a kép illusztráció

Az öröm­szerző és ki­rob­banó szex nyo­mait az aktus után még pár óráig ma­gun­kon vi­sel­jük. Fi­gyeld a je­le­ket és rá­jö­hetsz, hogy a párod fél­re­lép

A nők, ha sokáig vannak otthon egyedül a gyerekkel felmerülhet bennük vajon hűséges e a párjuk. A tudósok már sokszor vizsgálták a férfi hűség jeleit. Most azonban már a családban élő férfiakról is többet tudhatunk meg. Íme néhány jel, ha gyanakszol.

A jó szex igenis megrebbenti a pillákat is

Furcsa jel, de sosem hazudik. Ha a pasi nemrég áldozott a gyönyör oltárán, akkor nemcsak a légzése, de a pislogása is felgyorsul. Ez pedig – lehet ő ezt észre sem veszi – az aktus után órákig észrevehető.

A szexet követő napon pedig jóval lassabban mozognak a pillái, addig, míg be nem állnak a megszokott ritmusba.

A kielégültség kisimít

Ha a pasid nem szokott hosszú sétákat tenni napközben, mégis kisimult és kipirult arccal érkezik haza, az nem biztos, hogy jót jelent. Ugyanis az izgalmi állapotban megnőtt vérnyomás az orgazmus után még legalább 20 percig fennáll.

Az ajkak duzzadtabbak lesznek, nagyobbá és akár vörösebbé is válhatnak. A szex tehát felér egy jó kirándulással, hiszen a ráncokat kisimítja és egészséges arcbőrt eredményez.

Nemcsak az öltöny öltöztet

A férfiak is szeretnének tetszeni a nőknek. Szeretik, ha megnézik őket az utcán. A nők nagy részét pedig izgalomba hozza az öltöny és az ápolt külső. A ruha azonban nem minden. Az a férfi, akinek rendszeresen örömteli szexben van része ösztönösen jobban odafigyelnek a külsejükre.

Többet időznek a fürdőszobában, higiénikusabbak. Azon túl, hogy a szeretkezés közben felszabadult szexhormon hatására az egész egyéniségük energiával telt lesz, a kisugárzásuk pedig vonzani fogja a női szemeket.

Ha túl figyelmes, akkor gyanakodj

Minden pasi személyisége más és más. Azonban, ha alapjáraton a párod nem a figyelmesség és a türelem mintája, mégis így viselkedik, akkor az gyanakvásra adhat okot. A szexuális gyönyört átélt pasi nyugodtabb lesz, türelmesebb és családcentrikusabb.

Otthon többet játszik a gyerekekkel, esetleg besegít önként a háztartásba. Az endorfin ugyanis széppé teszi számára a hétköznapokat. Náluk a kirobbanó orgazmust csak pillanatnyi fáradtság követ.

Csacsog, mint egy kismadár

A mindent felemésztő szexuális vágy, ha kielégül lecsillapítja a test bizsergését. A szájét azonban felerősíti. Meglepő, de a férfiak is sokkal többet beszélnek egy igazi velőtrázó együttlét után.

Ha otthon nem te vagy az, akivel a pasid kiéli a vágyait, mégis boldogan meséli mi volt a munkahelyén, mit csinált napközben, akkor kezdhetsz gyanakodni, hogy nemcsak ketten vagytok a kapcsolatban.

Előző cikkSegített a méhpempő a babánál?
Következő cikkEz reflux lenne? Megijedtem!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .