Egy édesanya mesélte el a történetét a nyilvánosságnak több mint egy évvel a szülés után, abból az okból kifolyólag, hogy talán ha megismerik az ő történetüket, több baba menekül meg az abortusztól, amit az orvosok szükségszerűnek tartanak, komplikáció miatt.

Hirdetés

Mhairi és Paul Morris kisfiukat várták, mikor váratlanul a 20. héten elfolyt a magzatvíz, mert megrepedt a magzatburok.

A kismamát kezelő orvosok azt mondták, el kell venni a babát, mert nagyon fejletlen, sőt, életképtelen magzatnak nevezték őt.
Mindössze öt percet adtak a szülőknek, hogy megbeszéljék a továbbiakat, és az abortuszba beleegyező nyilatkozatot odadugták az orruk alá.

A szülők nem voltak hajlandóak elfogadni azt a tényt, hogy az orvosok szerint a gyermeküknek esélye sincs a túlélésre, ezért nem írták alá a nyomtatványt, annak ellenére sem, hogy folyamatosan győzködték őket arról, gyermekük maximum pár órát képes életben maradni.

Az anya azt mondta, dermesztő volt azt hallani, hogy a gyermekéről úgy beszélnek, mint valami tárgyról, amit ki lehet dobni, majd lesz másik, hiszen semmit nem tehetnek már akkor, ha elfolyik a magzatvíz.

Paul és Mhairi úgy döntöttek, saját felelősségre távoznak a kórházból, az anya orvosa azt mondta, két napon belül úgyis megindul a szülés, kilöki a szervezet a babát. De nem így történt.
A szülők hazamentek. Eltelt tizenkét nap, a kismamát a 80 mérföldre lévő portsmouthi kórházba szállította a mentő, mert az otthonukhoz közelebbi intézményben csak a 7. hónaptól tudnak fogadni koraszülött babákat.

A kismamát a vajúdás alatt felkészítette a személyzet, hogy kisbabája valószínűleg agysérült lesz, viszont a fejletlen tüdeje miatt úgysem lesz képes életben maradni.

A kisfiú, Jett a terhesség 23. hetében megszületett. Úgy bújt ki az édesanyja pocakjából, hogy folyamatosan rúgkapált, és halk nyöszörgéssel tudatta: Itt vagyok, élek!

jett_810_500_55_s_c1

Tüdőproblémái és a sárgasága miatt sokáig inkubátorban tartották, a szervei pedig ezidő alatt szépen további fejlődést mutattak.

Óriási csoda, de három hónap múlva hazatérhetett Jett az otthonába. A kisfiú még így is három héttel korábban látta meg a babaszoba falait, mint ahogyan azt kellett volna.
Mobil lélegeztetőgépet kapott, mert a koraszülés miatt a szívén maradt két kis lyuk, végül ezt a lélegeztetőgépet is elhagyhatta ebben a hónapban.
A kórház nyilatkozatot adott ki, amiben leírták, hogy kivizsgálják a születés körülményeit, és segíteni fogják a kisfiút a teljes felépülésben.

A kisfiú a napokban ünnepelte a szülinapját, és köszöni, jól van. A szülei pedig boldogok, hogy egy évvel ezelőtt nem engedtek az orvosoknak, és bíztak magukban, bíztak a fiukban.

8322354-large

Forrás: Utcaemberek

Hirdetés