Egy 8 hónapos texasi kislány fulladt a vízbe a felelőtlen anyja miatt, aki ahelyett, hogy fürdette volna, inkább a Facebook üzeneteire válaszolgatott.

Egy kisgyerek mellett nagyon nehéz az anyukának pár perc nyugalmat találni, amikor valóban azzal foglalkozhat, ami éppen pihenteti egy kicsit. Ezt azonban nem mindegy mikor tesszük. Ha a pici alszik, akkor is gyakran bemegyünk a szobájába, hogy minden rendben van-e.

Hirdetés

De még nagyobb gyerek esetén sem hagyjuk egyedül a fürdőkádban. Ha tökéletesen tud ülni, még akkor sem.

A texasi több gyermekes anya azonban egy perc kikapcsolódást szeretett volna, míg a 8 hónapos kislánya fürdik. Úgy gondolta, addig válaszol a Facebook üzeneteire. Ezalatt az idő alatt azonban a kislány a vízbe fulladt.

A 21 éves anya a rendőröknek azt mondta, hogy a másik gyermeke hangosan hallgatott valamit a számítógépen, ez terelte el a figyelmét és nem figyelt a lányára. A hatóságok azonban megállapították, hogy legalább 2 percig üzeneteket küldött.

Az orvosok a kislány életét nem tudták megmenteni. Az asszony ellen eljárást indítottak, a többi gyermekét pedig elvették tőle.

Hirdetés