Léteznek hiperaktív gyerekek! Sajnos manapság egyre többet hallani, hogy ez a gyerek nem hiperaktív, csak egy jó anyai-atyai pofonra lenne szüksége, kár rögtön a hiperaktív jelző mögé bújtatni, bezzeg az én időmben…
Pedig a hiperaktivitás egyre gyakrabban előforduló jelenség. A szülők viszont jóformán semmilyen információval nem rendelkeznek róla. Ha megpróbálnak érdeklődni, semmit nem találnak, csak a kritikát kapják.

Hirdetés

hiperaktívEttől függetlenül én azt vallom, napjainkban egyre gyakrabban mondjuk egy gyermekre, hogy hiperaktív. Tény, hogy ez egy létező betegség, DE mielőtt gyermekünkre rányomnánk ezt a bélyeget, előtte nézzünk körbe magunk körül.

A legtöbb- szülők által hiperaktívnak tartott – gyermek azért „hiperaktív”, mert szeretné – az egyébként rá nem figyelő szülők – figyelmét felhívni.
A mai rohanó világban hajlamosak vagyunk a gyermeket leültetni a tv, számítógép, videojáték elé – már egész kicsi korban – mi pedig a saját dolgaink után rohanunk. A gyermek segítséget kér a házi feladatában, de mi csak legyintünk stb.

A hiperaktivitás okai

Nagyon sokféle lehet, kezdve az örökletes hajlammal. Többek szerint viszont a gyerek hiperaktivitását a terhesség alatti problémák okozzák (gyógyszerszedés, toxikózis, italozás, dohányzás, az anya idős kora, stb.), illetve a szülés körülményei miatt alakulnak ki (oxigénhiány, császármetszés, RH inkompatibilitás, stb.).

Ezen kívül még a különböző környezeti tényezők (mesterséges ételszínezékek, szalicilátok, vagy például az ólom) szerepet játszhatnak a figyelemzavar kialakulásában. Több kutató azt találta, hogy sokan küszködnek valamiféle allergiával, többnyire ételallergiával, vagy tejérzékenységgel.

A hiperaktivitás tünetei

hiperaktivitás okai[highlight]Figyelemzavar [/highlight]
  • Nem figyel megfelelően a részletekre vagy gondatlan hibákat követ el az iskolai és egyéb munkában vagy más tevékenységben (vannak ilyen természetű emberek is, figyelmetleneknek hívjuk őket).
  • Nehézséget jelent a figyelem megtartása a feladat- vagy játéktevékenységen belül.
  • Úgy tűnik, nem figyel, amikor beszélnek hozzá.
  • Nem követi az utasításokat vagy nem fejezi be az iskolai és egyéb munkákat (szülői kép hiánya).
  • Nehézsége van a feladatok és a tevékenységek megszervezésében.
  • Elkerüli, nem szereti vagy ellenáll az olyan feladatoknak, amelyek tartós értelmi erőfeszítést igényelnek.
  • Elveszti a feladatokhoz vagy tevékenységhez szükséges dolgokat (szétszórt, egy gyermeket erre is meg kell tanítani).
  • Külső ingerek könnyen elvonják a figyelmét.
  • A napi tevékenységben feledékeny.
[highlight]Túlzott mozgásigény[/highlight]
  • Ülés közben babrál, fészkelődik. (Sok gyermek zavarában is csinálja.)
  • Elhagyja helyét az osztályban vagy más helyzetekben, amikor elvárják tőle, hogy ülve maradjon. ( Lehet még nem iskolaérett, szintén a helyes viselkedés hiánya – persze a hiperaktív gyermekeknél ez jellegzetes és nehezen összetéveszthető.)
  • Rohangál, ugrál vagy mászik olyan helyzetekben, amikor az nem helyénvaló (a serdülők és felnőttek képesek helyben maradni, de ekkor nagyfokú belső nyugtalanságot élhetnek át).
  • Nehézségei vannak az önálló nyugodt játéktevékenységben vagy az abban való részvételben.
  • “Izeg-mozog” vagy úgy cselekszik, mint akit felhúztak.
  • Túlzottan sokat beszél. (Figyelemfelhívás.)

