Bálint a héten betölti a 37. hónapját, de még mindig számolom a heteket is- a héten 161 hetes.

A lázból szerencsére gyorsan kigyógyultunk. Nem is volt igazán semmi baja. Mint a legtöbb gyerek, itthon volt, hiszen az orvos kiírta, de nem látszott rajta, hogy beteg lenne. Ugyanolyan virgonc volt. Viszont szépen bevette a vitamin cseppeket, amit az orvos írt fel. Mindig ő számolta, mennyit csöpögtetek, így be lehetett neki adni őket.

A héten Húsvét is van. Nagyon vártam már, mert hiába fiú Bálint azért együtt festettük a tojásokat.

A héten eszünk:

  • Zabpehely- reggeli (természetesen betűs, így a legizgalmasabb)
  • Csirkeszív pörkölt – ebéd
  • Lekváros kifli- uzsonna
  • Joghurt- nasi
  • Meggy leves, sajtos csirke- ebéd
Már késsel villával is megy
Már késsel villával is megy

A hét nagy eseménye, hogy nyílt napra mentem az óvodába. Hiszen szeptembertől ovis lesz a nagyfiam. A kerületi oviba mentem először, mert nekem nagyon szimpatikus volt, hogy Zöld óvoda néven odafigyelnek a környezet óvására, erre megtanítják a kicsiket is. Hogyan kell az állatokat, növényeket szeretni. Nem utolsó sorban a Kerékgyártó oviról csak jót hallottam.

A héten sokat játszottunk Bálinttal. Persze még mindig a billiárd vezeti a prémet, de azért társasjátékoztunk, rajzoltunk, számoltunk persze, és sok mesét olvastatott velem. Kapott pár oktatófüzetet is, ami kis óvodásoknak való, Bálint elsőre minden feladatot kapásból megcsinált, majd közölte ez könnyű.

olvasas

Húsvét hétvégéjén megfestettük a tojásokat. Bálint választotta a színeket, így lett piros, zöld és kék tojásunk is. Nagyon tetszett neki, hogy pacsálhat. Ami meglepett, hogy megmutattam neki egy tojásfestési trükköt. Gyertyát gyújtottam, és zsírkrétát tartottam a lángba, az így megolvadt zsírkrétával szépen lehetett a tojásra rajzolni. Ez azonban nem tetszett neki. Ki sem akarta próbálni. Ezek a kreatív művészkedések nem érdeklik, inkább a számok és a betűk.

Tojásfestés
Tojásfestés

Mivel már jó idő van ezért elhatároztam, hogy az idén csinálok egy kis kertet az erkélyen. Ezért szereztünk paradicsom palántákat, padlizsánt, és persze ültettem, bazsalikom magokat is- hiszen nagyon jó fűszernövény. Bálint szorgosan segített nekem.

Húsvét vasárnap Esztergomba mentünk.  Ott rögtön megtalálta a nyuszi fészket. Azonban a csokin kívül semmi más nem érdekelte. Játszott minden mással, kivéve a nyuszi fészekben talált mesekönyvvel. Aztán furcsa módon- ami nem volt rá jellemző- délután aludt egyet. Azért biztos fel volt pörögve egy kicsit.

Mielőtt indultunk volna, meglocsolta nagy duzzogva anyumat.

Mit hozott a nyuszi
Mit hozott a nyuszi

Hazaérve otthon  már várta- az én előre elkészített- nyuszifészkem. Na az már tetszett neki, mert kapott egy kertben használható gyerek kosárpalánkot, meg labdát. Persze otthon is ki kellett próbálnia. Hol máshol…

Húsvét hétfőjén, nagy bánatomra engem nem locsolt meg a fiam- ezt mondjuk nem nekem kellett volna neki mondanom, de ezt más se tette meg a környezetemben- így én kimaradtam a szórásból. Ennyit a figyelemről…Szomorú voltam, hogy még mindig silány az érzelmi életem tulajdonképpen egyenlő a nullával. Persze Bálint a mindenem és imádom, de vannak dolgok amiket nem tud pótolni…Lassan kezdem magam rászánni mégis arra, hogy regisztrálok egy társkeresőn- de azt kikötöttem magamnak, hogy maximum 1 hétre. Egy kis önbizalom növelésnek elég lesz- akkor így gondoltam- de életem legjobb döntése volt (de erről majd a jövő héten).

Húsvét hétfőre jegyünk volt a cirkuszba. Bálint látta tv-ben és nagyon el akart menni, így szereztem jegyeket.

Mikor bementünk sok Bálinttal egyidős gyereket láttam, így megnyugodtam, hogy egy 3 éves gyerek ezek szerint nem kicsi ehhez. Az elején Bálint már mondta, hogy nem akar itt lenni, de mikor elkezdődött az előadás, a fények és a bohócok nagyon lekötötték. A tigriseket is elég közelről láttuk. Függetlenül attól, hogy én kijelentettem pár éve, hogy velem biztos nem jön a gyerek cirkuszba, mert én elvből ellenzem ezt az egészet, mert állatkínzásnak tartom. Azért nem mutattam ki a rosszallásomat. Bár tény és való, hogy inkább bohócok, lovak, tornászok, bűvészek voltak- és ez nekem is tetszett.

A bohóc szám közepén a hangok megijesztették kicsit Bálintot, de szépen ült tovább, csak néha hátrafordult az ölemben, hogy menjünk…Mondtam most nem lehet, de a szünetben megyünk majd.

Végül is 45 percet szépen végig ült. Meg is lepődtem rosszabbra számítottam…

Nagyon büszke voltam rá.

 

Előző cikkKiakasztotta követőit Anne Vyalitsyna
Következő cikkÍme az első fotó Justin Timberlake kisfiáról

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .