MEGOSZTÁS

Sziasztok! Szeretném megosztani veletek az én kis élet történetemet.. egyszerűen muszáj, hogy kiírjam magamból!

Hirdetés

A volt párom és én kb. 2 évig voltunk együtt, abból 1 évig laktunk együtt, éltünk élettársi kapcsolatban! A kapcsolatunk elején minden a legnagyobb rendben működött, persze mint mindenhol, nálunk is voltak kisebb-nagyobb gondok, problémák. Fiatalok vagyunk mind a ketten, én 22 éves vagyok, ő fiatalabb tőlem pár hónappal! Ebből kiindulva érthetően sokat jártunk bulizni, az alkoholt sem vetettük meg egy-egy buli alkalmával! Mind a ketten a bulizós “fajták” voltunk.

család

A gondok akkor kezdődtek, amikor összeköltözésre adtuk a fejünket. Ahogy teltek a hónapok én kezdtem átlátni az együtt éléssel járó a szülőktől való “támogatatlanságot” .. gondolok itt arra, hogy már nem az volt, hogy majd anya megfőz, majd anya összetakarít, majd anya kifizeti helyettem a számlát! Beláttam, hogy amit hétvégén elbuliztunk pénzt inkább egy hétvégi bevásárláshoz kellene adnunk. A párom ezt nem teljesen így gondolta és emiatt elég sok volt köztünk a veszekedés, de annyira szerettük egymást, hogy mindent MINDENT elnéztünk egymásnak, és nem tudtunk egymás nélkül 2 napot sem külön tölteni.. Aztán egy októberi este a párom és egy haverja eléggé felöntöttek a garatra én is megittam 1et kettőt… Elkezdődött ezután köztünk egy régi rossz téma, amin nagyon összevesztünk, de most a párom egészen másképpen kezelte a veszekedést..(nem ordítozott vagy csattant el egy pofon) most megölelt, megcsókolt az ágyba hívott és azt mondta: “most bebizonyítom neked, hogy te vagy az a nő aki nekem kell, és akitől sosem akarok elválni” Akkor este fogant meg a kis Amina..!

Amikor megtudtuk, hogy terhes vagyok mind a ketten örültünk a hírnek, bár a párom sokkal jobban! Ő volt az, aki mondta nekem, hogy mindenféleképpen meg kell, hogy tartsuk a kicsit, hiába fiatalok vagyunk, ez egy áldás… Pár hét elteltével kezdett kicsit furán viselkedni egyre többet járt el úgy otthonról, hogy azt mondta megy éjszakára dolgozni, aztán mint kiderült a diszkóban kötött ki a munkahelye helyett! Egyre többet ivott, egyre többet szeretett volna egyedül eljárni ide-oda… Természetesen nekem ez feltűnt hisz előtte elválaszthatatlanok voltunk. Rá is kérdeztem, mi a baj.  A gond az volt, hogy ő meggondolta magát.. mégsem állt készen az apaságra. Természetesen először nagyon kiakadtam, nagyon össze is vesztem vele. De utána lehiggadva, átgondoltam a dolgokat és bocsánatot kértem tőle, és megkértem, hogy a következőre esedékes ultrahangra menjünk el együtt, jöjjön be velem ő is, nézze meg a kis drágát, és ha azután is úgy dönt, hogy abortusz akkor az lesz.. Harag és veszekedés nélkül! Persze az ultrahang után esze ágában sem volt, hogy elvetessük a kicsit még ultrahangos felvételt is kértünk és boldogan mutogatta a barátainak, édesanyjának, édesapáméknak!

Valószínűleg így visszagondolva az is gond lehetett, hogy az édesanyja nem annyira örült a hírnek, mint kellett volna, édesapámék pedig többször is leültek elbeszélgetni velünk hogy biztos készen állunk-e erre. De ők örültek neki! Teltek a hetek… Karácsony előtt ismét furán kezdett viselkedni. Éreztem már valami megint nincs jól! Hát jól éreztem.. Közölte velem ismételten, hogy ő nem biztos, hogy készen áll a kicsire. Fél..! Én teljesen hülyének éreztem magam, hogy már megint ezt csinálja velem és volt egy nagy veszekedésünk, amely után megbeszéltük, hogy én hazamegyek édesanyámékhoz egy pár napra, hogy átgondoljuk nyugodtan, hogy mi is legyen! A pár nap letelte után eljött értem visszaköltöztem hozzá, mert bocsánatot kért és azt mondta csak pillanatnyi elmezavar..! Karácsony előtt 1 nappal közölte, hogy nagy halászlé főzést szeretne csinálni a haverokkal lent a pincében..! Persze belementem.. A buli olyannyira jól sikeredett, hogy még reggel 6kor is bömbölt a zene.. Túl sokat nem aludtam az éjszaka, így feldühödve, álmosan, fáradtan lementem és közöltem kiabálva a párommal hogy elég itt legyen vége a bulinak, terhes vagyok, vegye már figyelembe! A párom ittas állapotában annyira kikelt magából, hogy teljesen szétverte lent a pincét és többször is elmondta, hogy nem akar többet látni, mert megint olyan dologért cirkuszolok vele, amit már ezerszer átbeszéltünk, hogy elfogadom olyannak amilyen(gondolok itt a bulizás, ivásra).. Annyira megijedtem tőle mikor már a széket is hozzám vágta, hogy sírva hívtam édesapámékat hogy segítsenek, jöjjenek értem azonnal! Utána 1 hétig nem jelentkezett… Én pedig vártam volna egy bocsánat kérést legalább.. De helyette azt kaptam, hogy ő túl lépett rajtam, van már másik barátnője! Természetesen nekem tagadott mindent..  Ezután jött a nagy kérdés, hogy most akkor mi lesz a kicsivel? A volt párom is és az édesanyja is az abortuszt szerették volna mindenféleképpen.. Én pedig végelkeseredésemben még bele is mentem volna (én hülye!!!) De miután a kórházban a vizsgálatok és ultrahangok után közölték velem, hogy bizony már 12 hét és 3 napos terhes vagyok, már nem veszik el a kicsit, meg kell hogy tartsam!

Visszagondolva lehet elmentem volna az abortuszra, de végig biztos nem tudtam volna csinálni inkább kiszöktem volna a kórházból mert látni az ultrahangon ahogy dobog a szíve, ahogy már mocorog elmondhatatlan érzés volt.. Még az ultrahangozó hölgy is megjegyezte ez a kicsi nagyon ficánkol anyuka ő élni szeretne! A volt párom is megjelent akkor a kórházban és azt mondta: “Nyugodj meg együtt csináltuk. együtt is fogjuk végigcsinálni a terhességet..” Jött az ígéret, hogy másnap lejön hozzánk és átbeszéljük a kapcsolatunkat és mindent. Azt hittem végre megjön az esze..!!! De miután a kifogások hada fogadott csak és még ide facebookra is kirakta hogy kapcsolatban van és ráadásul boldog is.. már rájöttem nincs is miről beszélni! 1 hónap kínszenvedés következett az életemben.. Csak akkor voltam boldog, mikor ultrahangon jártam és láthattam a kicsit! Rengeteg fájdalom, szenvedés, szomorúság.. Annyi szerencsém volt csak, hogy a családom teljesen 100%osan mellettem állt, akkor is és támogattak, vigasztaltak, szeretgettek engem! Mikor már kezdtem volna kilábalni a mély depressziómból felbukkant újra Ő..

Elkezdett hívogatni, járt ide a kapunkhoz, hogy bocsássak meg neki ő rájött a dolgokra, hogy neki a gyerek és én vagyunk a legfontosabbak.. Pár hét próbálkozás után pedig be is adtam neki a derekam és visszafogadtam! 3 hónapig voltunk együtt… Először nagyon lelkes volt.. közös házat néztünk, megbeszéltük, hogy kimegy Németországba 2-3 hónapra a kicsi születése előtti hónapba pedig hazajön hogy megvehessünk mindent (kiságy,babakocsi, ruhák stb…) A kicsi nevét is együtt választottuk ki. Tényleg nagy volt az öröm és a boldogság pláne mikor megtudtuk, hogy kislányunk lesz.. Sajnos ez nem tartott sokáig, jöttek ismét a gondok.. Megint elkezdett inni (minden hétvégén) bulizni járni haverokkal lenni. Először nem is szóltam neki érte hisz úgy voltam vele fiatal, had menjen.. Csak amikor már hétköznap is abból állt , hogy oké ott voltam náluk és akkor is csak a szobájában ültem fent.. mert ő tekergett jobbra-balra, arra hivatkozva nem vitt magával, hogy te terhes vagy neked pihenned kell!!…Akkor már eléggé kikészültem és közöltem vele, hogy nekem ez így nem jó.. terhes vagyok nem béna vagy beteg.. Szeretnék én is vele menni, persze ő erre felháborodottan azt mondta ne gondoljam már hogy 365 napból 365 napot mellettem fog ülni…! Ezután közöltem vele inkább hozzon haza.. Gondolkozzon a dolgokon, gondolja át mit akar.. Mint kiderült oly annyira átgondolta a dolgokat, hogy részegen felkereste a lányt, akivel 1 hónapig volt együtt utánam! Természetesen közöltem vele, hogy ennek itt a vége felejtse el a kicsit és engem is.. Mert még én szenvedtem itthon a hiánya miatt ő mással hancúrozott.. Jött a hívogatás.. Lejött megint hogy sajnálja hibázott, mindenki hibázik egyszer és szeretne új esélyt kérni, hogy bebizonyítsa, mennyire szeret minket és ez csak egy botlás volt a részéről! Ebbe is belementem..
Persze ezután olyan volt, mint akit kicseréltek.. teljesen boldog voltam a tudattól, hogy újra olyan, mint régen.. végre minden jóra fordul és boldogok leszünk hármacskán! Hát bár ne hittem volna el.. Jött a hétvége hivatalosak voltunk május 1.én egyik jó barátja szülinapjára. Természetesen olyannyira berúgott, hogy előjött belőle az őszinteségi roham és elmondta mennyire szeret engem, mindig is engem szeretett, abba az 1 hónapba is, mikor külön voltunk, és mennyire bánja már, hogy megbántott akkor is és most is egy olyan riherongy miatt, mint az a lány. (Hozzáteszem, a környékünkön tényleg van egy híre a kisasszonynak, na meg hát milyen nő az olyan, aki tudja, hogy gyereke lesz a pasinak és együtt van megint a gyereke anyjával, mégis visszafogadja az ágyába?!) Elmondta, hogy a kicsi és én vagyunk az élete értelme, és alig várja már, hogy megszülessen a kislánya és a kezébe tartsa! Estefelé kezdtem már elég rosszul lenni: a hangos zene, cigifüst, és közöltem vele szeretnék már hazamenni, lepihenni. Jó rendben, mondta hogy engem hazavitet, de ő szeretne discoba menni.. Elég rosszul esett hisz hát kb. az összejövetelen majdnem mindenki körbeugrált hogy jólvagyok-e, szükségem van-e valamire stb.. Ő pedig inkább discóba megy?! De ebbe is belementem..
