A különös kislányt favágók találták egy erdőben, ahol úgy játszott a majmokkal, mintha csak közéjük tartozna.

Az India északi részén (Nepál határában, lásd térkép) fekvő Katarniaghat erdőben találtak rá favágók csoportja a különös kislányra, aki úgy játszott a majmokkal, mintha csak közülük való lenne. Az állapota állítólag rendkívül kielégítő volt, bár a haja csapzott volt, és ő maga igen le volt soványodva. Értesítették a hatóságokat, akik rövid időn belül a helyszínen voltak. Ahogy közeledtek, a majmok körégyűltek, mintha védelmezni próbálnák. Mikor sikerült megfogni, a majmok még hosszú kilométereken át is üldözték őket.

Hirdetés

A Bahraich-i kórházba szállították a kislányt, aki a Becslések szerint 10-12 éves forma lehet. Az eltűnt kislányok adatbázisában próbálják kideríteni, ki lehet a talált személy. Viselkedése alapján régóta nevelkedhetett az állatok között: az élelmiszert kézhasználat nélkül, a földről ette meg, idegenkedik az emberi közelségtől. Ha valaki túl közel merészkedik hozzá, a majmokra jellemző üvöltésekkel és grimaszokkal próbálja jelezni az érzéseit.

Az elmúlt két hónapban azonban erőteljesen beindult az akklimatizálódás a kicsi részéről: kéz használatával eszik, és emberszerűen képes járni. Állítólag még mosolyogni is tud, ami igen pozitív a beilleszkedést tekintve.

Egyes családok sokkal kevesebbre tartják a lányokat, mint a fiúkat.” – mondta el a Washington Postnak Ranjana Kumari, egy fiatalokat védő szervezet tagja – “Valószínűleg jobbnak találták megszabadulni a kölyöktől, mint pénzt költeni rá.

Forrás: Washington Post

Hirdetés