2014. augusztus 5. kedd-től Bálint 177 hetes.

3 évesen már vannak a gyereknek kedvenc játékai. Nálunk ez a dominó.

Bálint ébredés után kirakatott a párommal egy dominó-CD-DVD sort a szőnyegre, aztán elővetette velem a biliárdasztalt és szépen eljátszott egyedül, míg végeztem a dolgaimmal.

10 óra tájban a postára mentünk, Bálint nyomta meg a csekkfeladás gombot, aztán figyelte a kijelzőn a négyjegyű számokat, hogy mikor kerülünk sorra. Meglátogattuk Bikfic kutyust, és elvillamosoztunk a CBA-ba, ahol Bálint tette a helyére a bevásárló kosarat.

Az ebéd gyors sült volt, halrúd és sült krumpli, utána Anyuval keltek útra, hogy én nyugodtan tudjak dolgozni. Komám a Hősök terére akart menni, de Bálint ragaszkodott hozzá, hogy földalattival menjenek egészen a Vörösmarty térig. Bálint előre sorolta a földalatti megállóit.

A téren tettünk egy kört, elolvastuk a Vörösmarty Mihályt, megállapodtunk, hogy itt nem veszünk fagyit, mert nagyon drága, így egy nagyot pancsoltunk az oroszlános vízköpőnél. Visszaföldalattiztunk, és Bálint a Mexikói úton fagyizhatott egyet. Mire hazaértünk, nagy vihar kerekedett, Bálint és Komám a kisszobából figyelte a villámlást Micimackó olvasása közben. Villám után számoltak a dörgésig, aztán megállapították, hány kilométerre csapott le. Bálint rengeteget kérdezett, hogy ez miért van így.

A hétvégén Anyuval elsétáltak a játszótérre. Bálint a legutóbb megismert kislányt hanyagolta, pedig az ott téblábolt körülötte, inkább egy nálánál nagyobbacska fiúval játszott. Együtt csúszdáztak, és Bálint mindenhová követte őt. Ebéd után fodrászhoz mentünk, Bálint aranyosan csacsogott a fodrász néninek, és szépen tartotta a fejét a hajvágásnál, mint a nagyok.

Anyu este hazavitte Bálintot Esztergomba. Nagyon sokan voltak a buszon, így Bálint Anyu ölébe került, de nem aludt el, hanem végigkérdezősködte az utat. Egy nagymamakorú útitárs meg is kérdezte, hogy hány éves ez a kisfiú, mert olyan gyönyörűen mondja a mondatokat, és hatalmas a szókincse?  Vacsorára sprotnis pirítóst evett, és egy nagy szelet dinnyét, aztán fürdés után észrevette, hogy hiányzik Anya. Az ágyban közölte, hogy menjünk haza Anyához, most. Próbáltam nyugtatni, hogy már késő van, nem is járnak a buszok, végül attól nyugodott meg, hogy megszámoltuk, hogy hányat alszunk még Anyáig. Egy egész cumisüveg tejet megivott, aztán elaludt. Persze éjszakára pelenkában.

Bálint 9 óra körül ébredt, és reggelire sprotnis pirítóst kért. Még reggeli előtt megbeszéltük, hogy nem veszünk fel pelenkát. Lementünk a városba vásárolni, és megállapodtunk, hogy ebéd előtt nincs fagyizás, így aztán Bálint jól ebédelt a gulyáslevesből és szilvás gombócból.

Délután buszos programot csináltunk, a szentendrei busszal mentünk fel a Bánomba Komám barátnőjéhez. Megijesztett bennünket egy kerítés mögül váratlanul ugató kutya, Bálint sírva fakadt, és MENJÜNK HAZA következett, de Györgyiéknél hamar megvigasztalódott, azonnal otthon érezte magát, végig nyalánkolta az ott tartózkodásunkat: kukifutyi, sütemény, zserbó, alma, gyümölcslé. Bálint közölte velünk, hogy pisilni kell.

Bementünk a WC-be, megpróbálta ülve, állva, de nem ment, visszatartotta. Györgyi levitte a kertbe Bálintot, kiválaszttatott vele egy fát, aztán mondta neki, hogy pisilj oda. Bálint megtette mindkettőnk elragadtatására. Később fociztak barátnőm férjével, aztán este 7 óra után hazaindultunk sétálva, Györgyi is elkísért minket. Otthon a sok nyalánkság ellenére Bálint sprotnis vacsorát kért. Az ágyban sokáig szólongatott, hogy takarjam be, mert KINT VAN AZ EGÉSZ BÁLINT.

A késői elalvás ellenére Bálint 8 óra körül ébredt, reggelire kukoricakarikát evett pici olíva olajjal. Reggeli után meg is lett az eredmény, nagyot kakált a bilibe. Délelőtt átmentünk Lizi barátnőmhöz, Bálint lepacsizta Karcsi bácsival a szobatisztaságot, és megmutatta a kapualjban, hogy milyen nagyokat tud ugrani pelenka nélkül. Otthon jót ebédelt a gulyás levesből és zöldbab főzelékből, utána dinnyét evett. Megbeszéltük, hogy ez már magyar görögdinnye, és nem görög görögdinnye.

Ebéd után kimentünk a ház elé, a nagy gyerekeknek való játszótérre. Bálint nagyon élvezte, hogy mezítláb sétálgathat a sóderon, aztán felmászott a játéktoronyba és onnan dobálta le a kavicsokat. Kiderült, hogy a nagy játékban bepisilt. Megnyugtattam, hogy ilyen még előfordul. Estig dominóztuk, közben meséket néztünk az új mesecsatornán. Vacsorára mangalica zsíros kenyeret evett és gyümölcslét ivott. Észrevettem, hogy nem zár teljesen Bálint felső fogsora. Megbeszéltük, hogy le kellene szokni a cumizásról. Fürdés, fogmosás, egy-két takargatás után 9-kor el is aludt Bálint.

Bálint fél 9-ig aludt egyfolytában. Ébredés után még rajta maradt a pelenka, aztán szólt, hogy MOST NE NÉZZ IDE! Tudtam, hogy éppen kakál, utána le is vettük a pelenkát. Reggelire nagy szelet dinnyét evett Bálint. A délelőtt dominózással telt, közben atlétika ment a TV-ben Bálintnak nagyon tetszett a rúdugrás. Ebédre gulyásleves és szilvás gombóc, Bálint nagyon jól evett, közben sikerült néhányszor legabiznom, erre Ő: EJFEJEJTETTED, HOGY ÉN A BÁJINT VAGYOK?  Helyi járattal mentünk a buszpályaudvarra, a 800-s buszon Bálint elhelyezkedett és rögtön azt kérdezte, hogy MIT HOZTÁJ?

Csak egy harapást evett a Györgyi zserbójából, közölte, hogy nem jó, megitta a gyümölcslevét és el is aludt, de hamarosan felébresztette őt egy kislány hangos csacsogása, így néztük a tájat, miközben Bálint rábeszélt, hogy földalattival menjünk haza. Így metróztunk, földalattiztunk, villamos pótlóztunk. Bálint otthon rohant Anyjához, és be nem állt a szája a meséléstől. Még egy kicsit lementünk a kertbe játszani, de Bálint megütötte Marcit, és nem akart bocsánatot kérni, ezért feljöttünk. Egy kicsit elbeszélgettünk vele, hogy tudjon bocsánatot kérni.

Előző cikkUgye nincs baja a babámnak?
Következő cikkMikor lesz peteérésem?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .