Farkas Nóra Noémi születés története: Apa is és én is már szeptember végére vártuk a kis jövevényt mert olykor olyan erősek voltak a jósló fájások, hogy maga a felállás is komoly erő próbát vont maga után.

Hirdetés

Hát teltek múltak a napok és eljött a kiírt időpont de semmi, Nóra nem akar megérkezni? Kérdeztem én, kérleltem, gyere angyalom, bújj elő, most már meg kellene szülessél, de csak nem akart kibújni…

A poci már akkora volt, hogy menni is alig bírtam, ennek ellenére 1 hétig oda vissza buszoztunk apa meg én a tőlünk 20 percre lévő városba eredménytelenül.

Minden rendben, de a picúr meg sem indult még lefelé, mondták az orvosok. 1 heti vizsgálat után befektettek a kórházba túlhordásosként (mert 12 hetes uh egyezett, így nem volt elszámolva). A kórházban még 5 napot töltöttem el úgy, hogy Nóra a pocakban volt, rengeteg negatívumot tapasztalva, láttam kismamát elvetélni, láttam olyat, aki abortált és összeomlott ettől, láttam olyat, aki nem akarta gyermekét és ennek hangot is adott.
Láttam olyat, aki magas vérnyomással volt bent, fehérje a vizeletben és alig várta hogy megszülessen a lánya, imádattal beszélt róla, olyat aki bevérzett ikrekkel, és hogy ne legyen bajuk, egész nap pihent, ez a 2 volt a legpozitívabb mind közül…
A leginkább rémítő egy velem egyidős szintén túlhordásos lány volt, akinek megvárták míg magától beindul a szülés, ami sajnos hiba volt, végül császározni kellett, de a babát rögtön roham mentő vitte Pestre.

Ez volt az, na meg a kórház undor, de főleg ez, amikor kértem páromat, keressük meg az osztályvezetőt és konzultáljunk vele, őt nem találtuk, de megtaláltuk azt a nőgyógyászt, aki beutalt a kórházba, elmondtuk neki hogy szeretnénk ha megindítaná a szülést mert az uh adatok alapján csökkent a súlya és a mérete a babának (rengeteget olvastam utána és tudtam hogy ez rosszat jelent).

Ő azzal, hogy ezt mért nekem mondják, majd elküldött minket a fenébe, de párom némi erélyesebb hanglejtéssel elmagyarázta neki hogy azért neki mondjuk mert ő az orvos, mire már nem mert semmit mondani de húzta a száját…
Megígérte, hogy megmondja az osztályvezetőnek a kérésem.

Másnap viziten szólt az osztályvezető hogy jöjjön drága, megvizsgálom, hát mentem, jól be voltam szarva, első baba úgyhogy gondolhatjátok, a vizsgálaton jelen volt a nőgyógyász is, aki döbbenten hallotta hogy tágultam és az osztályvezető is úgyvéli megindítja a szülést, mert egyezik a 12 heti uh is.

Hát gyorsan hívtam apánkat, később kiderült, ráért volna még, remegtem az izgalomtól hogy hamarosan látom őt, a cseppem… túl estem a beöntésen, zuhin szépen nyugodtan, majd betoltak az apás szülőszobára, ott nst, oxitocin közben apa is megjött, 9 órától csak beszélgettünk, nevetgéltünk, fájások semmi…
Az orvos 14 órakor megrepesztete a burkot.
Ezután jöttek az igazi fájdalmak, amiknek annyira örültem, hiszen azt jelezték, hamarosan láthatom őt, egy szót sem szóltam, szemem könnyezett, de a szám mosolygott.

Apánk csak nézett, és nem hitt a szemének hogy nem hisztizek csak némán tűrök, mikor már alig éltem olyan erősek voltak a fájások, kaptam fájdalomcsillapítót amit ugyan nem én kértem hanem apánk, hogy ne szenvedjek, pedig egy szót se szóltam még akkor se.
A szomszéd szobában egy roma hölgy szült, ő üvöltött… még mondták is neki, magának fele olyan fájásai vannak mint a szomszédjának és amonnan egy hang se jön.
Később már muszáj voltam labdázni, mert nagyon erősek voltak, de még mindig csendben tűrtem… párom nem értette miért nem adok ki hangot már, félt hogy a fájdalomcsillapító az oka, de nem az volt, csak én voltam ilyen erős, amin én is megdöbbentem.
Mikor éreztem hogy a jön a székelési inger, rögtön elkiáltottam magam, hogy jönni fog! és jött a nagy sürgés-forgás és hogy: nyomjon Éva!
Én nyomtam egyszer, kétszer, már látom a haját, mondták háromszor, négyszer, na még egy nagyot és akkor éreztem, hogy kicsúszik belőlem.

Megkönnyebbültem, súlytalannak éreztem magam, majd láttam hogy kapkodnak, de nem tudtam miért, már bányadt voltam a fájdalomcsillapítótól, az éhségtől…

Hirtelen meghallottam őt, a lányomat, akit rögtön meg is láttam, a hasamra rakták, ő csak sírt, gyönyörű volt a mi gyönyörűnk! míg én a méhlepénnyel kínlódtam, apánk elkísérte Nórát első fürdésére rengeteg fotót csinálva arról…

Majd mikor visszakaptam őt és apát, mert engem és a picit megfigyeltek 2 órán keresztül, már hárman voltunk: én, apa és Nóra a lányunk, akkor lettünk család, míg Nóra elégedetten szopott apa büszkén nézett, én boldog voltam, hihetetlen boldog, hogy képes voltam megszülni őt egy hang nélkül… burokrepesztéstől számítva tehát 14:00 – 19.22,  4óra vajúdással…

Később tudtam meg hogy a sürgés forgás azért volt, mert háromszor volt nyakára tekeredve a köldökzsinór és már lilult a fejecskéje, majdnem megfulladt és ők is megijedtek, ha nem harcolok hogy indítsák meg, talán most nem lennék anya, de a lányom erős volt és egészségesen meg tudott születni.

Még ha indításosan is… ez volt az első anyai megérzésem, hogy megindítsák a szülést… mint később kiderült, azért nem született meg, mert a köldökzsinór visszatartotta őt, de ő erősebb volt és én ezért minden nap hálát adok az égnek hogy megadta nekem azt az örömet ami vele jár, megadta nekem őt, akiért ölni tudnék, a lányomat!

19 évesen megannyi átsírt éjszaka után (alkoholista apám miatt) az ő lényében rám talált a boldogság… terhesen érettségiztem, ezzel bebizonyítottam magamnak hogy bármire képes vagyok… a néma szüléssel páromnak hogy erős vagyok…

Ez volt a mi történetünk!♥

 

Hirdetés

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .