Két magzat beszélget:
– Te hiszel a születés utáni életben?
– Persze. A születés után jön az élet. Talán azért vagyunk itt, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.
– Butaság. A születés után nincs semmi! Onnan még senki nem tért vissza! S különben is, hogy nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de úgy érzem, hogy ott mindenhol fények vannak… S talán a saját lábunkon fogunk járni, és a saját szánkkal eszünk.
– Hát ez ostobaság! Járni nem lehet! S még, hogy szájjal enni? Nevetséges! Hát nem látod a köldökzsinórt? S ha már itt tartunk, gondolkodj el egy picit: azért nem lehetséges a születés utáni élet, mert a köldökzsinór túl rövid.
– De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
– Ostoba vagy. A születéssel az élet véget ér, és kész.
– Én nem tudom pontosan mi lesz, de majd a Mama segít nekünk…
– A Mama? Te hiszel a Mamában?
– Igen.
– Ne nevettesd ki magad! Láttad már valahol? Egyáltalán látta már valaki?
– Nem  mert itt van körülöttünk. Benne élünk. S bizony, neki köszönhetjük, hogy vagyunk.
– Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.
– Látni nem tudod, de ha elcsendesedsz, akkor hallhatod az énekét, érezheted a szeretetét. Ha elcsendesedsz, érezni fogod a simogatását, érezni fogod óvó kezét.  Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk…

A. J. Christian: A teljesség hangja

27db5497-6843-4ebb-9f3c-f481bab8a663_625x352

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .