Frisnyicz Diána babája

Én is megszeretném osztani veletek Botondom érkezését.

Hirdetés

Először is, nem volt fogadott orvosom, mert úgy éreztem minden rendben van velünk és a régi dokim már nem volt itt! Mivel nem volt fogadott orvosom, ezért nem is fáradtak azzal, hogy kiszámolják a pontos dátumot, hamarabbra írtak ki (2011. 08 .13) pedig ha vették volna a fáradságot kiszámolják és rájönnek! Persze nem akart kibújni, ezért befektettek 17-én, hogy az én érdekem!

Bent a kórházban lépcsőztem, mindent elkövettem, hogy végre elinduljon!

19-én este 19:00-kor felhelyeztek egy kapszulát, amitől tágultam volna.

Ezután egyből ctg-re raktak 2 órára. Letelt az idő, sétáltam egyet és erősödtek a fájások,  persze a gép nem jól mutatta, ezért nyugtattak, hogy pihenjek, rám kapcsolták a lámpát és ott hagytak. Egy idő után megint gépre raktak, és akkor sem volt jó a gép, de akkor már észrevették, hogy a tappancsokkal van gond, nem jól érzékel!

Hajnal 4:30-kor integettem, mert nem akartam kiabálni, hogy jöjjenek, mert már öt percen belüliek a fájások. Hívták az orvost, megvizsgált és csak 1,5 cm-re voltam kitágulva. 7:15-ig egyedül szenvedtem, rám sem néztek, írtam a páromnak egy sms-t , hogy lassan készüljön, mert jönnie kell. Elvittek vizsgálatra és már akkor 3 cm-re voltam kitágulva és burkot repesztettek, nagyon fájt!

Párom már kint várt, hogy mikor jöhet be. Sétálhattam kb. 20 percet és utána lefektettek egy ágyra. Jöttek a fájások, de nem tágultam. Kaptam infúziót, de nem jól kötötték be, átkötötték, ott sem volt jó, majd a harmadiknál rájöttek, sehogy sem lesz jó, mert visszafelé folyt. Gázt kaptam csak fájdalomcsillapítóként.

A doktornő néha rám nézett, a szülésznőm egy tündér volt. Párom végig ott volt, mondta, hogy mikor jönnek a fájások és hogy mikor szívjam a gázt. A doktornő csak annyit mondott, ha tudják hogy ekkora a baba akkor inkább megcsászároznak. Pici kézzel előre akart jönni és 9 cm-re voltam kitágulva, két nyomás közt visszacsúszott, és akkor is nyomnom kellett amikor nem volt fájásom, kaptam 3 szurit, majd végül az orvos belém könyökölt és ő is nyomta, persze rossz helyen és utóbb kiderült, hogy megrepesztette a bordámat. A szülésznő fogta a kicsi fejét, az orvos meg mondta, jön a vákuum, én nem engedtek, azt mondta nyomjak egy nagyon-nagyot és megérkezett!!!

2011. 08. 20-án 13:25-kor 50 cm-rel 3640 g-mal megszületett Botondom!!! Szegénykém csak felnyösszent, mert ereje sem volt sírni. Egyből rám rakták, persze apuci már fényképezett is. Ezek után is boldogság tölt el, hogy egy ilyen gyönyörű gyermekért “szenvedtem”, megérte!!!

Remélem nem ijesztettem el senkit, mindenkinek át kell élni!!!

Frisnyicz Diána Anyukánk szüléstörténete

Frisnyicz Diána Anyukánk szüléstörténete

 

Hirdetés

1 hozzászólás

  1. Szia! Nekem vákuum volt,mert nem tágult a medencém 🙁 de első babához képest 4,5 óra alatt lett meg 🙂 Nekem sem volt fogadott doki,a legrosszabb dokinál szültem aki épp ügyeletben volt, repedtem is,hiába volt gátmetszésem 🙁 senkinek sem kívánom azt a napot én sem! Nekem Anyum volt bent, akinek ezért örökké hálás leszek!! úgy,hogy nekem is rossz tapasztalataim volt az ügyeletes dokival,pedig az a dolguk,hogy segítsenek! ha lesz következő babám,nála fogadok dokit az tuti!!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..