MEGOSZTÁS

Ezt a mondatot már sokszor sok helyről hallhattuk. Természetfeletti. Ezt  ezoterikus háttérrel most meg is magyarázom. Persze a saját csemetén is megfigyelhetjük ezeket a jelenségeket.

Hirdetés

A csakrákról már mindenki hallott. Napjainkban egyre nagyobb teret hódit az ezoterika és a „természetfeletti” képességek megismerése.

Összesen 7 csakránk van. Ebből a hetedik a fejtetőn helyezkedik el. Pontosan ott, ahol a baba „feje lágya” vagy. Ez születés után még képlékeny. Látszik is, ha jobban megfigyeled, ahogy a szív lüktetésével egyidőben a fejtetőn is látható ez a pulzálás (ez később csontosodik). Ez a csakra köt minket a jelen világhoz. Sokan, akik látják is ezt az összeköttetést azt vallják: „ ez olyan, mintha egy láthatatlan fonál indulna ebből a csakrából felfelé (kicsit hétköznapi nyelven fogalmazva, mint a dodgem autók csöve, amelyik érintkezik a fém mennyezettel). Ez az összeköttetés a halálunk percéig megvan. A halál pillanatában ez a „kötél” szakad meg. Éjjel, mikor álmodunk is, kilépünk a testből, azonban ez a „vezérfonál” az élő testhez köt minket. Tehát életben maradunk. Azonban ezért is nevezik az alvást egy „éber-halott” állapotnak sokan. (De erről majd később.)

Három éves korukig a gyermekek természetfeletti képességekkel rendelkeznek!
csakrák

A csakráink születéskor teljesen nyitott állapotban vannak, ezért is rendelkezünk a hihetetlen képességekkel. Ezek azonban a kor előrehaladtával bezárulnak (természetesen nem teljesen, hisz az szintén a halált okozná). Ebből következik, hogy minden ember képes ezekre a képességekre. Látja az aurát, képes energiával gyógyítani, látja a túlvilági entitásokat, az előző életeket… Ezeket később elveszítjük és ha vissza szeretnénk szerezni, akkor kezdünk különféle tanfolyamokra járni. Pedig mindez adva van. 🙂

Sokan vallják azt, hogy Atlantisz létezett, ahol minden ember képes volt ezekre, azonban rossz dolgokra fordították. Ezért Atlantisz eltűnése a büntetés volt. És az ember most csak hosszú évek kemény munkájával tud újra szert tenni ezekre (persze vannak olyanok, akikkel ez veleszületett és továbbra is fennmaradó képesség).

Három éves korukig a gyermekek természetfeletti képességekkel rendelkeznek!
szellemfotó

Ha megnézünk egy újszülöttet, rögtön szembe találjuk magunkat az első dologgal. A baba még ugye nem lát rendesen. Nem ismeri fel az arcokat, nem is lát csak minimális távolságra. Megfigyelhetjük, hogy babánk nem a szemünkbe néz, hanem a fejünk fölé. Ha idegennel találkozik, akkor is a feje körüli részt vizsgálgatja. Az auráján keresztül tájékozódik. Minden embernek jellegzetes aurája van. Aminek színe az emberre jellemző. Ezen kívül az aura minden egyes hangulat változást, lelki problémát kivetít. A baba ebből sok mindent le tud szűrni. A szüleit is ez alapján különbözteti meg. (Hisz nem mosolyog mindenkire a baba…)

Néhány hetesen láthatjuk, amint egy-egy pontra fókuszál a babánk. És sokszor ezekre mosolyog is, vagy gügyög nekik. Ez van, hogy a fejünk felett van. Vagy egyszerűen csak a szoba egyik részébe néz meredten, mosolyog és magyaráz.

Ahogy cseperedik, egyre több anyuka számol be a különös képzeletbeli barátról, a szobában lakó különös lényekről. Aminek nem mindig a pszichológia áll a hátterében. Sok szülő veszi a fáradságot és kikérdezi gyermekét a képzeletbeli barátról. Utána ha szán rá időt ki is tudja deríteni, honnan „származik” a barát. Nagyon meglepő dolgokról számolnak be. Régen elhunyt rokon (akit a kicsi még hallomásból sem ismerhet), gyermekek, akik már nem élnek stb…

Néha a gyermekek a saját előző életükről számolnak be, akár játék közben. Ezt a szülő figyelmen kívül hagyja, hisz a gyermeki fantázia. 🙂 Azonban már sok helyről hallhattuk, hogy a gyermek annyira állított valamit, hogy kénytelenek voltak utána nézni. A gyermek szinte napról-napra egyre konkrétabb és több információt szolgáltatott magáról. Amit vissza is lehetett keresni, akár az internet segítségével. És döbbenetes dolgokra bukkantak.

Természetesen a mi szellemcsoportunkba tartozók is visszalátogatnak, ha új élet születik. Nagyon sok saját tapasztalatot hallottam már magam is.

Három éves korukig a gyermekek természetfeletti képességekkel rendelkeznek!
szellemfotó

„ Besétáltam kisfiam szobájába megnéztem jól alszik-e. És egy férfit találtam az ágya mellett, amint őt nézte. A hideg kivert, annyira megrémültem. Ő azonban csak kedvesen mosolygott rám, majd „elillant”. Később derült ki, hogy a férjem nagypapája volt, akit én sem ismertem még fényképről sem. Csak az esetet leírva neki mutatott egy képet róla.”

„ 2 éves kisfiammal ültem a szőnyegen és játszottunk. Majd egyszer csak rám nézett a fiam és megkérdezte beszállhat e a bácsi is játszani. Ketten voltunk nem értettem mit szeretne, de mondtam persze. De milyen bácsi? Hát aki ott áll az ajtóban. Én semmit nem láttam, de kértem írja le nekem, hogyan néz ki. Döbbenten hallgattam, ahogy édesapámat írta le, aki néhány évvel ezelőtt hunyt el. Neki még soha nem is meséltünk róla, hisz picinek tartottuk.”

„ Nekünk a babaszoba a saját hálószobánkból lett kialakítva. Így a mi helyünk kikerült a nappaliba és a régi hálónk az kifejezetten a babáé lett. Azonban előtte ide szabad bejárása volt a cicámnak. Mikor berendeztük a kisszobát, már közelgett a szülés időpontja. Az állatokról tudtam, hogy érzik az entitások jelenlétét, de soha nem találkoztam még hasonló jelenséggel. A macskám egy végtelenül nyugodt jószág. Mikor elkészült a szoba, természetesen ő is végig asszisztált a rendezésnél (hisz soha nem maradhat ki semmiből). Persze ha baba jön, macska nem mehet be. Mikor befejeztük a rendezést, hirtelen kihűlt a szoba és macskám hihetetlen jelenetet rendezett. Ilyet sem tőle sem más macskától nem láttam (pedig volt pár az életemben). Tépte az ajtót, ordítva nyávogott (pedig soha nem nyávog), verte magát a földhöz, majd egy kis idő múlva mintha elvágták volna. Tudom, hogy valami történt, mert azóta is csak őrzi kisfiam az ágya mellett. Soha meg sem próbált felmászni sem az ágyába, sem a pelenkázóra sehová. Pedig egy macska nem kutya, nem csinálja csak azt, ami neki tetszik.”

Sajnos ezek a képességek a babáknál eltűnnek, illetve háttérbe szorulnak, ha nem foglalkozunk velük. Hisz előtérbe kerül a járás, a beszéd, az evés megtanulása. Ezért 3 éves kor után már csak kevesen rendelkeznek ezzel a képességgel…

Három éves korukig a gyermekek természetfeletti képességekkel rendelkeznek!
szellemfotó
Hirdetés

26 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Egyszer a lányom az egyik éjjel felkelt az ágyban, és úgy viselkedett, mintha beszélgetne valakivel a szobában, persze babanyelven, mert még nem tudott beszélni. Nemsokkal később meg is született a kistestvére. 🙂

  2. Miért van az az embereknél hogy kicsi korukban egyáltalán nem félnek a szellemektől később sem mindenki de van aki igen?