Másnap délután még eléggé bennem volt a dizsis húzása és az is hozzá társult, hogy közölte most pénteken ismét buliba leszünk hivatalosak, ezért eltolná a Németországba kimenetelét még 1 héttel.. Kiborultam teljesen hisz ekkor már húzta másfél hónapja! Feltettem neki a kérdést: akar ő egyáltalán kimenni dolgozni a gyerekéért? Elkezd végre már úgy viselkedni, mint egy apa? Közönyösen elmondta, hogy hát igen kifog menni.. ha meg megszületik a kicsi elmondta, hogy megváltozik!! Így szülés előtt 2 hónappal bennem már teljesen tombolnak az anyai ösztönök és nagyon felhúzott ez a közömbösség, az hogy teljesen úgy látom, nem áll ő készen még egy komoly kapcsolatra sem, nemhogy egy kicsike fogadására. A veszekedésünk végén elmondta, hogy inkább hazahoz, gondolkozzak el, hogyan viselkedtem, nem anyához méltó, hogy nem ettem egész nap, hogy ordibálok és a többi. Az persze meg sem fordult a fejébe, hogy KI ennek az egésznek az okozója KI miatt vagyok ilyen ideges.!! Hazahozott még hívogatott napokon keresztül, hogy mi újság, hogy vagyok.. Közölte, hogy nem tudja, mikor találkozunk, kell neki egy kis idő, és hogy háát eléggé megbántottam őt! 4 nap után felmerült bennem a kérdés, hogy ennek van így értelme? Együtt vagyunk mi egyáltalán? Éreztem megint azt a furcsa érzést valami nem okés..! Mint kiderült tényleg nem! Ezután a veszekedésünk után ő ismét elgyengült, és biztos forrásból kiderítettem, hogy ismét a lány ágyába menekült.. Persze mikor hívott engem mintha semmi nem történt volna.. Én elküldtem őt, megtettem és szakítottam vele.. Meghoztam életem legnehezebb döntését, hisz én ezek ellenére is szeretem őt! Elmondtam neki, hogy tudok mindent a lányról és hogy szégyellje magát.
Megmondtam neki, hogy látni nem akarom többet és hallani sem róla! Édesapámékkal itthon megbeszéltük, hogy apukám kimegy majd dolgozni Németországba és megveszünk mindent MI a kislányomnak.. Én mondtam, hogy amint tudok menni dolgozni a kicsi mellett megyek, és törlesztek szépen vissza minden segítséget amit csak tudok!! Hozzájuk megyünk szülés után a kicsivel és velük fogunk élni ameddig szükséges! Tudom lesznek akik ezt végig olvasva negatív kritikákkal fognak illetni, hogy nem vagyok igazi anya szégyelljem magam.. De aki volt életében igazán szerelmes az tudja, hogy hogy megy ez… A barátaim, apáék is mind megértik, hogy hiányzik még nagyon nekem, és igenis vannak olyan napjaim, amikor nagyon rossz, hogy nincs mellettem! Pláne úgy, hogy itt a tudat, hogy megint egyik napról a másikra pártolt el tőlem/tőlünk… Rettenetes dolog feldolgozni, hogy aki neked a minden VOLT annak te csak egy vagy a sok közül. Még úgy is, hogy a gyerekét hordod a szíved alatt.. Illetve a kislányomnak olyan életet képzeltem el, hogy ANYA, APA BOLDOGSÁG, KÖZÖS ÉLET, KÖZÖS HÁZ..SZERETETT CSALÁDI OTTHON,LÉGKÖR.. És Félek, félek, hogy itt hagyott megint “egyedül” a felelősséggel, a kicsikével.. 2 hónappal a születése előtt.. de megígértem mindenkinek, aki támogat és mellettem van, hogy a kislányom miatt kifogok tartani és NAGYON NAGYON ERŐS leszek!!! Örökre védeni óvni és szeretni fogom őt, hogy ne érzékeljen semmit apa hiányából…! És amennyire csak tudom tartom magam, kitartok és túlélek. A lányomért mindent megteszek.. Ha kell anyukája és apukája leszek egyszerre!
Aki vette a fáradtságot és végigolvasta köszönöm és azt is hogy ezt kiírhattam végre magamból!

 

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..