baba, csecsemő, illat, babaillat
Forrás: pixabay

A nyár és a meleg közeledtével egyáltalán nem mindegy, milyen pelus van a baba popsiján, hiszen ő szinte az egész napját még ebben tölti.

Ezúttal a Bella Baby Happy pelenka tesztelését vállalta be néhány anyukánk azért, hogy megtalálják a megfelelő pelenkát a kisbabák számára.

Hirdetés

Már első látásra is bababarát a pelenka külseje a sok bájos figura jóvoltából. Az anyák ugyanis jól tudják, hogy pelenkázás közben is le kell kötni a babát játékokkal, sok szülő pedig az éppen keze ügyébe kerülő dologgal tereli el a gyermek figyelmét a pelenkázás tortúrájáról. Erre is kiválóan alkalmas ez a termék, hiszen a játékos figurák képesek hosszú percekig lekötni a baba figyelmét.

Happy Baby pelenka

Ezen felül a vidám külső miatt a pelenkát nem is kell kisnadrág alá rejteni. A baba bátran a szabadban is viselheti, ami a közeledő nagy melegben hatalmas előnyt jelent majd.

A tesztben résztvevő anyák mindegyike azt tapasztalta, hogy a pelenkából semmilyen szag nem szivárog ki. Így nem vált kellemetlenné a tisztába tevés, sőt, sokan írták, hogy ezzel a pelenkával apuka is szívesen végezte ezt a műveletet. Még azon apukák is, akik korábban viszolyogva gondoltak a kakis pelenkával járó szagokra.

Az egy év körüli korosztálynak szánt termék tökéletes az örökmozgó picik számára. Hiszen ez az az életkor, amikor a baba elkezdi felfedezni a környezetét, mászni és kúszni kezd. Egy ilyen kis harcosnak tökéletes a Bella Baby Happy pelenkája, hiszen a bőrt nem irritálja, nem dörzsöli, ugyanakkor kényelmes mozgást is biztosít a folyamatosan „úton levő” gyermek számára.

Az anyukák pedig azt is megjegyezték, hogy a Happy pelenkában valóban vidámak voltak a kisbabáik. Jól érezték magukat benne, hiszen a nedvességet nem engedte át, és folyamatos száraz érzést jelentett a benne levő babapopsinak.

A boldog baba titka a Happy Baby pelenka!

Hirdetés