Ian Stevenson, a virginiai egyetem professzora, bizonyosan az egyik legnagyobb név a pszichiátriai kutatások terén. A reinkarnáció tanulmányozásához furcsa úton jutott el, majdhogynem mellékesen: mint pszichiáter eredeti szándéka szerint meg akarta érteni, hol gyökereznek bizonyos félelmek és fóbiák a kisgyermekekben, hol a velük született képességek, pontosan behatárolható rokonszenvek és ellenszenvek, amelyek néha már egészen kis korban megmutatkoznak. Évek munkája során megfogalmazódott benne egy kérdés, hogy vajon ezek csak egyszerű hajlamok, vagy valami más bújik meg alatta. A választ keresve olyan gyerekeket vizsgált, akik jelenlegi életüktől eltérő élettapasztalatokat meséltek el neki, és főként olyan halálnemekről számoltak be, amelyek legitimálják és megmagyarázzák félelmeiket, fóbiáikat, ő pedig igyekezett azokat meggyógyítani.

Hirdetés

reinkarnation_4

Eleinte Ian Stevenson nem gondolkodott el azon, hogy a megoldás a reinkarnációban keresendő: keresztény protestáns nevelést kapott, és a reinkarnáció doktrínája igen távol állt gyökereitől. Ráadásul, mint tudós, vallási hiedelemként tekintett rá, mint távoli dologra. Lassacskán viszont be kellett látnia, hogy a gyerekek viselkedése összhangban volt azzal, amit meséltek: félelmeik, rokon- és ellenszenveik, veleszületett adottságaik mindenben megfeleltek annak, amiről azt mondták, hogy emlékezni vélnek előző életükből. A reinkarnáció így került előtérbe mint esélyes lehetőség: ha ki kellett zárni, akkor módszerességgel kellett megtenni, nem pedig előítéletből.

reinkarnation_5Stevenson doktor igazi, évekig tartó tudományos kutatást indított el: megkérdezett gyerekeket, szülőket, szomszédokat, tanúkat. Majd kis idő elteltével megismételte kérdéseit, hogy lássa, történtek-e változások vagy behatások. Miután összegyűjtötte az adatokat, kiment a helyszínekre, hogy megkeresse az embereket és a helyeket, amelyeket a gyerekek leírtak. De Stevenson doktor rendszerezett kutatása ezen is túlment: miután megtalálta a helyeket és az embereket, elvitte oda őket, hogy tanulmányozza reakcióikat. Minél kisebbek voltak a gyerekek, annál jobb volt: fiatal koruk miatt ki kellett zárni a kontaminációt, a behatásokat, olyan próbálkozásokat – még ha tudat alatt is -, amelyekkel szépítették emlékeiket, bővítették, illetve módosították azokat.

Azon felül, amit a professzor eleinte elképzelt, a kutatás fantasztikus visszaigazolást hozott: pár éves gyerekek olyan embereket ismertek fel, akiket sosem láttak még azelőtt, nevükön szólították őket és múltbéli dolgokról értekeztek. Nagyon pici gyerekek magabiztosan mozogtak olyan házakban, városokban, ahol addig még sosem jártak, olyan nyelveket ismertek, amiket sosem tanítottak nekik, és még csak nem is hallottak a létezésükről.

DE egy másik jelenség is felkeltette Stevenson figyelmét: olyan egybeesések, mint születési jelek a testükön – hegek, foltok – és előző életbeli emlékek, például erőszakos halálról, amik, úgy tűnik, megmagyarázzák azokat a jeleket.

reinkarnation_3A professzor által tanulmányozott eseteknél feltűnt egyfajta folytonosság: a legtöbb gyermek, akiknek volt előző életükről emlékük, azt állította, hogy traumatikusan és idő előtt ért véget az a korábbi életük baleset következtében vagy betegség netán gyilkosság miatt. Az a feltevés körvonalazódott benne, hogy ez a trauma annyira rányomta bélyegét az előző személyiség pszichéjére, amely egy mihamarabbi reinkarnálódáshoz vezette, hogy véghez tudja vinni a félbeszakított tapasztalást, megoldjon véghez nem vitt feladatokat.

Évek kutatásai alatt Stevenson professzor több mint 2000 esetet vizsgált meg az egész világon, sok publikációt gyűjtött össze és nagy mennyiségű anyagot, amit minden érdeklődő számára hozzáférhetővé tett. A legjelentősebb és legnagyobb számú eset Indiából származott, és olyan országokból, ahol hisznek a reinkarnációban: ott ugyanis a kulturális közeg lehetővé tette, hogy odafigyeljenek a gyerekek elmondásaira, és nem tekintették őket a képzelet szüleményének, mint ahogy gyakran megesett olyan országokban, ahol a reinkarnáció nem volt része a helyi vallási hitnek.

Egy gyermek hatéves korára kezd már lassacskán felejteni, és ha nem talál maga körül kedvező környezetet, az emlékek nemcsak elhalványulnak, hanem fennáll az a veszély, hogy ha nem gyűjtik össze őket, örökre elvesznek.

reinkarnation_2Joggal tartotta azt Stevenson professzor, hogy az általa beazonosított esetek olyan országokban, ahol nem hisznek a reinkarnációban – Törökország, Egyesült Államok, Kanada, Európa -, sokkal fontosabbak, mint a többi, mert bizonyára nem befolyásolta őket a kontamináció vagy környezeti ráhatás.

A gyerekek az elemzett esetekben mindig igen kicsik: 235 Indiában tanulmányozott esetből és 79 Amerikában regisztráltból az átlagéletkor, amikor a gyerekek elkezdtek kijelentéseket tenni előző életükkel kapcsolatban, 38 hónap volt. Ez előtt ugyanis nincs megfelelő szókincsük ahhoz, hogy ki tudják fejezni magukat.

A tanulmányok alatt fontos volt, hogy Stevenson professzor gyorsan cselekedjen. Nem állt ugyanis rendelkezésére sok idő erre: néhány ritka alkalmat kivéve, egy gyereknek, akinek van előző életéről emléke, nem marad sokkal több ideje, hogy átadja másoknak információit, mint bő három év, mivel hat év fölött a verbális információk elkezdenek olyan réteget képezni, amelyek beborítják az emlékeket, és azok képek formájában tárolódnak.

Sokszor különleges esetek azért vesztek el, mert nem sikerült őket a megfelelő pillanatban rögzíteni. Ennek több oka is volt: a mentális vagy kulturális zárkózottság vagy a szülők és a családi közeg alkalmatlansága, a család rendkívül szegény anyagi háttere.

Forrás: Roberto Giacobbo: Mi van odaát?

reinkarnation_450

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..