  3. Sziasztok!
    Mar irtam ide kommentet korabban,arrol hogy a fiam szuletese utan sokszor csinalta azt hogy hirtelen odafordult egy iranyba mintha valaki mellenk lepett volna….nos ma mar 1 eves a legeny,majdenm 1 hete volt a szuletesnapja. Pontosan 21:47-kor szuletett….szuletesnapjan mar este 8-kor aludt,mint altalaban….gondoltam semmi baj,en azert majd benezek 21:47-kor es megpuszilom. 21:30-kor halljuk hogy nyilik a szobaja ajtaja es mar csattog is kifele negykezlab :D. Azonnal az jutott eszembe amit eddig is sejtettem hogy nagypapam jott felkoszonteni 🙂 Egyre inkabb azt gondolom hogy valoban a tata jar latogatni 😀 Mas szemelyre nem gondoltam mert nincs mas senki akit ugymond erdekelhetne a mi eletunk 🙂
    Szoval a szuletesekor es a szuletesnapjan is eljott a tata hozzank 😀

  4. Nagyon jó dolgokat írtok érdekesek. Szerintem egyáltalán nem rossz dolog az hogy ha valaki szellemeket, angyalokat lát még ha felnőtt korára is meg marad ez a képessége

  5. Én saját magamon tapasztaltam ilyesmit. 10-14 éves korom között. Többször volt olyan érzésem a szobámban ,hogy van ott valaki.Nem mindig, nem mindennap, csak ritkán egyszer csak jött egy fura érzés ( hú és most nagyon kirázott a hideg ) és muszáj volt felkapcsolnom a villanyt,mert féltem egyedül. Fura, nyomasztó érzés volt ahogy emlékszem. Azt majd megkérdezem otthon ,hogy kiskoromban volt-e ilyen képzeletbeli barátom. De az is biztos ,hogy nagyon sokáig nem mertem egyedül aludni ( bár ez magyarázható tényleg a gyermeki fantáziával stb). Régebben jobban érdekeltek az ilyen spirituális dolgok ,de inkább “leszoktam” róla, mert mindig megrémített mikor ilyenekről olvastam. Most is kiráz a hideg! 😀 🙂

      • Igen,hihetetlenül hangzik de 16éves voltam mikor elmentem a barátnömhöz ketten voltunk a házban leültünk beszélgetni,de közben ö elment kávét fözni én bent vártam öt a szobában és a nagy csendben egy mély férfi hangot halottam tisztán 2szot értetem ki belöle a hideg kirázot mivel tudtam hogy nincs senki rajtunk kivul.Bejöt a barátnöm és rémülten meséltem el neki hogy mi volt még ö kint volt,akkor mondta hogy a nagytatája idönként meglatogatja öket…Azt a hangot még ma is hallom a fülemben mikor vissza gondolok

  6. Az en fiam is sokszor a fraszt hozta ram….etetem,szepen nyugisan,es hirtelen elforditja a fejet mintha valaki mellenk lepett volna….tudom hogy latott valamit-valakit,ezt latni a szemen,hogy nem ‘csak ugy’ a semmibe nezelodik. Ilyenkor csak remelni tudom hogy nagypapam az 🙂 Terhessegem alatt sokszor almodtam vele kapcsolatban,mindig ugy gondoltam-gondolom hogy jon,leellenorzi mi ujsag,es megy…vigyaz rank. Anyukam elmondasa szerint nagypapam kedvenc unokaja voltam,imadott. Biztos vagyok benne hogy a fiamnak is nagyon orul 🙂

  7. egészen a mai napig teljesen elutasítottam az ilyesmit, meggyőződéses materialista lévén még azt is nehezen hiszem el, amit látok 😀
    Ma azonban a lányom olyat tett, amire ugyan biztosan lehet magyarázatot találni, de inkább nem akarok, mert most jó hinni. Ült a kanapén – egyébként 21hónapos kis cserfes csaj -, és egyszer csak elkezdte mondani, hogy “Sanyi bácsi, Sanyi bácsi… szejetem” Ebben annyi a meglepő, hogy egyetlen árva Sanyi bácsi sincs a környezetünkben, akivel kapcsolatban lenne, kizárólag az Apukám, aki 15 éve halott… Eddig még oké is a dolog, hallhatta a Sanyibácsi kifejezést valahol, tetszik neki, gyakorolgatja, a “szejetem” szót meg egyébként is gyakran mondogatja.
    Viszont délben elmeséltem a férjemnek, aki megkérdezte Annától, hogy “hogy néz ki Sanyi bácsi?” Anna annyit mondott, hogy “bajusz”
    Apukám világ életében bajuszos volt, viszont Anna még csak képen sem látta őt soha…
    Szóval, gyújtottam egy szál gyertyát ma Apának, ha már itt volt az unokájánál, hogy örüljön neki 🙂

    • Szia Erika!

      Majd később próbáld ki, amit már írtam is Neked, hogy mutass a Lányodnak fényképet Apukádról. Mi is épp most vettük elő itthon a régi fényképeket. Én senkit nem ismertem a saját családomból, nem voltak nagyszüleim. Bálintnak próbáltam megmutatni a képeket, de kicsik voltak. Később újra megpróbálom, nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen reakciót váltok ki belőle. Én biztos vagyok abban, hogy sokszor visszajönnek megnézni minket odaátról…

      • Megmutattam neki Gabi, pont a Te javaslatod alapján… Egyértelműen láttam rajta, hogy ismeri, de azért megkérdeztem és el is mondta. Megnevezni nem nevezte meg, de ismerte. Ma pedig beszélgettünk és megkérdeztem tőle, hogy emlékszik-e Sanyi papára és hogy néz ki, megint mondta, hogy bajszos…
        Nekem még mindig nehéz ezt elfogadni, szeretnék valami bizonyosságot, de nem tudom, merre induljak el, hogy kiderüljön, mi van… Egyébként egy barátnőm félmegjegyzése alapján utánaolvastam a gyémánt gyerekeknek – mintha Annámról írták volna a jellemzésüket…

        • Látod:) Azt hiszem ezt most már Neked kell valahogy “megérteni”. HIsz eddig nem hittél ebben. Ha mutatsz neki képet máskor kérdezd meg tőle, hogy mutassa meg a képen azt a bácsit, akivel játszani szokott, vagy látni szokott itt a lakásban. Azt hiszem, ha rámutat, azzal téged is meg fog győzni.:) Kérdezzed meg anyukád, hogy emlékszik-e Neked volt e képzeletbeli barátod.
          A gyémánt gyerekek meg most nagyon sokan vannak. A 2000-es év után születettek nagy része. Ők majd változást hoznak.:) Viszont ami érdekes, hogy a gyémánt- kristály gyermekek általában indigó szülőket, szülőt választanak maguknak, mert tudják, hogy ők majd tudják őket segíteni abban, hogy a változást meghozzák. Szóval az indigó gyerekekről is érdemes olvasnod, hisz lehet illik Rád.:)

          • már utánanéztem Gabi és olvastam róla – a férjem egyértelmű indigó 🙂 mintha róla írták volna… én a kőfejű kategória lennék nagyjából, de olyat nem találtam 😀
            Viszont azóta sikerült megint meglepnie, elmesélte egy gyerekkori élményemet… Tudta, hogy vérzett az orrom, mert leestem az ágyról és féltem és szomorú voltam :O 22hónapos…

  8. Nem mondhatnám, hogy hiszek benne. Ha valaki hisz, az elfogadom, de amikor tolakodóan az arcomba nyomják, hogy a gyerek személyisége meg a kettőnk viszonya a horoszkóp szerint ilyen és ilyen lesz a falra mászok. Néha elolvasok dolgokat, tudomásul veszem, de nem fogom elvinni a lányom különféle vizsgálatra, hogy kiderüljön, milyen gyerek. Égetni valóan csibész. 🙂 Ehhez nem kell “szakember” 🙂

  9. A nagylányommal is volt ilyen,akkor 4éves volt. Ültünk a konyhában és elkezdett beszélni és táncolni. Kérdeztem kivel beszélsz és játszol,ő meg mondta h velük anya nem látod? És rájuk mutatott,én nem láttam semmit! Az igazság az h én hiszek az ilyenekben! A fiam most 8hónapos és a Jézus képet szereti nagyon annak szokott beszélni és nagyokat nevet!

  10. Én egy 34 éves 120 kg körüli erős komoly fizikummal rendelkező férfi vagyok.Az unokahúgom aki fél éves folyamatosan ,ha belepek a szobába mindent abbahagy, és bámulni kezd.Meg a hőn szeretett evést is. Első pillanatban az arcomra néz majd rögtön a fejem fölé.Néz egy darabig, majd teljes nyugalomban folytatja az előző tevékenységét mint akire innentől egy hadsereg vigyáz. Ritkán találkozunk,de mindig megismétlődik a dolog.Ma Az anyukájától át kéretszkedett hozzam és két kézzel a pulóverembe kapaszkodott és támaszkodott.Teljes béke nyugalom.Holott mindig kifele forditva szeret lenni.Van épp elég felület rajtam mit nézni de mégis mindig a fejem fölé néz hosszan ,és nyugodt.

