MEGOSZTÁS

A héten még mindig két órán voltam. Nagyon vártam a találkozást. Mint minden óra most is azzal kezdtük, hogy nekem el kellett mondanom, hogy mit csináltam azóta, amióta nem találkoztunk. Sajnos egyre több magánjellegű problémám volt, ezért ez az óra ezzel ment el. A pszichológus mondta is, hogy erre szükség van, hisz nekem nyugodtnak kell lennem, hogy a baba is nyugodt legyen. Nem szabad stresszelnem.
Miután végeztünk lelkiismeret furdalásom volt. Éreztem, hogy beszélne a babám, tudtam, hogy vár és én nem mentem. Nagyon rossz érzés volt. Azonban a következő óra kárpótolt.

Hirdetés

Két nappal később mentem újra. Ismét elkezdtük onnan, hogy mi történt velem, az elmúlt két nap alatt. Azonban most nem is akartam belemenni, hisz a Picimet szerettem volna látni. Úgyhogy elkezdtük.

Ahogy haladtam lefelé a méhem felé, kívül éreztem a hasamon, sőt láttam is, hogy majd kirúgja a Fiam az oldalam. Nagyon várt már. Már a méhemen kívül hallottam, hogy hív. Rögtön hozzám szaladt és beugrott az ölembe. Megkérdezte, hogy hol voltam eddig, mert hiányoztam. Nagyon szomorú lettem, legszívesebben sírtam volna, hogy a múltkor nem jöttem. Igyekeztem hatalmas szeretetcsomagot adni neki. Puszilgattam, ölelgettem.

Szerencsére, ha bármiben kétségeim voltak, akkor az ülést vezető úr segített, hogy mit mondjak, mit csináljak.

Ezután a babám ismét megkérdezte, hogy beülhet-e apukája ölébe. Ismét elmondtam, hogy most még nem lehet, azonban apu sokat beszélget vele kintről.

Majd azt kérte, hogy meséljek. Megkérdeztem miről, mire azt felelte a Babám, hogy rólunk.

Elmeséltem neki a családot. Közben a tanácsra képeket vetítettem a Picinek. Bemutattam magam, hogy én vagyok az ő anyukája, megmutattam az apukáját. Majd rátértem a nagyszülőkre. Mikor az én anyukámhoz értem, mondtam neki, hogy ő olyan nekem, mint én neki. Erre a Fiam megkérdezte, hogy én is az ő pocakjában vagyok? Tanácstalanná váltam, most erre mit mondjak anélkül, hogy ne beszéljek a születésről. Míg én a pszichológussal beszélgettem, a Babám megkérdezte a hangra, hogy ő az apu? Mondtam neki, hogy nem, ő csak abban segít, hogy mi beszélgetni tudjunk.

Ezután éreztem, hogy nagyon bújt hozzám az ölemben. Újra adott egy puszit, ami miatt ismét könnyek szöktek a szemembe. Mindez idő alatt már a pocakom nyugalomban volt, attól a perctől, hogy kézbe fogtam.

Majd a babusgatás után ismét kaptam egy nehéz kérdést. Mivel levetítettem a családom, ezért megkérdezte, hogy miért van az, hogy mi nagyok vagyunk, ő pedig egészen pici. És miért van, hogy anyukám öreg, ő pedig kicsike.

Azt válaszoltam neki, hogy ő is meg fog nőni nagyra. Megmutattam a tenyerem, amibe ő belerakta a kis kezét. Mondtam az ő tenyere is majd ilyen nagy lesz, azonban megint megakadtam nem tudtam mit mondani neki, hogy ne említsem a születést.
Inkább megpuszilgattam a tenyerét és a talpacskáit. Ezen jót kacagott. (Amit a születése után is imádott, a mai napig kacag ezen).

Majd sajnos lejárt az időnk és mennem kellett. Elbúcsúztunk megígértem, hogy nemsokára jövök újra. Végül úgy váltunk el, hogy integetett nekem.

Az óra végén a vezető pszichológus teljesen le volt nyűgözve, hogy milyen okos a Picim. Nagyon különlegesnek tartotta azt a szeretetet is, ami köztünk ilyen gyorsan kialakult, hisz ez azért sokkal később jön.

Ezután végre boldogan mentem haza és persze otthon is folyton beszéltem a Picimhez kívülről.

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here