MEGOSZTÁS

A hétvégén merült fel bennem ez a gondolat, bár kétgyermekes anyukaként elég egyértelmű, hogy szerintem gyerekkel érdemes élni.

Hirdetés

Gyerekkel, vagy nélküle?Ami miatt elgondolkoztam, az az, hogy réges-régi legjobb barátnőm egy olyan oldalról posztolt a Facebookon, ami köztudottan a gyerekellenes fórum a közösségi oldalon. Egy pillanatra megállt bennem az ütő….és hogy őszinte legyek, hányinger fogott el.

Persze, nyilván mindenkinek a saját joga megítélni, mire képes, mire van szüksége, mit szeretne elérni az életben. De ha végiggondolom, hogy elválaszthatatlanok voltunk még a középiskola elején, bizony, elég nagyot változtunk, már semmiről nem gondolkodunk ugyanúgy, mint azelőtt. Pedig egyforma ruhában érkeztünk anno az évnyitóra, ugyanaz volt a kedvenc együttesünk, és sorolhatnám….

Mindig is felnéztem rá, olyan példakép-jellegű volt, de mégsem… Szerettem volna úgy élni, mint ő. Pedig, így tizenöt év távlatából visszanézve már egyáltalán nem tetszik az, ahogyan élt…ő bandatag volt, mindenkivel jóba volt….én nem, nem tartoztam sehova. Diszkóba járt, drogozott – Én későn érő típus voltam a témában – 18 voltam majdnem, mikor először elmentem bulizni a barátaimmal…Jött egy fordulat, egy iskolai balhé miatt elvonóra került.
De még mindig ő volt a “jó csaj”…én meg a szürke egér.

Leérettségiztünk, szakmáztunk…én ezután elkezdtem dolgozni, ő továbbtanult. Pár év múlva gyereket szültem, ő pedig karrierista lett, felköltözött a fővárosba. Összejött egy pasival, aki megad neki “mindent”, minden nap másik jó nevű étteremből jelentkeznek be, és utazgatnak.

Szemben ezzel az élettel jövök én…két gyerekkel, most épp a kissráccal még itthon. Takarítok, mosok, főzök, háztartást vezetek, mint a többi anyuka, logisztikázom a négy fal közt, és “unalmas” óráimban írom a cikkeket.

Gyerekkel, vagy nélküle?A régi barátnőm arra ébred, hogy mindjárt felkel a pasija, és várja a villásregi a hegyekben, még ki kell vasalni az ingeket… Én meg arra, hogy beleszuszog valaki a fülembe, és kinyomják a szemem azzal a felkiáltással, hogy “tejcsit kééééééjek”

Eltelik a délelőtt, elég mozgalmas, mire mindent elintézek, a nagyot oviba kell vinni, a kicsinek pedig el kell magyaráznom, miért nem ehet még nyalókát, a biciklin amúgy is mindig a hajamba ragassza…délre ebédnek kell lenni, ha tetszik, ha nem.

Eközben a másik lány az irodában ücsörög, ami egy óvoda mellett van, és idegesíti, amit hall, becsukja az ablakot. (furcsa lehet….talán nem is a hangok idegesítik, hanem az, hogy idegenkednie kell a gyermekkacajtól, mert ez az ő életükbe nem fér bele)

Ebéd: Eszik a család, én is próbálok, de tudjátok, hogy van ez….két falat kaja, aztán valakinek kell valami a konyhából, jó esetben. Rosszabb esetben a kisebbek már a te tányérodból esznek, esélyed sincs hozzáférni. Nem baj, úgysem volt ma felülés…

Az ebédet a másik lány ismét a pasijával tölti, a budai vár alatti éttermek egyikében, persze már egy másik szettben, hiszen nem jelenhet meg ugyanabban a ruhában, mint reggel, egy befolyásos párnál az elég ciki…

A délután gyorsan telik, elalszanak a gyerekek, én villámgyorsan takarítok – levelekre válaszolok, ötletelek (semmi nem jut eszembe)…barátnőm pedig ez idő alatt járt a körmösnél, és vett egy csodaszép cipőt, mert ezt sem lehetett otthagyni, estére pedig úgyis kell egy új darab.

Este itthon mindig káosz van, legalábbis úgy érzem. Játszunk, pakolunk….szeretgetünk, bújunk, fegyelmezünk, feltöröljük, ami kiborult. Fotelba küldünk gondolkodni, és odaülünk megölelni. Fürdetés…könyörgés, hogy aludjunk. A menetrend mindig ugyanaz, maximum a programok cserélődnek fel.

A barátnőm várja a párját, hogy egy fontos megbeszélésről megérkezve kicsit összevesszenek, majd elmenjenek egy múzeum megnyitójára, ami bár roppant unalmas, de muszáj…utána lehet egy kicsit lazítani abban az új bárban, ami most nyílt a környéken.

Én mesét olvasok, összebújva a kislányommal. Magához szorít, érzem az illatát. A mese közepén emlékeztet rá, hogy én vagyok a szerelme. Közben a férjem már elaltatta a kisfiunkat, nálunk így szokás, egy gyereket egy felnőtt altat (vagy fordítva 😉 )

Amíg én a mesét olvasom, a barátnőm étlapot. És úgy érzi, elege van, szeretne egy kicsit otthon lenni, összebújni…A kislányom szeret, érzem, pedig nem mindig vagyok jó anyja. A gyerekek feltétel nélkül szeretnek. A barátnőm pedig felvette az új magassarkút, ami nagyon kényelmetlen, de így tetszik a pasijának, meg kell felelnie. Olyan fura ez a párhuzam, ugye?!

Este mindketten a Facebookon lógunk. Én mosolyogva nézegetem a tavalyi szülinapos képeket, milyen kis csöppek voltak a kicsik… Ő pedig leállítja a követést rólam, utálja, hogy gyerekem van.
És kiposztolja, hogyan látják mások, hogy nekik nincs gyerekük. És….tudom, hogy nyeli a könnyeit… Már nincs hányingerem, csak rossz, hogy soha nem fogja megélni azt, amit én…

Hirdetés