cumifa

A cumi lerakása szinte minden szülőnek fejtőrést okoz. A legfontosabb, hogy a baba maga akarja letenni a cumit. Ha erőltetjük, akkor hosszas esti sírásokat, a baba elkeseredését okozhatjuk. Ha már a pici eljutott odáig, hogy letegye- persze erre rá is tudjuk beszélni, ha már készen áll rá – akkor pillanatok alatt elfelejthetjük egy életre a ragadós, nyálas gumicumit.

Hirdetés

Már írtunk arról milyen tippekkel lehet a kicsitől „elvarázsolni” a cumit- persze közösen.

Azonban most itt egy új lehetőség- amit akár egy kis közösség – amit könnyedén meg tudunk valósítani. Akár ha sok baba van a házban, akkor a kertben is.

Külföldön ismert, hazánkban még csak most próbálják megismertetni ezt a „szokást”. Néhány vidéki városban, és a fővárosban is vannak már helyek ahol találhatóak úgynevezett cumifák.

Felnőtteknek almafa, gyerekeknek cumifa

A cumifa bármilyen fa lehet. A lényege az, hogy a gyermekek a fára felkötözik a már nekik nem kellő cumit. Ezt akár díjazhatjuk is, egy kis ajándékkal. És a gyermeknek örök emlék marad a fán…

Sokan a cumi mellé egy kis fotót vagy levélkét is tűznek, amit egy későbbi alkalommal a gyermek el is tud olvasni.

Néhány év múlva- vagy felnőttként is érdekes lehet visszamenni és megnézni a helyet.

Persze számos helyen szinte már zarándokhely egy –egy ilyen cumifa…

 

Hirdetés