Minden anyuka azt szeretné, ha babája megfelelő ütemben fejlődne. Manapság már rengeteg módon fejleszthetjük kisbabánkat, és nem is kell túl komoly dolgokra gondolni, vidáman, játszva is meg tudjuk ezt tenni. Most nézzük meg a második 6 hónap lehetőségeit.

Hirdetés

6-7 hónaposan

Ebben a korban kezdenek eltűnni a reflexek, kisbabád mozgása és kommunikációja is egyre fejlettebb, tudatosabb. Fontos neki az ismétlés, ezért minden tárgyat nevezz meg minden alkalommal, amikor kapcsolatba kerültök vele. Ha pedig beszélsz hozzá és kérdezel tőle valamit, beszéd lassan, artikuláltan, és hangsúlyozz bizonyos szavakat. Kérdezés után pedig hagyj neki időt a válaszadásra, így meg fogja tanulni, hogy a beszélgetés kétirányú és válaszolnia kell.

7-8 hónaposan

Ekkorra kisbabád elkezdi koordinálni a szemét és a kezét, és azt is megtanulja, mi az állandóság. Ha van rá lehetőségetek ekkortájt érdemes már más babák társaságát keresni, esetleg kicsit idősebbekét is. Most még inkább csak egymás mellett játszanak, mint egymással, de a szociális érzéke fejlődik, és később elképzelhető, hogy nagyobb csoportokba is könnyebben fog beilleszkedni.

8-9 hónaposan

Várhatóan ekkor jelentkezik gyermekednél a szeparációs szorongás, amely a tőled való elválástól való félelmet jelenti. Humorérzéke is igen gyorsan fejlődik ekkor, így remek szórakozás lehet, ha próbálod megnevettetni, minél többször. Kisbabád kacagásától pedig neked is garantáltan jobb kedved lesz. Csinálj úgy például, mintha nagyon-nagyon büdös lenne a lábacskája, és adj ki ehhez kapcsolódóan szörnyűködő hangokat. Válaszként vélhetően hangos kacagás fogsz kapni.

9-10 hónaposan

Ebben a korban egyre fejlettebbek kisbabád finommotoros képességei, már képes mutató-és hüvelykujjal felcsippenteni dolgokat. Ugyanekkor már kezdi megérteni az állandóság fogalmát, attól hogy egy tárgyat nem lát, az még létezik. Játszatok ennek mentén. Kapcsolj zenét a mobilodra és tedd a paplan alá, ahonnan kihallatszik. Utána a babád kérdezd meg, hogy hol a hang forrása, és bújjatok be együtt megkeresni a takaró alá. Ezt többször ismételjétek, és ha már megtalálta, rejtsd máshová legközelebb (pl. ajtó mögé, a játszószőnyeg alá, stb.).

10-11 hónaposan

Ez az az időszak, amikor babád egyre jobban részt akar venni a körülötte lévő világ történéseiben. Jó ötlet a közös mosogatás. Tegyél a földre egy kisebb lavórt, tele szappanos vízzel és dobálj vele pár fürdőjátékot, és hogy babádat, hogy elmosogassa őket. Hidd el, nagyon élvezni fogja.

11-12 hónaposan

Kisbabád egy éves korára már igazi egyéniség. Most már képes a legtöbb érzelem kimutatására. Hogy fejleszd a tapintását és több inger érje, készíts neki matatófalat. Egy MDF lapra szerelj mindenféle érdekességet: ajtókilincser, lámpakapcsolót, csengőt, bármit, amit akár otthon a fészer mélyén találsz. Hidd el, nagyon szeretni fogja a nyitogatni, nyomogatni és emelgetni a különböző elemeket. Figyelj rá játék közben, nehogy valahol becsípi az ujját.

Hirdetés