elképzelhetetlen lett volna. Férfiatlan.

A jó apa, ha figyel, ha játszik a gyerekével, annak szemében a legcsodálatosabb emberré válik. Olyan ajándékot ad, amit nem fog egyetlen gyerek sem elfelejteni.

A biztonságot, erőt.  Érezteti, rá mindig lehet számítani, és hatalmas mosollyal, öleléssel lehet fizetni. A jó apa sokszor túl engedékeny, mert nincs ideje, no meg kedve veszekedni, inkább rálegyint a dolgokra.

A jó apa jó ember.

Tudja, hogy akit ő a világra kért, azért feladatot vállalt. Pontosan tisztában van azzal, hogy a gyerek semmit nem szeret annyira, mint együtt lenni azzal, aki neki a legfontosabb.

Az együttlét öröme, a kirándulások, a hempergés a fűben, a félrenézés, amikor a gyerek a pocsolyában tapicskol, mind, mind része egy varázslatnak, amit úgy hívunk apaság.

A jó apa akkor lesz még jobb, ha egy olyan nő van mellette, aki őt építi, segíti, akinek nem az a legfőbb dolga, hogy róla pletykáljon, őt becsmérelje.

Mielőtt bárki ellenpéldák sorával jönne, tudom, másmilyenek is vannak.

A bírálók, a gyereküket nem elfogadók, a menekülők, azok, akiknek a gyerek egyet jelent pénzzel. De így Apák ünnepén szeretném azt hinni, ők vannak kevesebben. Ha rágondolunk a saját édesapánkra, eszünkbe jut, milyen hangosan tud(ott) nevetni, hogyan veszekedett a szomszéddal a gesztenyefa átnyúló ágai miatt, hogyan lustálkodott vasárnap a kanapén és tagadta, hogy elaludt a Forma-1 monacói futamán. Nem is aludt, csak úgy horkolt csukott szemmel.

Hajnali négykor morgás nélkül (tette, de nem mutatta) jött értünk a buliba, még ha 200 km-re is voltunk. Reggel az egészséges tízórai mellé, amit anya csomagolt (sokmagvas zsemle, pulykasonka, saláta, uborka, paradicsom), a büfében vett még egy ropit, hogy örüljünk, mert esendő tekintettel kérleltük, és lelkünkre kötötte, hogy ez maradjon a közös titkunk. Anya nem tudhatja meg soha, mert lenyakazza őt. Nem is tudta.  Áááá! Csak amikor a könyveink alatt, a táskánk aljában megtalálta a ropis zacskót, akkor sejtette meg, a háta mögött is zajlanak események. Ilyenkor elmosolyodott és bölcsen hallgatott.

Hirdetés