Az ohiói ápolónő mindig nagy családot szeretett volna. A 40. születésnapja felé közeledve érezte először azt, hogy mégsem teljesülhet ez az álma. Az életét inkább más családok megmentésére fordította, így a saját alapítására sosem maradt ideje.

Hirdetés

A nő az egyik drogklinikán dolgozott, ahol nagyon sok drogfüggőt látott és segített nekik abban, hogy letegyék a halálos szereket. Egy nap azzal hívták be dolgozni, hogy egy néhány napos babát kell majd gondozzon, aki a szülei miatt heroinfüggőséggel született.

A kisfiú élete első hetét az intenzívosztályon töltötte, ahol az elvonási tüneteit kezelték. A kisbaba sosem látta a szüleit. Az ápolónő- aki a nevelőanyja lett – hazavitte a még közel sem egészséges kisfiút.

A nő a nap 24 órájában a baba mellett volt. Azt mondta, rengeteget sírt, sokat hányt, remegő görcsei voltak. Fényre, hangra érzékeny volt és nagyon sokszor csak úgy spontán folyt róla a verejték. Mindez persze a heroin elvonási tünetei okozták.

A baba rohamai fél éves koráig tartottak. De természetesen a már egészséges baba nem kerülhetett vissza drogos szüleihez.

Az ápolónő a kis Landon baba előtt már nevelt opiátfüggő kisbabákat, de valamiért ő egészen más volt. A kisfiú 3 hónapos volt, amikor először megfordult a fejében, hogy örökbefogadná.

Ekkor azonban újabb telefont kapott, hogy elvállalna még a kis Landon mellé egy drogfüggő kislányt is.

Az ápolónő életének legnehezebb része követekezett. Két drogfüggő babát nevelni ugyanis hihetetlen erőt kíván. A kislány ekkor 10 napos volt, a kisfiú pedig három hónapos.

Később természetesen mindkét babát örökbefogadta az ápolónő. A bíróságon – miután törvényesen kimondták, hogy az asszonyé lehetnek a gyerekek – a bírónő azt mondta, hihetetlen öröm volt számára, hogy ezt a két csöppséget ilyen jó kezekben láthatja majd.

Az asszony most azt szeretné, hogy láthassa két gyermekét normálisan és egészségesen felnőni. Ő pedig végre – kétszeres- anya lehet.

Forrás: CBS

Hirdetés