Én még a 90′-es évek előtt születtem, akkor talán más volt a világ is, és a szüleinek is másképp álltak hozzánk! 

Hirdetés

Én még ettem homokot, a tesóm pedig a csirketrágyát tejszín habnak nézte, de nem lett semmi bajunk, csapból ittuk a vizet, az ásványvízről sosem hallottam! Elsős koromban egyszer elkísértek az iskoláig, utána már egyedül mentem. Nem volt a zsebünkben mobil, nagy szó volt ha egy telefon kártya volt nálunk! Igen fülkéből telefonáltunk,de azt már nem tudom kinek, hiszen nekünk vezetékes telefon sem volt otthon! 

Nem ültünk otthon, nem volt videojáték meg számítógép! Szalvétát meg kosaras kártyát gyűjtöttünk, és azt cserlgettük egymás között! Egész nap kint voltunk, együtt az összes gyerek az utcából, nem utaltuk egymást, nem voltak különbségek, csak gyerekek voltunk! Anyám nem kísért sehova, ahogy a többieket sem! Ha este fél kapcsolt a közvilágítás, tudtam, hogy haza kell mennem, anyám nem hívott vagy nem üzent rám, egyszerűen tudtam! 

Minden nap koszos voltam, tele voltam sebekkel és horzsolással, de a szüleim nem aggódtak, megfurdettek bekentek valami csípős gyógyszerrel és már mehettem is! 

Ettem éretlen gyümölcsöt, volt hogy valaki más kertjèből, ha észrevették és szoktak apámnak kaptam érte otthon! Nem vittek pszichológushoz, vagy tanácsadásra. Egyszerűen csak apám nyomatékot adott annak hogy a lopás nem jó, és én tudtam! 

A tanároknak tisztelet járt, és ha rossz voltam, nem hogy elmondtam otthon, inkább abban bíztam hogy a tanár sem szól! 

A saját bőrömön tanultam meg mit lehet és mit nem, nem volt GPS nálam, ha eltèvedtem valahol, megkérdeztem valakit merre menjek! 

Jó gyerekkorom volt, és sajnálom hogy a gyerekeimnek ez már nem adatik meg! 

Hirdetés