MEGOSZTÁS

Az elkövetkezendő hetekben heti kétszer kellett menjek foglalkozásra. Végül is ez érthető, hisz egy „idegennel” is többször találkozik az ember, hogy jobban megismerje. Itt is erről volt szó. Szerettem volna én is, hogy a babám mielőbb megismerjen, megszokjon.

Hirdetés

Minden óra ugyanúgy kezdődött. Először én mondtam el mi történt velem a legutóbbi találkozás óta. Azt hiszem ez megnyugtató is és kicsit ráhangol a találkozásra már.

Ezen az órán nem sok időt töltöttem el a Babámmal. Azonban, mikor „lementem” hozzá rögtön ölbe szeretett volna jönni. Ezalatt én végig kisbaba kacajt hallottam mélyen bent. Sajnos én nem voltam jó formában. Gondjaink voltak és féltem, hogy a babám ebből megérez valamit. És meg is kérdezte, miért vagyok szomorú. Elmondtam neki, hogy vannak dolgok, amik nehézséget okoznak az életben. Ezek azonban nem miatta történnek. Őt nagyon szeretem és mindennél fontosabb nekem.

Majd az apukájáról kérdezett, mert szerette volna, ha ő is ölbe veszi. Azonban ez nem lehetséges ilyen módon. Mondtam, hogy később erre is sor fog kerülni és itt kint is nagyon sokat foglalkozik vele. Beszél hozzá, simogatja. Majd az óra hátralevő részében ölben ringattam és csöndben voltunk. Nem kérdezett többet. Én pedig nagy nagy szeretetet küldtem neki.

Persze sokszor voltam tanácstalan, hogy mit is mondjak a babámnak, azonban ebben mindig segített a „vezető”. A végén meg is jegyezte, hogy nagyon szoros kettőnk között a kötelék, hisz ritka, hogy rögtön a második alkalommal ölben akar lenni a baba.

Nagyon boldog voltam.

Két nap múlva ismét mennem kellett. A kimaradt időben ugyanúgy, ahogy eddig is beszélgettem a fiammal.:)

Most már mikor közeledtem a Picimhez éreztem, hogy majd kirúgja a hasam. Nagyon izgatott volt. (azt hiszem minden anyuka tudja, hogy a baba rúgása olyan, mint a sírás. Nincs két egyforma. Tehát tudjuk, hogy most azért rúg, mert valami zavarja, vagy mert játszik vagy épp, mint itt izgatott).

Már jött elém a Fiam. Játszani szeretett volna és azt, hogy vegyem fel. (nem mindig láttam őt Picinek, a legtöbbször 3 év körülinek érzékeltem, ezzel is azt akarta mutatni a Fiam, hogy mennyire fejlődik bent- persze ez átvitt értelemben).

Mikor ölbe vettem bújt hozzám. Újra megkérdezte, hogy szeretem-e, amire újra elmondtam, hogy ő a legfontosabb számomra és kimondani nem tudom, hogy mennyire szeretem. Erre a Fiam is mondta, hogy szeret és adott egy puszit. Ezen a pszichológus is elcsodálkozott, mert ez igen ritka, főleg még mindig itt az elején. Ezután csak feküdt a Pici az ölemben nem szólt, csak nézelődött (ezt a mai napig nagyon szereti kint is).

Majd azt mondta, hogy hiányoztam neki, mert ő itt nagyon egyedül van. Meg kellett nyugtatnom, hogy ő sosincs egyedül, hisz én itt vagyok. Folyton gondolok rá. Azonban tovább mondta, hogy itt nagyon sötét van. Ekkor újra nagy szeretetet kellett adnom neki, igyekeztem megnyugtatni. Azonban a születésről nem beszélhettem neki, mert az megzavarta volna és még nagyon korai ez neki.

Ezután inkább képeket vetítettem neki az itt lévő dolgokról. Rólam, apáról a családról. Mintha diafilmet néztünk volna együtt. Azonban azt nem említettem, hogy ő is ki fog jönni közénk. Még nem volt szabad…

Hirdetés

1 hozzászólás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..