  11. Na de csak abban a szobában csinálja máshol nem a lakásban ! Nem mondom,hogy angyalkákat lát,de elég érdekes ! Mondjuk a lakásunk története is amiben lakunk! Hiszek is meg nem is a spirituális dolgokba ,de lehet benne azért valami! Addig én sem hittem el,hogy mindenkinek van aurája amíg nem láttam az akkor 2 és fél éves fiammal készült közös képen. Az övé indigókék volt az enyém fényes sárga a fejünk felett helyezkedett el fél kör alakban! Azért csináltattuk meg annak idején,mert furcsa volt a viselkedése és az orvosok azt állították , hogy autista amit én nem akartam elfogadni és nekem lett igazam ! Nem autista csak indigó gyerek! Azóta már lassan 15 éves kitűnő tanuló és nagyon szófogadó , rendes gyerek! A ragaszkodása hozzám azóta is töretlen ami az indigó gyerekek nagy jellemzője,de már önállóan is boldogul!

  12. Én nem hiszek ezekben az indigó, és hasonló jelzőkben. Elfogadom, hogy van, aki hisz benne, de én egy kicsit sem. A tapasztalatom az, hogy a lányom a 2. születésnapjának hajnalán olyan hangosan kacagott álmában, hogy mi is felébredtünk. Hosszan, és hangosan, olyan jóízűen, hogy még ébren is ritka az olyasmi. Egyik nagymamája sem él már, mondjátok, hogy hülye vagyok, de szerintem a mamák felköszöntötték… 🙂 🙂 🙂

  13. Nekem a középső fiam mikor 2 éves volt megkérdezte. Anya olyan fényesen ragyogsz miért? Nem tudtam mit válaszolni ezért egy ismerős tanácsára elvittem egy aura vizsgálatra ahol kiderült,hogy indigó gyerek! A pici fiam 3 hónapos mióta elkezdett rendesen látni folyamatosan jobbra néz vagy a fejem felé és gagyog és egyfolytában mosolyog! Nem tudom miért , de jó lenne tudni! Nagyon aranyos kedves közvetlen baba mosolyog mindenkire ,de ilyenkor örömében ugrál a kezemben és sikongat , pedig nincs ott semmi ,de nagyon boldog és kifejezetten élvezi a dolgot!

  14. nálunk is volt/van… volt képzeletbeli barátja a nagynak, de nem szeretet pl temetőbe járni, mert mikor kérdezett, hogy az ott ki, miért sír a baba…stb az emberek megijedtek, hogy miket lát/hall és ez rossz hatással volt rá… na meg mikor még alig 9 hetes terhes voltam a tesóval, megmondta, hogy kisfiú lesz… most azt mondja, lány 🙂 a kisebbiknek is van, de nem annyira észrevehető nála még, mint a nagyobbiknál

  15. Nálunk is volt. Mindig a fürdőszobában pelenkázás közben találkozott az angyalkákkal. :))) Ha rossz kedve volt a babánknak mindig a fürdőbe vittük ahol ő megkereste quot;barátaitquot; és jól elbeszélgetett és elnevetgélt velük. :DDDD

  16. Ooooooo,nálunk amikor Boldi pár hónapos volt,és tisztába tettem,mindig a plafon egy pontját nézte és hatalmasokat vigyorgott!!!!Mi csak plafon barinak hívtuk.:)))))))

  17. Igen, nálunk volt/van ilyen. Látott már nénit a szobánkban, nyáron pedig amikor kora este kint játszottunk az udvaron a pár éve elhunyt kutyánkat látta. Teljes pontossággal elmondta hogyan nézett ki, pedig ö sosem látta.

  18. Kicsi lányom mai napig tárgyal általa angyalkáknak nevezett valamikkel a szoba sarkában. Kacarászik, magyaráz mutogat, integet nekik aztán egyik pillanatról a másikra elalszik…br /Mátém 1x játszotta hogy van kitalált barátja, de azóta se jelent meg nála.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..