Noha mindez nem tűnik kórosnak, s bárki mondhatná, hogy ez és ez az ő gyerekére is igaz, (írtam is a felsorolás mögé) a hiperaktív gyereknél a fentebb írtak minimum 90 %-a együttesen és huzamosan fennáll, ráadásul túlzott mértékben. Nem a mozgás magas szintje a lényeg, hanem az, hogy a mozgás céltalan, csapongó.

hiperkids

A hiperaktív gyerek abban az értelemben beteg, hogy tüneteik mögött biológiai tényezők állnak, vagyis nem szándékosan nyugtalankodnak. Másrészt betegségről általában csak akkor beszélhetünk, ha a tünetek jelentősen eltérnek az átlagostól, a normálistól. A normalitás meghatározása pedig nagyon nehéz. Az biztos, hogy a hiperaktív gyerek “MÁS” mint az átlag gyerek. Ez a másság pedig gondot okoz a gyereknek és a környezetének egyaránt.

Csecsemő 

Sokat sír, többnyire rettentő hangerővel és csillapíthatatlanul. Ha fölveszik, nem nyugszik meg. Nehezen alakul ki a napi ritmusa. Sokan közülük nem a megszokott módon (mászás, fölállás, járás, futás) fejlődnek: kihagyják a mászás és a járás szakaszt. Kilenc hónaposan fölállnak és szinte ettől a pillanattól kezdve rohannak. Ezek a gyerekek általában jó mozgásúak, de amennyiben az agyuk esetleg másképp is sérült, egyensúlyzavarban is szenvedhetnek, ami tovább nehezíti az örökös mozgás igényének való megfelelést.

Kisgyerek

A hiperaktív gyerekek 60-70%-nál 2 éves korban már diagnosztizálható a tünetcsoport. Jellemzi őket az átlagosnál sokkal magasabb aktivitási szint és az óvatosság hiánya. Közülük háromszor annyian szenvednek súlyosabb balesetet, mint kortársaik. Gyakran tesznek kárt a környezetükben is. Állandó, szoros felügyeletet igényelnek.

hiperaktív gyermek

Kisiskolások

Általában az iskolában derül ki először, hogy ezekkel a gyerekekkel valami baj van. A hiperaktív gyerekek egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen követik az utasítást, nem képesek önállóan dolgozni, nem tartják be az iskola szabályait, rendjét. Mindezt általában úgy teszik, mintha a szabályokról nem is tudnának. Gyakran rendetlenek, szervezetlenek, feledékenyek, nem várnak a sorukra, a tanár figyelmét folyamatosan lekötik, mindent és mindenkit félbeszakítanak. Jellemző, hogy nem bírják a várakozást, hamar kiborulnak, gyakran sírnak, dühöngnek, indulatosak.

Kamaszok

hiperaktív gyermekA kamaszok 30-40%-ánál inkább a motiváció hiányáról és az önbecsülés zavaráról beszélünk. Míg a legtöbb hiperaktív tünetet „kinövik” (megtanulják uralni) továbbra is hiányzik belőlük az “én akarom tudni, én most megmutatom, én most bebizonyítom” típusú komoly elhatározás. Mondhatnak ugyan ilyesmiket, de ritkán követi tett a kijelentéseket.

Ettől a kortól kezdve inkább a motiváció problémájáról beszélünk. Ez a mindennapokban rendszerint úgy jelentkezik, hogy a gyerek több órás előkészületeket tesz egy ötperces munka elvégzésére, amit aztán gyakran el sem kezd. Egyszerűen nem bírja elszánni magát a munkára, két percenként felugrál, eszik, iszik, ceruzát hegyez, lerohan a boltba füzetért, WC-re megy, stb. Nem érzik az idő múlását, minden kész 2 perc alatt, mindenhová el lehet jutni 5 perc alatt. Nem tudnak gazdálkodni az idejükkel.

Felnőttek

Enyhébb, jól kezelt esetekben a kamaszkortól megszűnhet a hiperaktívság. A felnőtt tud bánni túlzott aktivitásával, nem zavarja őt a munkában. A hiperaktivitás egyszerűen csak személyiségjegyként mutatkozik. Szereti a változatosságot, a mozgást, az utazást, a társaságot, “nem alszik meg szájában a tej”.

Sok esetben azonban fennmaradhatnak olyan tünetek, amelyek felnőtt korban is megnehezítik az életét. Ezek az emberek lehetnek nyughatatlanok (pl. gyakran változtatnak munkahelyet) lehetnek impulzívak (pl. gyakran karamboloznak vagy kerülnek konfliktusba környezetükkel) lehet baj a figyelmükkel, lehetnek szórakozottak, összekeverik a dolgokat, kapkodnak, rohannak, elkésnek és munkájukban nem hatékonyak. A tünetek ugyan kellemetlenek lehetnek, de a hiperaktív felnőttek előnyös tulajdonságaikkal kompenzálják nehézségeiket, és jól funkcionálnak.

Forrás: Dr. László Zsuzsanna: Az örökmozgó gyerek

 

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..